Több mint 50 éve a földeken a legendás E-512 kombájn

Még napjainkban is sok hazai kisgazdaságban az egyetlen alternatívát jelenti ez az 50 éves konstrukció, ha olcsó és kis költségen fenntartható betakarítógépre van szükség. Nem meglepő, hogy még jó néhány helyen látunk dolgozni a kelet-német korszerű kombájngyártás időszakának úttörőjeként is nevezhető E-512 típusból.

Sürgető szükség volt az új modell kifejlesztésére

A jubileumát ünneplő típus megszületését lényegében egy 1964-ben kifejlesztett prototípus süllyesztőbe küldése indította el. 1953-tól volt gyártásban a hazánkban alig ismert E-170-es kombájncsaládjuk, amely mind teljesítményében, mind pedig konstrukciójában egyre inkább sürgető fejlesztést igényelt.

Ez a széria a Weimari Kombinátban készült sorozatban, 1960-tól pedig – a gyártóüzemek gyártási struktúrájának állami átszervezését követően – a Fortschritt Kombinát singwitzi gyáregységébe került át az összeszerelésük, egyúttal megbízást kaptak a kelet-német állami szakirányítási szervektől a kombájncsalád továbbfejlesztésére. 1964-re elkészült a korszerűsített konstrukció prototípusa, E-510 jelöléssel, amely lényegében csak teljesítménynövelt változata volt a E-175-ös ősének.

A Fortschritt E-512 prototípusának próbái 1966-ban – fotó: Fortschritt Kombinat

Korszerűbb, nagyobb teljesítményű kombájnt követelt piac

A tesztvizsgálatokat követően a kelet-német mezőgazdasági termelők VIII. kongresszusa 1964 februárjában elutasította az E-510-es kísérleti gépet. Egyúttal arra utasították a gyár mérnökeit, hogy teljesen új alapokon egy sokkal korszerűbb, nagyobb teljesítményű betakarítógépet alkossanak rövid időn belül.

Két évvel később újabb prototípus teszteléséhez láttak hozzá a kombájngyár mérnökei, amely az E-512 típusjelölést kapta, és nem hasonlított semmilyen formában a korábbi fejlesztéshez. Megérte újragondolni a dolgokat, mivel

az új E-512 a hatvanas években világviszonylatban is a legkorszerűbb betakarítógépek közé tartozott.

A tesztek olyan kedvező eredményeket hoztak, hogy 1967-ben elkészült az első 10 darabos nullsorozat a kombájnból, hogy immár a kelet-német nagygazdaságokban is bizonyítson az új modell.

Az E-512 kombájn felépítése

A Fortschritt E-512 kombájn hosszmetszeti rajza és működési elve – fotó: Fortschritt Kombinat

Teljesen szakítottak az E-170-es kombájnok felépítésével, és egy akkori viszonylatban esztétikus, modern megjelenést varázsoltak az E-512-nek. Bár alapkivitelben fülke nélkül, napfényvédő tetővel szerelt kezelőhellyel készült a kombájn, de már a nullszéria gyártása alatt napvilágot látott az első vezetőfülke-verzió is, amely még eléggé kezdetleges volt, viszont az 1968-ban beindított sorozatgyártás során már finomításra került.

A Fortschritt E-512 kombájn szerkezeti metszeti rajza – fotó: Fortschritt Kombinat

A kombájn felépítését és működését jól szemlélteti a hosszmetszeti működési ábrája.

• A négy szalmarázóládás tangenciális cséplőszerkezetű betakarítógéphez kétféle méretű, 4,2 és 5,7 méteres munkaszélességű, gyorskapcsolós fel- és lecsatlakoztatású gabonavágó szerkezetet, illetve 4-féle rendfelszedő adaptert kínált a gyártó. A vágóasztal még csak hosszirányú talajkövetésre volt képes.

