A fekete berkenye igényei

A fekete berkenye, más néven arónia az egészen extra hideget is kibírja, miközben napfényimádó növény, ezért elsősorban Szibéria és a skandináv országok északi részén termesztik nagyobb területeken, ahol nyaranta dúskálhat a napfényben, hiszen le sem nyugszik a nap. Ha mi is szeretnénk, hogy helyet kapjon a kertünkben, akkor mindenképpen napos helyet keressünk a számára.

A talajban nem válogatós, konténeres növényként akár most is ültethetjük, a szabadgyökerű csemeték telepítéséhez viszont inkább várjuk meg a lombhullást, de akár tavasszal is sort keríthetünk rá. Több bokor ültetése esetén legalább két méter távolságot hagyjunk közöttük, a sortávolság pedig minimum 3-3,5 méter legyen. A bokrok besűrűsödését kerülendő ne maradjon ki a rendszeres ritkító metszés, és a bokrok tövét semmiképpen ne töltsük fel.

Jól tűri a szárazságot, de a rendszeres öntözés, különösen a növekedési időszakban segít a bőséges termés elérésében.

A fekete berkenye nem igényel különleges tápanyagokat, de a tavaszi komposztálás vagy szerves trágyázás jótékony hatással lehet a növényre.

A kétéves növény már hoz egy kevés termést, de igazán bőséges termésre (5-7 kg) öt év után számíthatunk. Egy bokor akár 25 éves korában is bőven terem.


A május elejétől három hétig nyíló virágaiban sok a pollen és a nektár, ezért a méhek nagyon szeretik, ami nagyon előnyös, hiszen a növény rovarmegporzós. A termés kifejlődéséhez több mint 3 hónap szükséges, általában a nyár végére érik be. Metszéskor figyelembe kell venni, hogy a fekete berkenye a virágrügyeket az éves vesszőkön hozza.

A szakemberek a házikertekbe a bokrok helyett a törzses koronaformát ajánlják.

A fekete berkenye rendkívül ellenálló a betegségekkel és kártevőkkel szemben, azonban tűzelhalás, levélfoltosság, levéltetvek és más kártevők olykor megtámadhatják.

A fekete berkenye felhasználási módjai

A fekete berkenyéből nagyon finom kompót, lekvár, szörp, kandírozott gyümölcs és aszalvány készíthető, utóbbiból vitamindús gyógytea is főzhető. Smoothie-ba is kiváló.

Érdemes minél tovább hagyni a bokron aszalódni a gyümölcsöket, nem potyognak le, azonban cukortartalmuk magasabb lesz. Korai szüret esetén pedig érdemes a berkenyét más gyümölcsökkel keverni, hogy íze szelídebb legyen.

fekete berkenye

A fekete berkenyéből nagyon finom kompót, lekvár, szörp, kandírozott gyümölcs és aszalvány készíthető – fotó: Shutterstock

A fekete berkenye jótékony hatásai

A fekete berkenye C-vitamin-, antocianin- és flavonoidtartalma háromszorosa a fekete ribiszkéének. Található még benne pektin, cseranyagok, mikroelemek és szerves savak. Szibériában az aróniát mindenre ható házi szerként használják, elsősorban emésztési rendellenességek, bőrbetegségek, húgyúti fertőzések és magas vérnyomás esetén alkalmazzák, de kiváló az immunrendszer erősítésére, továbbá segít a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében is.

A fekete berkenye nemcsak az egészség szempontjából előnyös, hanem esztétikai szempontból is értékes növény. Tavaszi fehér virágzása, nyári zöld lombja, majd őszi bíborvörösre váltó levelei látványos díszítőelemmé teszik a kertben, de sövényként is hasznos.

Forrás: zaol.hu, 24.hu