Ha tél, akkor köhögés. A köhögés márpedig igazán ragaszkodó tud lenni, és akár hetekig is elkísér bennünket. Sajnos ezen pedig sokszor még a különféle tabletták és szirupok sem segítenek. Ráadásul ezeknek elég sok mellékhatása is lehet, az esetek nagy többségében. Van, amikor már csak az orvosi segítség jöhet szóba, de enyhébb esetekben, vagy éppen az orvosi kezelés mellett, a természet is a segítségünkre siethet. A megkönnyebbülés pedig lehet, hogy csupán egy karnyújtásnyira van, csak éppen nem is tudtuk, hogy az adott gyógynövény fog majd megszabadítani minket a köhögéstől. A gyógynövények alkalmazása előtt azonban mindenképpen kérjük ki a kezelőorvos véleményét, illetve legyünk benne biztosak, hogy nem vagyunk rájuk allergiásak.

Ezek a természetes köhögéscsillapítók segíthetnek

1. Ha köhögünk és be vagyunk rekedve, kiváló választás lehet az akácvirágból, hársfavirágból, bodzavirágból, cickafarkból, kakukkfűből, édesköményből vagy az ánizs magjából készített tea. Ekkor a forrásban levő vízbe tegyük a teafüvet, fedjük le az edényt, és rögtön vegyük is le a tűzről. 10-20 percnyi állás után szűrjük le a teát és ízesítsük. Cukor helyett használjunk mézet, citrompótló helyett igazi citrom levét. Különösen hatásos, ha este, lefekvés előtt már az ágyban isszuk meg, jól betakaródzva.

2. A zsálya gyulladásgátló, antibakteriális és antiszeptikus hatású gyógynövény. Kiválóan alkalmas a torokgyulladás kezelésére, és még a felgyülemlett váladéktól is segít megszabadulni. Emellett a zsályának étvágynövelő hatása is van, így a súlyproblémákkal küzdőknek érdemes óvatosan bánni a fogyasztásával.

gyógynövények köhögés ellen

A gyógynövények is segíthetnek a köhögéssel szemben. Fotó: Shutterstock

3. hárs igazi szuperhős, amikor meg vagyunk fázva. Akár tea, akár cukorka formájában fogyaszthatjuk, az egész testünkre jó hatással lesz. A hársból készült tea illata ráadásul nagyon kellemes, így bedugult orrunk esetében sokat veszítünk az élvezeti értékéből. Hatóanyagait alkalmazhatjuk lázas állapotban izzasztóként és lázcsillapítóként, de nagyon sokat segíthet a légúti megbetegedéseknél mint köhögéscsillapító, nyákoldó és köptető. Ráadásul a gyomrot eközben egyáltalán nem irritálja, sőt, jótékony hatással van rá.


4. A vad kakukkfű tea kiváló fertőtlenítő. Illóanyaga mellett flavonoidokat, cserzőanyagokat és fahéjsav-származékokat is tartalmaz, amely hatásos a gyulladásos és hurutos légúti megbetegedések esetén is.

5. lándzsás útifű, vagy más néven kígyófű, már nagyon régóta használatos a népgyógyászatban. A lándzsás útifű fő hatóanyaga az aukubin glikozid, de tartalmaz még polifenolokat, nyálka-poliszacharidokat, C-vitamint, cserzőanyagot, kovasavat, káliumot, cinket is.

Ez a gyógynövény kiváló a légutak gyulladásos megbetegedéseire, ezért remek köhögés csillapító, köptető és toroköblítő, hiszen erős baktériumölő és gyulladáscsökkentő hatása van. Emellett a rovarcsípések és kisebb égési sérülések esetén is kiváló megoldást nyújt. Ehhez össze szokták zúzni a levelét és azt helyezik a sebre.

A lándzsás útifű teához csészénként forrázzunk le 1 púpozott kanálnyi útifüvet, majd fél percig hagyjuk állni, és ezután szűrjük le. A teából naponta két csészényinek a fogyasztása ajánlott. A friss levélpép kiváló fogfájásra, de a rovarcsípések kezelésére is alkalmas.

6. A hurutos köhögésre ajánlják a feketebors teát, amelynél egy csipetnyi frissen őrölt borsot és két evőkanál mézet keverjünk össze egy bögrében, majd öntsük fel forró vízzel. Hagyjuk ázni 15 percig, majd szűrjük le és kortyolgassuk el.

7. A gyömbérnek számos előnyös hatása van. A gyömbér teához 12 szelet friss gyömbérhez adjunk 3 csésze vizet. Főzzük kis lángon 20 percig, majd vegyük le a tűzről, szűrjük le, és ízesítsük mézzel, citrommal.