• Az adapter és a vezérelt lapátos motolla emelése, süllyesztése hidraulikusan történt, míg utóbbi hosszirányú, előre-hátra mozgatását mechanikus úton, a vezetőfülkéből egy kézikerék.

Betakarítás közben az NDK-ban – fotó: Fortschritt Kombinat

• A terménytovábbításról láncos kaparóléces ferdefelhordó gondoskodott a 600 mm átmérőjű, 1278 mm széles, 8 verőléces cséplődobhoz.
• A dobkosárhézagot a vezetőfülkéből kézikerékkel lehetett beállítani, a dobfordulatot pedig variátoros ékszíjhajtás segítségével lehetett szabályozni. Alacsony fordulatszámhoz fordulatcsökkentő hajtóművet alkalmazhattak a felhasználók.

• Mint ahogy a hosszmetszet is mutatja, a terménytovábbítás a dobtól lapátos utóverővel történt a négylépcsős szalmarázó ládákra, melyek összfelülete 5,2 m². A ládákon tisztító nyílásokkal voltak kialakítva.
• A kicsépelt keveréket zsalus törek rosta és lyukas sík pelyvarosta tisztította.

A KA-267 kukoricacső-törő adapterrel hazánkban – fotó: BMG

• A tisztító levegőt biztosító hatlapátos szelelő által keltett légáram irányát a nyomócsatornába helyezett állítható terelőlapokkal szabályozhattuk.
• A kitisztított magot, illetve a kicsépeletlen kalászokat csigás gyűjtővályúk gyűjtötték össze, és kaparólapos magfelhordók továbbították, előbbit a magtartályba, utóbbit pedig vissza a cséplődobhoz.

• A nagyon kicsi, 2300 literes befogadókapacitású, lejtős fenekű magtartályból keresztben végigfutó ürítőcsiga ürítési magassága 2750 mm volt. Az arató-cséplő gép erőforrása egy 105 lóerő teljesítményű, 4 VD 14,5/12-1 SRW típusú, soros elrendezésű, 6,56 literes, négyhengeres, 2000 f/min fordulatszámú, IFA Diesel-motor volt.

Az E-512 szerelősor Singwitzben – fotó: Fortschritt Kombinat

• A cséplőrendszer és járószerkezet-meghajtás egyaránt a motor tengelyének bal oldali végéről történt. A cséplőszerkezet-hajtás kapcsolása laposszíjfeszítéssel, a járószerkezet-hajtás kapcsolása szokványos tengelykapcsolóval történt. A 3/1 fokozatú sebességváltóval szerelt kombájnnál a kezelő a kiválasztott fokozatokon belül a sebesség változtatását ékszíjvariátor segítségével valósíthatta meg.

Következő lépcsőfok: automatizált gyártás

Az 1967-es premierrel és a nullszéria sikeres próbáival azonos időben, hatalmas ütemű munkával létrehozták a singwitzi gyárban az E-512 vadonatúj szerelősorát, amelyben szalagszerűen nagyon sok automatizált szerszámgép segítségével indult meg a következő évben az első 810 darab kombájn sorozatgyártása.

A Fortschritt E-512A kombájn – fotó: Fortschritt Kombinat

Ezekből már hazánkba is megérkeztek az első példányok kipróbálásra, a következő évben pedig már közel 150 darab dolgozott a magyar gabonatáblákon. 1970-ben az alapváltozat egy altípussal is kiegészült, amely az E-512A típusjelzést kapta, és lényegében a maggyűjtő, ürítő rendszerben tért el a hagyományos változattól.

A gyártás kezdetén az alapkivitelt a vezetőfülke nélküli, illetve a napfényvédő tetővel szerelt változat jelentette, és csak kevés fülkés verzió készült, de a szériagyártás indulását követő néhány év alatt egyre inkább a gyári fülkés változatok vették át a kínálat gerincét.

