A boltban minden hatodik élelmiszer a méheknek köszönhető, ezért kijelenthető: ha nincs méh, akkor nincs élelmiszer, nincs gyümölcs sem – mondta az agrárminiszter az európai mézes reggeli kampány pénteki, székesfehérvári programján.

Nagy István kijelentette: "a világ szegényebb lesz méhek nélkül, sőt, el is pusztul".

A tárcavezető szerint hálás a magyar méztársadalom, amiért ennyi gyerekhez viszik el a "legteljesebb élelmiszert, a természet csodáját, a mézet", és reményét fejezte ki, hogy a mézes reggelivel 200 ezer magyar gyermek válik új mézfogyasztóvá. A kampány célja, hogy ösztönözze a hazai mézfogyasztást, amely most átlagosan fejenként évi egy kilogramm.

Nagy István kitért arra is, hogy a méhészek és a fogyasztók védelme érdekében Magyarország már évek óta szorgalmazza, hogy az Európai Unióban szigorítsák a mézkeverékek származásának megjelölését.

Az európai mézes reggeli kezdeményezés Szlovéniában indult útnak 2007-ben, amelyhez Magyarország 2014-ben csatlakozott

Az európai mézes reggeli kezdeményezés Szlovéniában indult útnak 2007-ben, amelyhez Magyarország 2014-ben csatlakozott – Fotó: Shutterstock

Marjan Cencen, a Szlovén Köztársaság nagykövete megemlítette, hogy a méhészkedés Szlovéniában és Magyarországon is a nagyon régi időkig nyúlik vissza, ezért is indították el 2007-ben a mézfogyasztást ösztönző mézes reggeli programot.

Mészáros Dezső, a Sió-Eckes Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy egy méh egy nap alatt 1500-2000 virágot látogat meg, poroz be, és mivel 8-10 alma kell egy liter, 100 százalékos gyümölcsléhez, ezért egy méh egy nap alatt több mint 200 gyümölcslé előállításához járul hozzá.


Borszéki Viktória méhész, 2023 mézkirálynője hangsúlyozta, hogy minél szélesebb körben szeretné a méz egészségre gyakorolt jótékony hatását, felhasználhatóságának sokszínűségét népszerűsíteni. Megemlítette, hogy a méz immunerősítő, energetizáló, fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, ér- és emésztőrendszert segítő, miközben rengeteg vitamin, ásványi anyag található benne.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester kiemelte, hogy a jó minőségű méz fogyasztásával mindenki nyer, mert kiválóan segíti az egészség fenntartását, miközben a méhészetek fennmaradásához is hozzájárul.

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke megerősítette, hogy szakmájuk jövője attól is függ, hogy ma a gyermekek mit gondolnak a mézről és a méhekről, mit tanítanak nekik a méhek fontosságáról és a beporzásról, mi a méhészek munkájának a jelentősége, hogyan készül a méz.

A sajtóanyag szerint az európai mézes reggeli kezdeményezés Szlovéniában indult útnak 2007-ben, amelyhez Magyarország 2014-ben csatlakozott. Az idei központi eseménynek a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont, míg országosan csaknem ezer helyszínen, több mint 200 ezer diák fogyaszthatja el a mézes reggelit.