A Mol csoport tájékoztatta a kereskedelmi partnereket, amiben az áll, hogy van elegendő üzemanyaguk ahhoz, hogy kiszolgálják az igényeket, azonban minél több megrendelést kapnak egyszerre, annál hosszabb logisztikai futamidővel kell számolni.

41 forintos áremelés

A bizonyos levelet az Index szerezte meg, amiből kiderült, hogy a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint, nem árt még szenteste előtt elmenni megtankolni a személygépkocsikat. Grád Ottó úgy nyilatkozott, hogy a jövedéki adó emelése EU-s kötelezettség, de "ehhez már évekkel korábban hozzá kellett volna nyúlni".

2024. január 1-től 41,3 forinttal nő a benzin adótartalma, és valószínűleg mindezt a kutasok az utasokra fogják áthárítani.

„Az utolsó békeévekhez hasonló lesz az idei forgalmi adat"

– fogalmazott Grád Ottó. 2023-ban a piacnak sikerült korrigálnia a tavalyi többletet, a csúcsfogyasztást.

Az utolsó napok

Nem érdemes azonban az év végére halogatni a tankolást, hiszen a töltőállomásokon várhatóan hirtelen megnövekszik majd a kereslet, emiatt fennakadások lehetnek. Ezzel amellett, hogy anyagilag is jobban járunk, elkerülhetjük az ünnepi tumultust.


Az Infostart korábban arról számolt be, hogy a Mol a hét elején eléggé érdekes módon csökkentette az árait, szinte senki sem tudott róla. Valószínűleg azért lépték ezt meg, hogy így csökkentsék az év eleji áremelkedések miatti visszhangot.

Az üzemanyagár-változást mindig két nappal korábban szokták bejelenteni. A Mol hivatalosan még múlt pénteken csökkentette utoljára az árait, azonban nem egy helyen tapasztalhattuk, hogy a hazai vállalat bejelentés nélkül vitte lejjebb az árakat. A Holtankoljak.hu ügyvezetője szerint lehet, hogy a cég így próbál meg kozmetikázni a januári nagy drágulás előtt.

Érdemes minél előbb megtankolni az autót - fotó: pexels.com

Az ünnepek alatt a Mol-nál a nem 0-24 órás töltőállomások december 24-én 12 óráig tartanak nyitva. A 0-24-es kutak nyitvatartása azonban továbbra is változatlan marad. Ezekre a kutakra december 25-én és 26-án is mehetünk tankolni. Mielőtt útra kelünk, érdemes tájékozódni, hogy mely töltőállomások vannak nyitva.