KLADO FKA 421 és 421 M kukoricaadapterrel – fotó: Fortschritt Kombinat és AGROTEK

Magyar gyárakban is készültek hozzá adapterek

Itthon a kezelői munkakörülmények javítása és az 1971-től jelentősen szigorodó munkavédelmi előírások miatt a fülke nélküli változatokat a Kecskeméti Mezőgép kiskunmajsai gyáregysége által az E-512-re kifejlesztett, illetve gyártott vezetőfülkével szerelték fel.

Adapterkínálat tekintetében kezdetben a gyári vágóasztalokon kívül a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár makói gyáregysége által gyártott KA-267, illetve ZEA-4L (BRAUD-licenc) típusú 4 soros kukoricacső-törő adaptereket és NA napraforgó-szereléket érhettek el a felhasználók a betakarítógéphez.

1972-től tovább bővült a választék, és a Mezőgéptröszt Békéscsabai Vállalata, illetve annak orosházi gyáregysége CLAAS-licenc alapján FKA-421 típusú új 4 soros kukoricacső-törő adaptert kezdett gyártani a kombájnhoz, amely jóval korszerűbb volt, mint a Braud-bázisú konkurense, így az azt követő időszakban a Fortschritt Kombinát is ezt kínálta a géphez.

1975-ben itthon a 68. OMÉK-on a féllánctalpas járószerkezet szerelt E-512 kombájn is bemutatkozott, melyet a kisújszállási Nagykun MG. Termelőszövetkezet ipari üzeme fejlesztett ki és gyártott a továbbiakban a kombájnhoz, illetve később a nagyobb testvéreihez is NK-12, 14 és 16 típusjelzéssel.

A kisújszállási NK féllánctalppal az 1981-es tavaszi lipcsei vásáron – fotó: Fortschritt Kombinat

Kis darabszámban ugyan, de gyártásra került E-512 AL néven egy hegyi változat is, amely keresztirányban 40 százalékos, míg hosszirányban felfelé 34 százalékos, lefelé pedig 12 százalékos lejtőkiegyenlítésre volt képes. Ezt a speciális verziót 158 lóerős, Perkins TU 6354.4 dízelmotorral szerelték, hogy a meredek lejtőkön kapaszkodva nagyobb erőtartalék álljon rendelkezésre, mint az erősnek nem igazán nevezhető IFA-motor esetében.

A '70-es évek második felében egészen 1978-ig évente már közel 4000 darab E-512 kombájn készült, majd a gépcsalád kibővítésével (E-516) és az új modell gyártásának beindításával a felére csökkentették az 512-es típusból az előállítást.

Hazai aprómag- és szójabetakarító adapter, illetve az egyik gyári rendfelszedő változat – fotó: Fortschritt Kombinat, illetve Mezőgéptröszt

Előrelépések a szója- és napraforgó betakarításban is

A hazai adaptergyártásunk felfutásával újabb növények betakarításához fejlesztettek ki és vezettek be az E-512-höz alkalmazható adaptereket, mint pl. a KLADO SNA-08 napraforgó-, KLADO RSA-08 szója-, továbbá M-3050 aprómagbetakarító, amelyekkel sokkal kisebb vesztességgel takaríthatták be a gazdaságok az iparnövényeket.

A két nagyobb testvérének bevezetését követően a változatlan konstrukcióban gyártott E-512 kombájn iránt egyre inkább csökkent a kereslet, de egészen 1988-ig gyártásban maradt, viszont az utolsó évben már mindössze 420 darab készült belőle.

Fortschritt E-514

A Fortschritt E-514 1982-ben a tavaszi lipcsei vásáron mutatkozott be az NDK-beli Fortschritt kombinát singwitzi gyárának új terméke az E-514 kombájn, amely egyfajta átmenetet képzett az E-512 és E-516 modellek között, az E-512-es típus alapjaira épült.

Az Agroinform.hu Apróhirdetés rovatában számos eladásra kínált, használt Fortschritt E-512 kombájnt talál.

Ha szeretnél még többet tudni, nézz körül körül a fórumokban, ahol egy jó csapatot is találhatsz: E-512, E-514!