A kormány kiemelt figyelmet fordít a tejek és tejtermékek árának alakulására, a tejterméktanáccsal is egyeztetett – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A tárca közleménye szerint az élelmiszerárak kontroll alatt tartása közös érdek, ezért a kormány alacsony szinten tartja az inflációt, és ha kell, azonnal beavatkozik a magyar családok védelme érdekében.

A tejek és tejtermékek olyan alapvető élelmiszerek, amelyek a családok vásárlásainak meghatározó részét képezik, így azok megfizethetősége kiemelten fontos.

A kormány ennek érdekében a kiskereskedők mellett a termelőket, feldolgozókat és kiskereskedőket tömörítő Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal is egyeztetett, valamint az online árfigyelő rendszer további tejtermékekkel való bővítését is kilátásba helyezte

– jelezte az NGM.

A tejek és tejtermékek a KSH teljes inflációs fogyasztói kosarában 3,2 százalékos súllyal jelennek meg, ami azt jelenti, hogy a KSH élelmiszerkosarának több mint 10 százalékát teszik ki ezek a termékek. Ezért a kormány a családok védelme érdekében a jövőben is határozottan fellép a megfizethető alapvető élelmiszerek, a megfizethető tej és tejtermékek biztosítása érdekében – hangsúlyozta a tárca.

tej

A tejek és tejtermékek alapvető élelmiszerek – fotó: pixabay.com

A közleményben felidézték, hogy a kormány a családok védelme, az infláció tartósan alacsony szinten tartása, valamint a kiskereskedelmi verseny erősítése érdekében a 2023. július 1-jén létrehozott online árfigyelő rendszer segítségével folyamatosan figyelemmel kíséri az élelmiszerárakat.


A legfrissebb januári adatok szerint az árfigyelőben megfigyelt élelmiszerek közül kiugróan drágultak a tejek és tejtermékek:

  • a tejek 23,
  • a vajak és vajkrémek 15,5,
  • a tejfölök 14,5,
  • a trappista sajt 12,2,
  • illetve a túrók 9,8 százalékkal kerülnek többe, mint egy évvel korábban.

A tejek és tejtermékek áremelkedésének hátterében egyrészt nemzetközi tényezők állnak (a nyerstej árának emelkedése az aszály miatt megnövekvő takarmányárak és a tejhozamok csökkenése következtében), másrészt azonban kiskereskedelmi árrésemelkedés is azonosítható – közölte az NGM.

Az árak alakulásának vizsgálata során megállapítást nyert, hogy a saját márkás és a gyártói márkás tejek és tejtermékek között jelentős eltérések vannak a kiskereskedelmi árrés tekintetében.

Míg a kiskereskedelmi üzletek az általuk forgalmazott saját márkás és gyártói márkás termékeket viszonylag alacsony árkülönbséggel szerzik be, addig a fogyasztóknak a gyártói márkás termékeket lényegesen magasabb árréssel értékesítik, mint a saját márkás termékeiket – ismertette a tárca.

A kormány a magyar családok védelme érdekében a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a termelői, a kiskereskedelmi beszerzési és a fogyasztói élelmiszerárak alakulására, és ha kell, a családok érdekeit szem előtt tartva beavatkozik.

A kormány a megfizethető élelmiszerárak biztosítása érdekében a halak, kávé, tea, rizs, marhahús, sertéskolbászok, zsemle, édességek, kakaópor és számos egyéb termékkategória mellett további tejtermékek (például tejszín) beépítésével bővítheti az online árfigyelő rendszert – hangsúlyozták a közleményben.

Indexkép: pixabay.com