A Csákvári Zrt. székhelye Csákvár mellett található, öt nagyobb, összesen 2800 hektárnyi területet ölel fel gazdaságuk. Búzával, kukoricával, szójával és napraforgóval foglalkoznak. Ez utóbbi idén hatszáz hektáron termett és a teljes mennyiséget a Mogyi Kft.-nek szállítják, étkezési napraforgóként. Fischer András növénytermesztési vezetővel beszélgettünk.

 Fischer András növénytermesztési vezető

Fischer András növénytermesztési vezető – fotó: Vaderstad Kft.

A fő kultúrák mellett más is szerepel a vetéstervben?

– Igen, területünk 20%-át lucerna és zöldugar teszi ki, egy kis részét pedig állattenyésztésre használjuk – magyar tarka húsmarhákat tartunk félextenzíven, mintegy hatszáz hektár legelőt használunk erre a célra.

Hogyan alakultak az idei hozamok?

– Sajnos minket is sújtott az idei kiugróan meleg, csapadékszegény időszak. A kukorica terméshozama például 6,7 tonna körül alakult hektáronként és a búza is ugyanennyit, 6,7 t/ha eredményt hozott. A magyar fajták ebben az évben nem szerepeltek jól, a franciák sokkal jobban teljesítettek, de a beltartalmi értékek ezeknél sem érték el az általunk megcélzott szintet.

Hogyan sikerült a napraforgó-termesztés?

– A napraforgóval sem értünk el sokkal jobb eredményt. Az átlagos hozam 2,2–2,4 tonna között alakult hektáronként, mert a virágzás időszaka éppen a legnagyobb forróság idejére esett, a szemek így eleve nem teltek ki megfelelően. Az étkezési napraforgó hozama amúgy is kevesebb, mint az átlagos olajos célú napraforgóké.

Milyen talajokon dolgoznak, milyen talajművelési rendszerben gondolkodnak?

– A fő talajtípusunk mészlepedékes csernozjom, de van egy kevés homokos vályog is. Az Arany-féle kötöttség 30 és 38 közé esik. Ezek a területek átlagosan jól művelhetők, nincsenek különösebben kiemelkedően jó vagy rossz adottságok.

Én 2015-ben érkeztem a céghez, azóta folyamatosan újítjuk és fejlesztjük a technikai hátteret. Akkor vettünk egy 4 méteres TopDownt, 2022-ben pedig egy 5 méterest. Nagyrészt nehézkultivátor, mélylazító és tárcsás kultivátor kombinációját alkalmazzuk a megfelelő, növényekhez kapcsolódó technológia szerint. Vannak olyan szituációk, amikor egyszerűen úgy ítéljük meg, hogy muszáj szántani, bár egyre inkább igyekszünk minimalizálni a forgatásos technológiát.

A TopDown nehézkultivátorok, bár nagy a lóerőigényük, tényleg gyönyörű munkát végeznek. A földet nagyon alaposan átdolgozzák, a végeredmény szép, egységes talajfelszín. Egy műszak alatt akár 50 hektárt is meg tudunk művelni, a hatékonyságot szinte megdupláztuk a korábbi gépeinkhez képest.

Mi a tapasztalatuk a gépekkel kapcsolatban a tartósság, kopásállóság szempontjából?

– Fontos, hogy mi eleve a Marathon késekkel kértük a gépeket, és ez jó döntésnek bizonyult. Éveken keresztül bírják a terhelést, pedig évente több ezer hektáron dolgozunk velük. A TopDownnál alapvetően csak a kopóelemekkel kell foglalkoznunk, egyéb problémák nem fordultak elő. A kopóelemek, alkatrészek viszont gyorsan megérkeznek, Kápolnásnyékről rendeljük őket, ahonnan szakmailag is minden támogatást megkapunk.

Van-e más talajművelő eszközük a svéd gyártótól?

– Van egy Carrier 820-as tárcsánk is tarlóápolásra, de ha a terepviszonyok nehezebbé válnak és más gépek nem boldogulnak, ez magágykészítésre is használható. Ráadásul van rajta egy aprómagvető egység is, amit szintén szoktunk használni zöldtrágyavetésre.

Vetésre milyen Väderstad gépet használnak?

– A vetést egy 12 soros Tempo szemenkénti vetőgéppel végezzük, és nagyon szeretjük. A munkaerőhiány miatt is muszáj volt hatékonyabb gépeket használnunk, így már 16-17 km/órás sebességgel tudunk vetni, ami jelentős előrelépés.

A Tempo pontossága kiemelkedő, ami a hozamokra is kedvező hatással van – nálunk ez legalább 5%-kal növekedett, az új gépnek köszönhetően. Korábban nagyon sok nehézséget okozott az étkezési napraforgó magjainak vetése. Ezek a „Mogyi-szemek” ugyanis óriásiak, és sok gép nem tudta pontosan elvetni őket. A Tempo ezzel is megbirkózik.

Szerző: Fodor Mihály

További információ a Väderstad gépekről:

Vaderstad Kft.

Cím: 2475 Kápolnásnyék, Összekötő út 1.
E-mail: infohu@vaderstad.com

Honlap:
www.vaderstad.com/hu

www.vaderstad.com/hu/kapcsolat/

vaderstad