Ez a jogintézmény komoly jogtörténeti múltra tekint vissza, számos országban (például Németországban, vagy Ausztriában) már régóta a jogrendszer részét képezi, Magyarországon a joggyakorlat a rendszerváltás előtt kivezette a szabályozásból – írja a napi.hu.

Az építményi jog arra biztosít lehetőséget, hogy jogosultja az ingatlanon vagy annak felszíne alatt épületet (és akár építményt is, ez ugyanis jogilag két különböző fogalom) létesítsen, illetve hasznosítsa azt. Ennek során jogosult az épület építésére, vagy építtetésére, és ennek érdekében az ingatlan igénybevételére, továbbá jogosult a felépült vagy az ingatlanon már fennálló épület birtoklására, használatára és hasznainak szedésére. Az építményi jog kiterjed az annak alapján létesített vagy hasznosított épületre és annak alkotórészeire. Fontos megemlíteni, hogy az építményi jog a magyar jogrendszer dologi jogi logikájának megfelelően legfeljebb 50 évig állhat fenn.

Az építményi jog a földhasználati joggal szemben már a bejegyzésekor forgalomképes és jelzálogjoggal megterhelhető. Fontos, hogy az ingatlannak földhasználati joggal terhelt részén építményi jogot csak a földhasználati jog jogosultjának javára és földhasználati jogának törlésével egyidejűleg lehet alapítani.


Érdekesség, hogy az építményi jog átruházható és jogutódlás tárgya is lehet.

Babus Gábor, a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda ingatlanjogi csapatának ügyvédje úgy véli, hogy az építményi jog elsősorban olyan piaci szereplőknek érdekes, akiknek a fejlesztése műszakilag nem éri el azt a szintet, hogy önálló ingatlanként később az ingatlannyilvántartásba bejegyezhető legyen, viszont a beruházás költségvonzata miatt önálló finanszírozást igényel. Ilyen beruházás lehet például az épületek tetejére tervezett napelemrendszer.

„Az építményi jog különösen a zöldmezős beruházásként létesítendő naperőművek beruházói számára fontos változás. Abban az esetben, ha a beruházó bérelte a területet, akkor a fennálló tulajdonosi struktúrára tekintettel sem a projekt kivitelezési, sem az üzemeltetési szakaszában nem volt lehetőség az ingatlan jelzáloggal történő megterhelésére, mivel az ingatlan tulajdonosainak (bérbeadóknak) a hozzájárulására lett volna szükség. Ebben a tulajdonosok csak ritkán egyeztek bele, ami gyakran nehézséget jelenthetett a projekt finanszírozása szempontjából. Jelen esetben, mivel az építményi jog forgalomképes és jelzáloggal megterhelhető, a korábbi akadályoktól mentesül a beruházó" – tette hozzá Pintér Zsolt, a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda ingatlanjogi csapatának ügyvédje.