A szlovák állampolgárok 2019 januárja óta törvényes keretek között korlátozott mennyiségben végezhették otthon a lepárlást. Az egyelőre még hatályban lévő jogszabály évente legfeljebb 25 liter 100 százalékos vagy 50 liter 50 százalékos alkoholt enged előállítani házilag, egy maximum 100 literes lepárló berendezésben. Az így készült termék nem kerülhetett piaci forgalomba – írja az infostart.hu.

pálinka

Csak kevesen akartak legálisan pálinkát főzni – fotó: Shutterstock

A pálinkafőzés adóköteles volt, a vámhivatal szakemberei szigorúan ellenőrizték a teljes folyamatot. A házi lepárlás legalizálása óta 2160 euró jövedéki adót szedtek be, miközben az adóigazgatási költségek ennek többszörösébe kerültek. Nem mutatkozott különösebb érdeklődés a magán lepárlás iránt, a vámhivataloknál eddig csak 26 pálinkafőzőt regisztráltak. Ez nem azt jelenti, hogy csupán ennyien főznének otthon pálinkát, csak ennyien teszik legálisan.

Sólymos László, a pálinkafőzés legalizálását másfél évvel ezelőtt kezdeményező Híd párt elnöke szerint a betiltás hátterében a nagy szeszipari vállalatok állhatnak, akik a piacaikat féltik. Sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a szlovák kormány ahelyett, hogy megoldást keresett volna, egyszerűen csak betiltotta az otthoni pálinkafőzést. Úgy véli, kézenfekvő megoldás lehetett volna, ha például eltörlik a házi főzet utáni jövedéki adót.