A Hong Kong közelében fekvő Yantian a világ egyik legnagyobb konténerkikötője, ahol az utóbbi hetekben a túlterheltség miatt bekövetkezett legalább két-három hetes rakodási torlódás súlyos zavarokat okoz a világkereskedelemben – olvashatjuk az agrarheute.com oldalon.

A torlódások miatt Yantian rakodási kapacitása a korábbi hetekhez viszonyítva 30 százalékkal csökkent. Ez a dél-kínai kikötő évente szinte elképzelhetetlen mennyiségű, azaz mintegy 13,5 millió (napi 36 400) húszlábas konténer be- és átrakodását teljesíti.

konétnerek

A fennakadások több Ázsiából és részben Amerikából Európába szállítandó agrártermék berakodását is érintik – Fotó: pixabay

Ezeket az átrakodásokat óramű pontossággal kell végrehajtani, mivel ha ez nem sikerül, annak következményeit csaknem az egész világ megérzi, akárcsak a Szuezi-csatorna rövid blokádjánál történt.

A fennakadások több Ázsiából és részben Amerikából Európába szállítandó agrártermék berakodását is érintik: a termékek hiánya vagy késedelmes célba juttatása miatt Európában több feldolgozó üzem már most átmenetileg kénytelen leállni, illetve néhány agrárterméket más forrásokból kell beszerezni.

Szakértők szerint a fent vázolt problémák azt jelentik, hogy a Kínából vagy Kínán keresztül Európába irányuló árufuvarozás egyébként is magas költségei a közeli jövőben várhatóan tovább emelkednek.