A kísérletben a bor fogyasztása után a résztvevők körében javult a bőr rugalmassága, és nőtt a nedvességtartalma – írja a vince.hu.

Állítólag egyes borok képesek segíteni a bőrproblémákon. A Floridai Egyetem kutatócsoportja 15 nő bevonásával végzett el egy kísérletet. A résztvevők 40 és 67 év közöttiek voltak. A kísérlet során két csoportra osztották őket: az egyik csoportnak placebót adtak, a másik csoport tagjai pedig 6 héten keresztül két pohárral kaptak egy alkoholmentes borból. Ezt egy háromhetes szünet követte, majd a kutatók felcserélték a csoportokat. Ezután ismét hat hétig folytatódott a kísérlet.

A bor az Észak-Amerikában őshonos, Muscadine nevű szőlőfajtából készült. A Muscadine-t ritkábban használják borkészítésre, de amennyiben igen, akkor trópusi ízvilágú, a csonthéjasok aromáit idéző italokat lehet előállítani belőle.


Ezeknek a boroknak igen magas a tápanyagtartalma, így nagyon jó hatásuk van a szervezetre. A kísérlet során pedig az is kiderült, hogy a bort fogyasztó résztvevők esetében javulás történt a bőrük rugalmasságát, nedvességtartalmát illetően. A ráncokra azonban a bor nem gyakorolt hatást, nem simította ki a bőrt.

A Muscadine-ból készült alkoholmentes bor bővelkedik a polifenolokban, melyek segítik a szervezetet az UVB-sugarak elleni védekezésben, ezáltal óvják a bőr rugalmasságát, gátolva a bőr időskori megereszkedését.

A kutatás vezetője hangsúlyozta: „Az eredmények kizárólagosan az alkoholmentes borok fogyasztására vonatkoznak, alkoholos borok esetében nem igazoltak." Az viszont egyértelműen kiderült, hogy az alkoholmentes változatban található polifenolokkal orvosolhatók bizonyos bőrproblémák.

Indexkép: Pixabay