Bertényi Gábor, a Házikó Farm Kft. alapítója és tulajdonosa közlése szerint a HáziCool Kft.-ben 51 százalékos tulajdonos Szécsény önkormányzata, 44 a Házikó Farm, és négy az Agri Kulti Nonprofit Kft. tulajdona. Mint ismertette, a hűtőház év végére megépül, az engedélyezések és a próbaüzem után tavasztól működik.
A hűtőházzal egy telephelyen a Házikó Farm Kft. 2019 nyarára gyümölcsfeldolgozót is épít 400 millió forintos beruházásban a vidékfejlesztési program 50 százalékos támogatásával, ahol tartósítószermentes, frissen préselt gyümölcslevet állítanak elő.
Skuczi Nándor, a Nógrád megyei önkormányzat elnöke hangsúlyozta, hogy a környékbeli gazdákat, őstermelőket, agrárvállalkozókat is erősíti a beruházás, és Szécsényt azért is nevezte jó helynek a fejlesztéshez, mert a városban működő mezőgazdasági szakközépiskola tanulói gyakorlaton is részt vehetnek itt.