Idén az időjárási viszonyok miatt az étkezési, illetve a javító minőségű búza a termés negyedét teszi majd ki. Kedvező években, amikor a betakarításkor nem esik az eső, ez az arány elérheti a 80 százalékot is. A minőség még javulhat valamelyest a tároláskor, mert ez idő alatt tovább érnek a szemek – nyilatkozta a Népszavának Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) tiszteletbeli elnöke.
A pékáruk átlagosan 6-8 százalékkal drágulnak – fotó: Pixabay
Tavaly 44-45 ezer forintért kínálták a termelők a búza tonnáját, most 50-55 ezer, de akár 60 ezerig is felmehetnek az árak. A takarmánybúza is drágul, de nem ilyen mértékben.
Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára szerint a malomipar minőségtől függően átlagosan 5-10 százalékkal magasabb áron vásárolja fel idén a gabonát, mint 2019-ben. Azt hogy ez hogyan és mikor jelenik meg a liszt árában, nehéz megmondani. A szakember azonban kora őszre becsüli az árak emelkedését.
A lap értesülései szerint a pékáruk átlagosan 6-8 százalék közötti áremelésére lehet számítani. A pékek önköltségének növekedése mögött nemcsak a búza, és így a liszt drágulása, hanem a munkabér és az energiaárak emelkedése áll, a gyenge forintról nem is beszélve, hiszen több adalékanyagot importból szereznek be az üzemek.