Novemberben elérte az 5500 megawattot a magyarországi napelemek beépített kapacitása, és a kiadott engedélyek alapján folyamatosan települnek újak, így jövő tavasszal már lesznek olyan időszakok, amikor 100 százalékban napelemekkel lehet biztosítani az ország áramellátását – idézi MTI Lantos Csaba, energiaügyi minisztert az InfoRádióban elhangzottak alapján.

Az energiaügyi miniszter emlékeztetett, hogy januárban háztartási méretű napelemek és korszerű energiatároló egységek együttes telepítését támogató pályázatot írnak ki 75 milliárd forintos keretösszeggel.

Kiírnak egy másik pályázatot is 62 milliárd forintos keretösszegben, amellyel vállalatokat ösztönöznek arra, hogy fektessenek olyan energiatároló egységekbe, amelyek segítenek az áramhálózat egyensúlyát fenntartani – ismertette.

Hozzátette: tervezik olyan támogatási rendszer kidolgozását is, amelynek keretében vállalatok kaphatnának forrást, hogy termeljék meg és tárolják el saját zöldenergiájukat.

Lantos Csaba kitért arra is, hogy jól kiegészítheti egymást a napelemes és a szélerőműves energiatermelés. Az új szabályozás szerint a jelenlegi 12 kilométer helyett 700 méter lesz a lakott területtől meghatározott védőtávolság, de továbbra sem lehet szélerőművet telepíteni lakott, Natura 2000-es vagy világörökségi területen, és a helyi közösségek beleegyezéséhez is szükség lesz a szélkerekek telepítéséhez.

A várakozások szerint a hazai szélerőmű-kapacitás a jelenlegi 330 megawattról 1000 megawattnyira nőhet – közölte az energiaügyi miniszter.


Lantos Csaba bejelentette, hogy átnézték a teljes hazai hálózatot, a 93 százalékát pedig 2024-től megnyitják az új telepítéseknek – írja a Világgazdaság.

A miniszter azt közölte, hogy az új Napenergia Plusz pályázat 75 milliárd forintos keretösszege azok számára nyílik meg, akik újonnan telepítenének kapacitásokat, de nemcsak napelemet, hanem akkumulátort is. Amennyiben ez így történik, az állam támogatással a bekerülési költség kétharmadát fedezi.

Az energiaügyi miniszter beszélt arról is, hogy 2024 januárjától bruttó elszámolás lép életbe az újonnan telepített napelemek esetében. Viszont kiemelte, hogy aki szeptemberig adta le az igényét és 2025 december végéig helyezi üzembe, arra onnantól számítva tíz évig még a nettó elszámolás vonatkozik.