Japán kutatók kifejlesztettek egy olyan módszert, amely szobahőmérsékleten, LED-fény segítségével bontja le a mérgező örök vegyi anyagok egy részét.

Az ipar által használt PFA-k rendkívül súlyos megbetegedéseket okozhatnak, és már az esővízben, sőt az európai ivóvíz jelentős részében is ott vannak. A legnagyobb probléma ezekkel az, amire a nevük is utal: ha nem is maradnak fenn örökké, de annyira erős kötés van a molekulák között, hogy csak rendkívül lassan bomlanak le. Mesterségesen ugyan megsemmisíthetők, ehhez azonban rendkívül sok energia, például magas, 400 Celsius-fok feletti hőmérséklet szükséges.

víz

A PFA-k már az európai ivóvíz jelentős részében ott vannak – fotó: Shutterstock

A kutatók célja az, hogy egyszerűbb módját találják meg az anyag lebontásának, valamint hogy mindenhol betiltsák a használatukat.

Most sikerült egy olyan módszert kidolgozni, amely során LED-fény segítségével, szobahőmérsékleten lehet semlegesíteni az anyagot és visszanyerni belőle a fluort. Ez azért nagyon jó hír, mert így a fluor előállítására is kevesebb energiát kell fordítani.

A japán kutatóknak a perfluoroktán-szulfonát – ez a PFA egyik fajtája – 100 százalékát sikerült lebontani nyolc óra alatt, míg a nafionnal ugyanezt 81 százalékos eredménnyel sikerült megtenni.

Az eljárás során a LED-fényt félvezető nanokristályokra, például kadmium-szulfidra irányították. Ezek a nanokristályok nagy redukciós potenciállal rendelkező elektronokat generálnak, amelyek lebontják a PFAS-molekulák erős szén–fluor kötéseit. Minél tovább kaptak fényt a nanokristályok, annál hatékonyabb lett a módszer.

Ez jelentős mértékben járulhat hozzá ahhoz, hogy kevesebb örök vegyi anyag legyen a környezetben, és még kevesebbet állítson elő az ipar.

Forrás: hvg.hu

Indexkép: Shutterstock