Magyarországon az idei első negyedévben 90,7 milliárd forintért vásároltak mezőgazdasági gépeket és eszközöket a termelők, a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva 45 százalékkal nőtt az eladások összértéke – írja jelentésében az Agrárközgazdasági Intézet (AKI).

Hozzáteszik, hogy a géppiacon belül az erőgépek a meghatározók 62 százalékos részesedéssel, míg a munkagépek és egyéb gépek a forgalmazás 38 százalékát tették ki. A teljes értékesítésen belül

Az alkatrészvásárlás a tavalyival csaknem azonos szinten alakult, összege elérte a 19,4 milliárd forintot. A közleményből kiderül, hogy a mezőgazdasági gépek értékesítése 2016 óta majdnem minden negyedévben nőtt. Éves összevetésben különösen a tavalyi emelkedés jelentős, de 2023 első három hónapja alapján az idei még nagyobb mértékű.

45 százalékkal nőtt a mezőgazdasági gépek értékesítése

45 százalékkal nőtt a mezőgazdasági gépek értékesítése – Fotó: Shutterstock

Az AKI az idei forgalomnövekedést a pályázati lehetőségekkel, az előnyös hitel- és lízingfinanszírozási lehetőségekkel magyarázta. Az értékesítés felfutásához az is hozzájárult, hogy a termelés hatékonyságának javítását segítő tavalyi kiírásokból 2023 elejére lett meg a gépek átadása.

Az adatok alapján az AKI úgy véli, hogy a magyar gazdálkodók egyre nyitottabbak a technológiai fejlesztésekre és a korszerű eszközök alkalmazására.


Az elemzés szerint a mezőgazdaság világszinten korszerűsödik, ezzel együtt belföldön is évek óta egyre jelentősebb a magasabb színvonalú, nagyobb teljesítményű eszközök forgalma. A termelőket technológiaváltásra ösztönzi a klímaváltozás és a munkaerőhiány is.

A fejlesztések üteme az új agrártámogatási ciklus forrásainak köszönhetően valószínűleg nem csökken ezután sem – tették hozzá.

Az összesítés 170 mezőgép-forgalmazó és -gyártó eladási jelentése alapján készült. A felmérésben a mezőgazdasági termelők számára közvetlenül értékesített mezőgazdasági gépek adatai szerepelnek – olvasható az AKI összefoglalójában.