Időjárásunk bőséges esőt hozott, helyenként a sokévi átlag kétszerese hullott le. A még szüret előtt levő szőlőfajtákon az esőzések hatására felerősödött a szürkepenészes rothadás, ami elsősorban a tömöttfürtű és vékonyhéjú fajtákat érinti – hívja fel a figyelmet  legújabb növényvédelmi előrejelzésében dr. Aponyi Lajos, a novenyvedoszer.hu-n.

A szőlő rothadása alatt általában a szürkepenészes rothadást (kórokozó: Botrytis cinerea) szokták érteni, mely betegség a zsendülő, érőfélben lévő bogyókon való megjelenésével jelentős terméskiesést tud okozni.

szőlő

Meg kell akadályozni a bogyók repedését – fotó: pixabay.com

Hogy alakul ki a fertőzés?

A betegség azonban nemcsak a bogyókat érintheti, hanem a vesszőket, fiatal hajtásokat, fürtkocsányokat, virágzatokat is. Az érés előtti időszakban a bogyók jellemzően akkor fertőződnek meg, ha valamilyen külső behatás miatt rajtuk sebzések keletkeznek.

A védekezésben így főként a bogyókon kialakuló sebzések megelőzésének van nagy jelentősége, mert ezek megakadályozásával a betegség kártétele jelentősen mérsékelhető.

A bogyók repedése kialakulhat a lisztharmat fertőzése nyomán, de különböző kártevők, darazsak is szerepet játszhatnak benne, ahogy a nagy mennyiségű csapadék, valamint jégverés is problémák forrása lehet.

A kártevők közül kiemelt figyelmet kell fordítani a bagolylepke-, a szőlőmoly-, valamint a sodrómoly-lárvák kárételének a kivédésére, amelyek gyakran okoznak a bogyókon sérüléseket táplálkozásuk során.


Botritisz elleni védekezés

A védekezést önmagában nem lehet csak egy szüret előtt elvégzett permetezéssel megoldani, a védekezést megelőző jelleggel kell folytatni.

A vékonyabb bogyóhéjú, illetve a tömött fürtű fajták lényegesen fogékonyabbak a betegségre, – ilyen a Kadarka, a Leányka, a Rajnai rizling, az Ezerjó – melyek esetében fokozottabban oda kell figyelni a megjelenésére.

Nemcsak a rovarok elleni védelemnek van kiemelt szerepe, hanem az időben elvégzett zöldmunkának is, ugyanis a lombozat levegő általi jobb átjárhatósága nagyon fontos tényező. Emellett sokat tehetünk a nyári hőségnapok végeztével a fürtök körüli levelek eltávolításával, lelevelezésével is, mivel ezzel a bogyók gyorsabb felszáradását segíthetjük elő.

Érdemes tudni, hogy a gombaölő szeres kezelések elvégzésének is csak megelőző jelleggel van hatása. Ebben az időszakban a permetezések elvégzésének a legnagyobb korlátja az élelmezés-egészségügyi várakozási idő, hiszen ennek az időnek a szüret előtt mindenképpen el kell telnie. Emellett gyakran az adott kultúra fenológiai állapotához van kötve a készítmények felhasználhatósága is.

A készítmények közül III. kategóriába tartozik, azaz  a kiskerti tulajdonosok számára is elérhető pl. a Teldor 500 SC, melynek élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 14 napra tehető, csemegeszőlőben az éréskor is alkalmazható.

Botritiszes nemes rothadás

A szőlőbogyót fertőző B. cinerea azonban nem csak a szőlő szürke rothadását válthatja ki, hanem a szőlőbogyók úgynevezett nemes rothadását is.

A nemes rothadás, azaz az aszúsodás kialakulásához, a célzott növényvédelmi kezelések mellett, több alapvető feltételnek is teljesülnie kell. Fontos, hogy:

  • a nedves időjárás a szőlőt már teljes érésben érje,
  • a bogyók épek legyenek,
  • a nedves időszakot száraz, meleg idő kövesse,
  • illetve a szőlőfajta aszúsodás szempontjából megfelelő tulajdonságokkal rendelkezzen.

A botiritiszes szőlő csak a késői szüretelésű időszakban adható el a késői szüretelésű borok és borkülönlegességek alapanyagának. A tőkén maradt botritiszes termést késői szüretelésű alapanyagként vagy aszúszemként adják le.