Növényvédelmi szakmérnökök járták be Somogy három legnagyobb piacát: a siófoki vásárcsarnokot, a fonyódi piacot és a kaposvári Nagypiacot, és az ott dolgozókkal beszélgettek a biotermékekről. A három piac egyikén sem találtak biogazdálkodásból származó jegyzett, illetve hivatalos jellel ellátott bioterméket. Később kiderült, hogy országosan is igen kevés a piacokon megjelenő, eladásra szánt bioáru.

Tóth István kaposvári növényvédelmi szakmérnök, a növényorvosi kamara tagja elmondta, bár természetes igényünk, hogy szervezetünkbe minél kevesebb szintetikus, veszélyes szer kerüljön, még sincs bioáru a piacon; ennek oka a kereskedők, valamint a szakemberek elmondása szerint bonyolult és rendkívül összetett.

Egyes vélemények szerint a minősítő szervezetek részéről a termelők számára túlzottan szigorú technológiai előírások vannak a biotermesztést illetően. A termesztés fokozottan kézimunkaerő-igényes, ami napjainkban egyre fogyatkozik. A túlzottan magas piaci árak miatt a vásárlók többsége mellőzi a biotermékeket. Komposzttal vagy szerves trágyával nem lehet pótolni teljes mértékben a műtrágyák hatását, és a súlyos rovarkártétel vagy gombafertőzés, illetve a gyomosodás megakadályozására sem lehet hatékony növényvédő szereket alkalmazni – tette hozzá.

- A piaci árusok szerint a biotermékek döntő többsége nem piacos, vagyis nem elég szép – állapította meg Tóth István. – Ugyanis a vevő elsősorban „szemmel vásárol", s ha a terméken a legcsekélyebb elváltozás látható, rágásnyom, szívásnyom, kórokozó okozta legkisebb elszínesedő folt, nem teszi a terméket a kosarába.


Nagy valószínűséggel a biotermelés csak kisebb parcellákon, házikertekben, háztáji területeken végezhető, főleg saját fogyasztásra. Természetesen vannak nagyüzemek, melyek folytatnak zöldség-gyümölcs biotermesztést, de nagy mennyiségben történő termék-előállításban szerepük nem jelentős, fogalmazott. Fontos megállapítás az is, hogy ugyanazon növény termésátlaga biogazdálkodásban 50 százalékos a hagyományos, integrált termesztést alkalmazókkal összehasonlítva, mondta Tóth István.

Forrás: sonline.hu

Indexkép: Shutterstock