Miért drágult az áram rendszerhasználati díja?

Mert beengedjük a megújuló energiából származó áramot is a rendszerbe, mondta Gulyás Gergely.

Az új napelemes szabály nem érinti azokat,

akik uniós pályázaton nyertek, és az igénylés utáni visszaigazolását már megkapták, mondta Gulyás.

Népszámlálás

Eddig 5 millió cím 31,6 százalékáról érkezett válasz. Arányaiban Győr-Moson-Sopron megyében töltötték ki legtöbben a népszámlálási kérdőívet, utána Pest megye következik – ismertette Gulyás Gergely.

Szerbiának is tárolunk gázt

Gulyás úgy tudja, hogy a magyar gáztárolók töltöttségi szintjéről megosztott adatokban benne vannak azok a mennyiségek is, amiket más országoknak pl. Szerbiának tárolunk.

Európában hol a legmagasabb az infláció?

Mindenhol magas az infláció, de a balti országokban magasabb, mint Magyarországon, mondta Gulyás Gergely

A KSH jelentése szerint 20,1 százalékos az infláció Magyarországon.

Meddig zuhan a forint?

A magyar külkereskedelmi deficitet az elszállt energiaárak okozzák. Magyarországnak nagyobb a gazdasági és az energia kitettsége, emiatt teljesít rosszabbul a forint, mint a lengyel vagy a cseh valuta, magyarázta Gulyás.

Hozzátette, hogy amit a kormány meg tud tenni, azt megteszi az ügyben.

A miniszter szerint a forint gyengülése a szankciók hatása.


Az EU-s gázársapka problémát jelentene

"Minden olyan árcsökkentési javaslatot támogatunk, aminek van értelme" – mondta Gulyás, viszont szerinte az EU-s gázársapka nem ilyen.

Azzal érvelt, hogy a gázársapkát csak akkor lenne érdemes bevezetni, ha biztosan képesek lennénk gázhoz jutni és a gázellátás biztosított lenne. Az Európai Bizottság azonban ezt nem tudja garantálni, így pedig ez nem kedvező intézkedés lenne, hanem szankció a gázra, amit viszont a kormány el akar kerülni.

Haladék az Európai Tanácstól

Gulyás Gergely kérdésre elmondta, hogy egy korrupcióellenes intézményt nem lehet egyik napról a másikra létrehozni, ezért kapott a kormány az Európai Tanácstól haladékot december 19-ig.

A "Mikor jöhet az EU-s pénz?" kérdésre Gulyás Gergely azt mondta, hogy év végén, jövő év elején.

Aki ezután szerel fel napelemet, nem lesz betáplálási kötelezettsége

Felfüggesztik a betáplálást azoknak, akik ezt követően telepítenek új napelemet – mondta Gulyás Gergely.

Mert több betáplálást a magyar villamosenergia-hálózat már nem bír el.

Egyszerűbb lesz az eljárás, mert nem kell engedély a szolgáltatól. Így mindenki közvetlenül otthon használhatja a megtermelt energiát, mondta Gulyás. Felhívta arra is a figyelmet, hogy ez drágítja a beruházásokat, mert akkumulátorra lesz majd szükség.

A változtatás csak azokra vonatkozik, akik még a kérelmüket sem adták be.

Zöld átállás

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy helyreállítási alap hitel részét a kormány a zöld átállásra fordítaná. Ez már kormánydöntés.

Télen lesz elég földgáz?

Energetikai kérdéseket is tárgyalt a kormány – mondta Gulyás Gergely.

Gulyás Gergely úgy fogalmazott: "Magyarország gázellátása fél évig akkor is biztosított lenne, ha egyetlen molekula gáz sem érkezne az országba".

Az ország a jelentős tárolókapacitások, a komoly gázvásárlások és a tározók magas feltöltöttsége miatt biztonságban van, tette hozzá.

Létrejöhet a megállapodás az Európai Bizottsággal

Gulyás Gergely elmondta, hogy eredményesen zárhatók a tárgyalások az Európai Bizottsággal és felsorolta, milyen vállalásokat tett a kormány az uniós pénzek érdekében.

Hozzátette, hogy a megállapodás része a pedagógusok bérének fejlesztése is.

A Kormányinfó itt nézhető vissza:

A friss kormánydöntéseket Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ismerteti a Kormányinfón.

Tegnap és ma reggel a forint újabbnál újabb történelmi mélypontokat szenvedett el az euróval és a dollárral szemben is.

Indexkép: MTI/Balogh Zoltán