8. Az oregánó kiváló fűszernövény, de gyógynövényként is megállja a helyét. Az oregánóból készült teakeverék kiváló a köhögés csillapítására, de akár izzasztóként is használhatjuk, ha 1-1 csomag oregánó, bodzavirág, hársvirág, kamillavirág és majoránna keverékéből 2 evőkanálnyit adunk egy liter vízhez, majd abból 2 perces forralással főzetet készítünk. A leszűrt keveréket naponta többször is fogyaszthatjuk, melegen.

méz

A méz is kiváló köhögés ellen. Fotó: Shutterstock

Sokan nevezik az oregánót vadmajorannának is, mivel íze nagyon hasonlít a majorannáéhoz, azonban annál fanyarabb és intenzívebb, ezért a főzés során mértékkel szabad csak adagolni. De a hasonlóság nem csupán ízre, hanem kinézetre is könnyedén észrevehető a két fűszernövény között, ezért gyakran össze szokták őket keverni. Azonban az oregánó magasabbra tör, így akár 80 cm magasra is megnőhet. Az oregánó esetében a föld feletti leveleket és a virágait is felhasználhatjuk. Az oregánó kiváló köptető és enyhe görcsoldó. Leginkább a légúti betegségek kezelésénél alkalmazható eredményesen.

9. A retek igazán finom és egészséges, hiszen segíti az emésztést, jót tesz a veseműködésnek, megelőzi az epekövek kialakulását. Ezen kívül segít a szervezet salaktalanításában, erősíti az immunrendszert, és még köhögés esetén is segítséget nyújt.

A fekete retek nagyon gazdag a különféle vitaminokban és tápanyagokban, így bővelkedik rézben, vasban, magnéziumban, káliumban, szelénben és cinkben, valamint A-, B-, C- és E-vitaminokban. Ezen kívül a rosttartalma is igen magas, így segíti az emésztést. Magas C-vitamin tartalmának köszönhetően nagy támasza az immunrendszerünknek, a benne található olajok pedig könnyedén felveszik a harcot az orrdugulással és a köhögéssel szemben. Ráadásul még a koleszterinszintre is jó hatással van, a benne lévő glükozinátok pedig segítik a májat a méregtelenítési folyamatokban.

A fekete retek levében sok antioxidáns található, amelyek megvédik a sejtjeinket az oxidatív stressz okozta károsodásoktól. A fogyókúrázóknak sem kell tartani tőle, hiszen igen alacsony a kalóriatartalma.

A fekete retek a kezdődő torokgyulladás és a köhögés esetén is segítséget nyújt. A belőle készült sziruphoz szükségünk lesz egy fekete retekre, 5 evőkanál barnacukorra, valamint 3 teáskanál mézre.

A retket mossuk meg, majd vágjuk le a felső részét. Vájjuk ki a belsejének egyharmadát egy kanállal úgy, hogy maradjon egy körülbelül 1 centiméteres perem. Szúrjuk át a retek alsó részét, majd tegyük a retket egy széles peremű üvegpohárba úgy, hogy ne boruljon fel. Öntsük a barnacukrot és a mézet a lyukba, tegyünk rá egy fedőt és hagyjuk állni egész éjszakára.

A cukor fel fogja oldani a retek levét, amely keresztülfolyik a lyukon, és belekerül a pohárba. A fekete retekből készült szirup antibakteriális és köptetőanyagokat tartalmaz, de ezen kívül a benne lévő ásványi anyagok és vitaminok is segítenek, hogy minél hamarabb meg tudjunk gyógyulni. Ezt egészíti ki a méz, amely szintén segít a köhögés csillapításában. A szirup kerüljön egy jól zárható üvegbe, és tegyük be a hűtőszekrénybe. A gyerekeknek 2 éves kortól adható. Mind a gyerekek, mind a felnőttek részére naponta 4-szer fogyasztható 1 evőkanál szirup.

10. A méz is kiváló a köhögés csillapítására. A hársméz barnás színű, íze pedig egy kissé keserű, ami hő hatására még erősebbé válik. Nyugtató hatása miatt sokat segíthet, ha meghűltünk, de a hörghurut ellen is felveszi a harcot. Idegesség ellen is jó, Kolin tartalma pedig segít megelőzni az érelmeszesedést. Neki van a mézek közül a legerősebb gyulladáscsökkentő hatása. A napraforgóméz aranysárga, íze kissé kesernyés-savanykás. Torokgyulladás esetén nagyon hatásos. Az akácméz világos színű, akácvirág illatú. Mivel nagy a gyümölcscukor-tartalma, lassabban kristályosodik. Robinin és akacin tartalma miatt kitűnő fertőtlenítő, méregtelenítő és köhögéscsillapító, sőt, a sok gyomorsav ellen is segítséget nyújt. Kitűnő társunk lehet a nátha és a köhögés enyhítésében.

Jó egészséget kívánunk!