Egy éve alapult a NorAn Technologies Kft. és ez idő alatt máris a harmadik mezőgazdasági munkagépcsalád kifejlesztésével büszkélkedhet. Először egy folyékony műtrágya injektáló, majd egy vetőkultivátor – és ezt követően a most bemutatásra kerülő Pro Cutter 3 méteres aprító henger debütált a NorAn Technologies kínálatában.
Ritzl Bence gazdálkodóval, az első NorAn Pro Cutter 3.0 henger tulajdonosával beszélgettünk a videón is megörökített géppróba után.
Hol találtál rá a NorAn Technologies gépeire és miért esett a választásod erre a márkára?
"Az interneten, méghozzá a Facebookon találkoztam először a márkával – és itt figyeltem fel a Pro Cutter hengerre, hiszen egyébként is valami ilyesmit kerestem. Az AGROmashEXPO kiállításon személyesen is beszélgettünk a NorAn tervezőjével – és természetesen több márka gépeit is megnéztem az expón.
Mindenképpen terveztük az idén, hogy egy aprító hengert vásárolunk, de amikor megláttuk, hogy a NorAn-nak kapható a legújabb fejlesztése, ami nagyon szimpatikus volt számunkra, nem volt többet kérdés, hogy milyen gépet veszünk.
A robosztus váz, átgondolt tervezés, minőségi anyagok – és nem utolsó sorban a kedvező ár – meggyőzött minket.
Ritzl Bence erőgépe a NorAn Pro Cutter hengerrel – fotó: Agroinform.hu
A gép munkája mellett Sütő Norberttel, a Si-Sped Kft. ügyvezetőjével és az eszköz tervezőjével beszélgettünk.
"Ahogy a gazda is említette az anyagminőség fontosságát, így én is csak ezt tudom megerősíteni:
A váz minden eleme nagy keresztmetszetű és magas minőségű acélból készült, hogy hosszú távon is elviselje az igénybevételeket. A csapágyak pedig rugózott felfüggesztést kaptak, hogy az élettartamuk növekedjen valamit, hogy a henger keretébe minél kevesebb rezonancia kerüljön. A legfontosabb, pedig maga a henger: a kések élei 500 mm átmérőjű körön helyezkednek el. A konkurencia nagyobb átmérőjű zúzó hengereihez képest a mi hengerünk több, mint másfélszer nagyobb fordulatszámmal üzemel – ez az egyik nagy előnye, a másik pedig, hogy mivel kisebb átmérőn vannak a kések, így azok egymáshoz viszonyított szöge is nagyobb. A mi késeink 10 fokkal nagyobb szögben helyezkednek el.
A kések anyaga HARDOX 500, amely a világ egyik leg-kopásállóbb anyaga
– ebből készül például a bányagépek kanala is. Ezek a kések egyenesen Svédországból érkeznek a gyárunkba, tehát a minőségük garantált. A kések a hengerhez csavarral vannak rögzítve, a csavarokat pedig takarólemez védi, aminek másik feladata a sár beragadásának megakadályozása. Mindezeket összevetve elértük azt, hogy a – a gazdálkodók nyelvére fordítva – a mi gépünk később ragad be a konkurencia hengereinél.
Úgy hallottuk, hogy még egy nagyon-nagyon jó hírrel szolgáltok – ami nem más, mint a kiállítási akciótok meghosszabbítása.
Így van,
aki február 17.-ig leadja a megrendelését az 1 299 000 Ft-ért vásárolhatja meg a 3 méter munkaszélességű hengert,
a házhoz szállítás pedig a NorAn Technologies ajándéka.
Beszélnél egy kicsit a következő fejlesztésetekről? Megelőzi ezt egy érdekes közvélemény-kutatás is...
A következő fejlesztésünk egy rövidtárcsa. Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon sok van már belőle a piacon, de szinte mindegyiknek vannak gyenge pontjai. Ezeknek a gyenge pontoknak a felkutatására indítottunk egy nyereményjátékot. Pontosabban:
a rövidtárcsákkal kapcsolatos kérdőívünk kitöltésével egy 108 cm-es LED TV-t lehet nyerni.