„Számos fantasztikus évet töltöttem a Hardinál” – mondja Sten Kjelstrup a jól ismert mosollyal az arcán, majd így folytatja: „A HARDI-nál ledolgozott éveim alatt a vállalat sok területen piacvezetővé és valódi világpiaci szereplővé vált. Hálás vagyok azért, hogy részese lehettem ennek az izgalmas folyamatnak.”

Sten Kjelstrup, aki a közeljövőben tölti be 65. életévét, feleségével együtt úgy döntött, hogy elérkezett az idő egy egészségesebb „munka-magánélet egyensúly” megvalósítására.

„Jelenleg a HARDI egy átalakulási folyamat közepén tart, és számos új stratégiai projekt küszöbén áll. Taktikai szempontból tökéletes az időzítés arra, hogy ’átadjam a stafétabotot’ valaki másnak” – véli StenKjelstrup.

„A HARDI egy fantasztikus vállalat, erős vezetői gárdával, egyedülálló alkalmazotti morállal és egy szilárd országos és világszerte is ismert márkával. Mindazonáltal nem csak ez volt az oka, hogy a vállalatban gyakorlatilag nem tett kárt a koronavírus okozta válság. Ez azt is jelenti, hogy biztonságosnak érzem a kormánykerék átadását az utódomnak.” – folytatja.

Hardi

A HARDI INTERNATIONAL A/S hozzávetőleg 1000 alkalmazottnak ad munkát több mint 10 helyen, szerte a világban – fotó: Hardi

„Természetesen hiányozni fog a mindennapos kapcsolattartás a kollégáimmal és iparági partnereinkkel itthon és külföldön is, de majd megpróbálok a lehetőségekhez mérten kapcsolatban maradni.” – teszi hozzá Sten Kjelstrup.

2021. február 2-ától az 55 éves dán Jens Kristensen a HARDI új vezérigazgatója. Jens Kristensen – kiemelkedő dániai és észak-amerikai vállalatok, így például a GN Resound és a Jupiter Bach felsővezetésében és igazgatótanácsában betöltött pozícióinak köszönhetően – figyelemre méltó szakmai múlttal bír.

„A HARDI International egy izgalmas vállalat, lojális alkalmazotti gárdával. A vállalat jó kiindulási alappal rendelkezik a nyereségesség és a globális piaci pozíció megerősítéséhez szükséges intézkedések végrehajtásához. Nagyon örülök annak, hogy az EXEL tulajdonosai bennem látják a megfelelő személyt a vállalat továbblépéséhez. Már alig várom, hogy a csapat minden tagjával együtt nekiláthassunk a munkának.” – mondja Jens Kristensen.

Yves Belegaud, a HARDI fölött is tulajdonosi jogokat gyakorló francia, családi tulajdonban lévő vállalat, az EXEL Industries vezérigazgatója és a HARDI igazgatótanácsának elnöke így kommentálja a történéseket: "Nem csak a HARDI, hanem az EXEL csoport nevében is szeretnénk kifejezni hálánkat Stennek mindazért, amit az évek során véghez vitt. Jens személyében a cég egy új, erős vezetővel gazdagodott, aki rendelkezik a képességgel és a megfelelő kapcsolatokkal a HARDI megerősítéséhez egy változó és versengő üzleti környezetben."

A HARDI INTERNATIONAL A/S hozzávetőleg 1000 alkalmazottnak ad munkát több mint 10 helyen, szerte a világban. Ezen alkalmazottak mindegyike napról napra céltudatosan azért dolgozik, hogy jobbá tegye a modern mezőgazdasági termelési folyamatok hatékonyságát, minőségét és fenntarthatóságát. A HARDIINTERNATIONAL A/S a Groupe EXEL Industries SA tagja.