A rendszerváltást követően, 1991 végén alapították Paks mellett a Biritói Pusztabir Kft.-t, mely 10 másik társával együtt a Paksi Állami Gazdaságból jött létre. A cég azóta is kizárólag növénytermesztéssel foglalkozik. Kezdetben 1200 hektáron dolgoztak, mely a csúcson elérte az 1800 hektárt, jelenleg pedig 1500 hektárt művel a Pusztabir Kft. Elsősorban saját földjeiken dolgoznak, csupán néhány tíz hektárnyi bérművelést vállalnak. Repcét 500 hektáron, hibridbúzát 460, őszi árpát 140 és kukoricát 360 hektáron termelnek, a fennmaradó földeken lucerna terem a zöldítési program teljesítése céljából.
2012-ben az országban ők vásároltak elsőként AGRIFAC CONDOR önjáró permetezőt, mely 4000 literes tartállyal és 27 m-es szórókerettel (21 méterre összecsukható) rendelkezik. 18 szakasz vezérelhető a kereten, és a fúvókák 25 cm-re helyezkednek el egymástól.
Az AGRIFAC CONDOR permetező 4000 literes tartállyal és 27 m-es szórókerettel rendelkezik – fotó: Agroinform.hu
A keretet kompresszoros rendszerrel szerelték. Ez azt jelenti, hogy a gép levegőt juttat be egy speciális fúvókaegységbe, ahol utána a vegyszerrel keveredve egy ütköző lapos fúvókán valósul meg a kijuttatás. Ennek az az előnye, hogy a kompresszor nyomását – ez által a levegő áramlási sebességét – a vezető tudja módosítani egy potméter segítségével.
Ennek eredményeként különböző méretű cseppeket lehet előállítani az ütközőlapos fúvókán.
A forgalmazó AXIÁL Kft. opciós lehetőségként ráadásul két különböző méretű kerékszettet is biztosít az önjáróhoz. Tavasszal a szélesebb felfekvő felületű kerékkel érdemes dolgozni, ami jobban eloszlatja a gép súlyát, az év fennmaradó részében pedig a keskenyebb méretűre érdemes átszerelni.
Krieser János az Agroinformnak elmondta: „2012-ben úgy döntöttünk, hogy vásárolunk egy új önjáró gépet, mert azt éreztük, technikai és technológiai váltásra is szükség van. Persze épp a 2012-es év borzasztóan aszályos volt, ami hatalmas gondokat okozott. Abban az évben óriási területen termeltünk kukoricát, de az aszály olyan szintű volt, amilyet előtte még sosem tapasztaltunk. 0 tonna/hektártól 2 tonna/hektárig arattunk. Tehát még az átlag sem érte el a két tonnát!
Ez hatalmas veszteségkiesést hozott, de mi mindeközben már megálmodtuk a beruházást, így tőkepótló hitelt kellett igényelnünk. Szerencsénk volt egyébként, mert abban az évben jelent meg először a biztosítóknál egy olyan konstrukció, amely lehetővé tette, hogy aszálykárra is kössünk biztosítást, amit mi meg is tettünk.”
Krieser János: „Számtalan területen tudjuk használni az AGRIFAC CONDOR önjáró permetezőt" – fotó: Agroinform.hu
Végül a biztosító kormoly kártérítést fizetett a kft.-nek, miközben megérkezett a hitel is, melyet így már nem tőkepótlásra használtak fel, hanem beruházást hajtottak végre belőle. Akkor ez a duplán jött pénzhozam mindent megváltoztatott, hatalmasat lendített a gazdaságon.
Számos technológiai újítást bevezettek, többek között a szántásos művelésről áttértek a szántás nélküli talajművelésre, a hatsoros technológiáról a nyolcsorosra váltottak, és a kukoricatermesztés mellett hibridbúzával is foglalkozni kezdtek, illetve nagy területre kiterjesztették a repcetermesztést is. Mindemellett modern vetőgépet is vásároltak, ami már más technológiával juttatta a magot a földbe, és ekkor vették meg a hidas permetezőt is.
„Számtalan területen tudjuk használni az AGRIFAC CONDOR önjáró permetezőt: a növény ápolására, az alapgyomirtásokhoz, a vetésre elkészített föld kémiai gyomirtásához vagy akár a növények állományban történő gyomirtására, a gombaölő-szeres kezelésre, illetve a rovarirtó-szeres kezelésre is. Az egyik legnagyobb előnye számunkra az volt, hogy az akkori konkurenciagépekhez viszonyítva ennek volt a legnagyobbra beállítható hasmagassága.
A többi önjáróval szemben nagyon jól követi a talajt, így nem kell attól tartanunk, hogy összeszakad a keret.
A gép rendkívül jól követi a talajt – fotó: Agroinform.hu
A StabiloPlus alváz könnyedén, erőfeszítés nélkül képes haladni az egyenetlen felületeken. A pneumatikus felfüggesztéssel együttesen gondoskodik arról, hogy a permetezőgép stabilan és kényelmesen haladhasson a szántóföldeken és az utakon, miközben további előnyöket biztosít a szórókeret számára is mind a vízszintes, mind pedig a függőleges stabilitást illetően.
