Az ügyet különböző termelői szervezetek robbantották ki, melyek szerint az idei termés mennyisége nem volt nagyobb a tavalyinál, az árak mégis jóval alacsonyabbak voltak. Úgy fogalmaztak, az árkartellezés már évek óta nyomja a meggy piacát.
Az IQF késztermékek első árai az IHS Markit adatgyűjtése szerint 0,95 EUR (1,11 USD) körül vannak, ami messze elmarad a tavalyi szezonzáró 1,25 EUR/kg ártól.
A gazdálkodók véleménye szerint az idei alacsony árak mögött nem a bő termés, hanem a piaci szereplők összejátszása áll – fotó: Shutterstock
Lengyel iparági források szerint az idei évi termés a gyümölcsdarabszámot tekintve kisebb ugyan, de a gyümölcsök tömege nagyobb, ami a súlyban kifejezett termésmennyiségnél kompenzál.
Az IHS Markit információi szerint július közepén a meggyre kötött szerződések egy részét elhalasztották, mivel mind a lehetséges vevőknél, mind a lengyel fagyasztóipari szereplőknél még vannak fagyasztott késztermékkészletek.
Az idei szerbiai meggyhelyzet arra utal, hogy a gyengülő kereslet volt hatással a szezonbéli árakra. A balkáni országban a fagyasztott meggy ára 1 EUR körül van az átlagos minőségű tételeknél, de ipari szereplők kiemelték, hogy az extra minőségért néhány vásárló hajlandó megadni az 1,25 EUR/kg árat is. Az idei évben a szerb meggyszezont nagy mennyiség, gyenge minőség és lanyha kereslet jellemezte, így több termelő is úgy döntött, nem takarítja be a teljes területét.