Ha egy növény szép és hasznos, az csak jó lehet, ugye? Az aranyvessző esetében azonban a valóság ennél árnyaltabb. Ez a mutatós, sárga virágú növény – amelynek egyes fajtáit még a népi gyógyászat is előszeretettel alkalmazza – valójában hazánk egyik legagresszívebb inváziós faja. És hogy miért terjed megállíthatatlanul? Természetesen nem a saját hibájából, hanem az emberi beavatkozás következményeként.

Hogyan lett az aranyvesszőből ökológiai fenyegetés?

Kétszáz évvel ezelőtt még senki sem gondolta volna, hogy az egzotikus növények iránti rajongás mekkora problémákat okozhat. Ahogy a világ egyre inkább megnyílt a kereskedelem és az utazás előtt, hajók, vonatok és repülők hozták magukkal az addig ismeretlen fajokat. A paradicsom, a paprika vagy a burgonya ma a magyar konyha alapvető elemei, de nem minden betelepített növény talált ilyen békés utat magának. Az aranyvessző például – amely eredetileg Észak-Amerikából származik – villámgyorsan elterjedt, és mára hatalmas természetvédelmi problémát jelent.

A magyar tájat két inváziós aranyvesszőfaj özönlötte el: a magas aranyvessző (Solidago gigantea) és a kanadai aranyvessző (Solidago canadensis). Bár van egy őshonos aranyvesszőnk is – a közönséges aranyvessző (Solidago virgaurea) –, ez sokkal ritkábban fordul elő, és nem veszélyezteti az ökoszisztémát.

A két idegenhonos aranyvesszőt Észak-Amerikából hurcolták be Európába. Magyarországi jelenlétükről az 1800-as évek közepétől tudunk. A magas aranyvessző jóval elterjedtebb a kanadainál, de mindkettő problémás özönfaj.

Nem mind aranyvessző, ami sárga!

Sokan összekeverik az aranyvesszőt más hasonló növényekkel, például az aranycserjével (Forsythia) vagy az aranyesővel (Laburnum). Ezek azonban teljesen más fajok. Az inváziós aranyvesszők tömeges terjedése viszont valódi problémát jelent, mert kiszorítják az őshonos növényeket, és ezzel együtt rengeteg állat élőhelyét is elpusztítják.


Miért olyan veszélyes az aranyvessző?

A kérdés jogos: egy szép, virágzó növény hogyan lehet káros? A tájaink egyre egyszínűbbé válása, a hagyományos tájhasználati formák, köztük a legeltetés és a megfelelően végzett kaszálás eltűnése teremt lehetőséget a két inváziós aranyvessző terjedésére.

Ennek következményei messzemenők:

• Az őshonos növényzet eltűnik, ami a helyi biodiverzitás csökkenéséhez vezet.
• A madarak és emlősök elhagyják az érintett területeket, mert nem találnak megfelelő élőhelyet vagy táplálékot.
• A rovarvilág is megsínyli a változást, hiszen az aranyvessző nem nyújt megfelelő környezetet sok specializálódott faj számára.

Amikor egy növény beavatkozik az ökoszisztémába

A hangyaboglárkák példája tökéletesen megmutatja, milyen láncreakciót indíthat el egy invazív növény térhódítása. Ezek az apró lepkék csak bizonyos élőhelyeken tudnak megélni, és életük szorosan összefügg a hangyák jelenlétével. Az aranyvessző azonban kiszorítja azokat a növényeket, amelyeken a hangyaboglárka lárvái táplálkoznak, és megváltoztatja a talajviszonyokat is, ami a hangyák számára kedvezőtlen. Így végül a lepke populációja is csökken, hiszen mind a tápnövényei, mind a vele szimbiózisban élő hangyák eltűnnek.

Mit tehetünk?

• A legeltetés és kaszálás segíthet megállítani az aranyvessző a terjedését.
• Egyes területeken már célzottan irtják az aranyvesszőt, hogy helyreállítsák az eredeti növénytakarót.
• A kertünkbe őshonos növényeket ültessünk.

Az aranyvessző tipikus példája annak, hogy egy növény egyszerre lehet gyönyörű és káros. Bár virágai csábítóak és még gyógyhatásúak is, hosszú távon hatalmas ökológiai károkat okozhatnak. Ha meg akarjuk védeni a magyar természet sokszínűségét, érdemes odafigyelnünk arra, hogy mit ültetünk a kertünkbe, és milyen növényeket hagyunk szabadon terjedni.

Forrás: greendex.hu

Indexkép: Pixabay