A StabiloPlus minden helyzetben az ideális súlyeloszlást, ezáltal a megfelelő tapadást, valamint a lehető legkisebb terhelést és nyomhagyást biztosítja.
Kis súlyának és alacsony tömegközéppontjának köszönhetően a permetezőgép közúti mozgás során is képes megtartani a nagy hasmagasságát, ha azt úgy kívánják.
A CONDOR esetében a szériafelszereltség része a négykerék-kormányzás, melyhez három különféle beállítási lehetőség, illetve pozíció járul. A négykerék-kormányzás a legtökéletesebb a manőverezés és a haladás érdekében, például a fordulókban. Az elsőkerék-, illetve kétkerék-kormányzás a biztonságos közúti közlekedéshez, valamint a művelőnyomban történő haladáshoz és a parcellák közötti átálláshoz kiváló. Az oldalazó összkerék-kormányzás pedig a leginkább talajkímélő súlyeloszlást eredményezi, főként legelőn, parlagon vagy lejtőn.
A CONDOR esetében a szériafelszereltség része a négykerék-kormányzás – fotó: Agroinform.hu
A BalancePlus kiegyenlítő-rendszer golyós felfüggesztése révén csökken a keret reakciósebessége, nő a stabilitás, így a keretcsapkodás és -kilengés sosem következik be. Hatékony keret-kiegyensúlyozást biztosít sík- és dombvidéki terepen egyaránt.
Egyszerű a beállíthatósága és minimális a karbantartás igénye is.
„E mellett rendkívül modern a permetezőszerkezete is. Automata vezérléssel és kormánnyal látták el, így sokkal pontosabban dolgozik, ami teljesítmény-növekedést hoz. A műholdas vezérlésnek köszönhetően szakaszol is a gép.
Vagyis ahová már szórt a permetező, és mégis ráfordulunk vele ugyanarra a helyszínre, akkor a gép automatikusan kikapcsolja a szórót, hogy ugyanarra a területre ne szórjon duplán. Ezt már valódi precíziós gazdálkodás!”
A permetező nem fúj kétszer ugyanoda, ezzel jelentős növényvédőszer-mennyiség spórolható meg – fotó: Agroinform.hu
Krieser Jánostól megtudtuk azt is, hogy az AGRIFAC CONDOR technológiáját tekintve hasonlít a légzsákos permetezőkre. A beszerelt, opcióként választható kompresszor segít abban, hogy a levegőt a fúvókákhoz nyomja, mely által sokkal apróbb szemcséket képes fújni. Akár ezredrésze lehet a hagyományos permetezők által kibocsátott cseppméretnek. Ennek köszönhetően a permetanyag hatásmechanizmusa sokkal kiválóbb, illetve közepes erejű szélben is nyugodtan permetezhetünk.
A GreenFlowPlus az Agrifac egyedülálló permetezőrendszere, melynek rövid permetezőkörében keringő kicsiny lémennyiség jelentős vegyszer-megtakarítást tesz lehetővé, a veszteség minimálisra csökken, és a gépet nagyon könnyű tisztítani.
A permetezőrendszerben folyamatosan kering a permetlé, így nincs veszteség és kicsi a lerakódás valószínűsége is – fotó: Agroinform.hu
A permetlé-tartály teljesen kiüríthető, így nem marad vissza permetlé, és mivel a tartályban nem képződik maradék vegyszer, nincs szükség hígításra sem. A folyamatos keringetés miatt indításkor nem tapasztalhatóak a szórásképben kialakuló háromszögek, s mivel a permetlé mozgása nem áll le, így kicsi a lerakódás valószínűsége. Az AGRIFAC CONDOR nyomásszabályozója elképesztően gyorsan és pontosan reagál.
A permetlé-tartály teljesen kiüríthető, így nem marad vissza permetlé – fotó: Agroinform.hu
„Ez az eszköz egy hosszabb műszakban 200 hektárt képes lepermetezni. Többet is el lehetne vele végezni, de mi igyekszünk kímélni az embereinket. Nem elhanyagolható az sem, hogy az AGRIFAC CONDOR egy olyan önjáró permetező, melynek hasmagassága akár menet közben is állítható. Óriási segítség és komoly időnyereség, hogy emiatt nem kell beállnunk a műhelybe, hogy ott állítsunk a keréktávolságon, hisz megoldható terepen is egyetlen gombnyomással. Amikor ezt az önjárót vásároltuk, erre még egyetlen konkurencia sem volt képes.
Persze, nyilvánvaló, ahhoz, hogy az ember megvásároljon egy ilyen drága eszközt, egy AXIÁL Kft.-re van szükség! Nagyon jó személyes kapcsolatot ápolunk velük, a szervizrendszerük is tökéletes. Ha felmerül bármilyen probléma, azonnal itt teremnek. A gépválasztáshoz szükség volt tehát egy megalapozott bizalomra. Mi hiszünk azokban az eszközökben, amiket ők árulnak.”