Előzmények

A cég idén ünnepelheti alapításának 130. évfordulóját. Sok más japán vállalathoz hasonlóan ők is teljesen más profillal indítottak: kereskedelmi mérlegeket és hozzájuk tartozó súlyokat, majd vízvezetékcsöveket gyártottak. 1922-ben jelent meg első, agrárcélú, belső égésű motorjuk, de a mezőgazdasági eszközök gyártása csak 1947-ben kezdődött.

Az első saját fejlesztésű és gyártású Kubota mezőgazdasági traktor 1960-ban, azaz pontosan 60 éve jelent meg a japán piacon. 2014-ben megnyitották a franciaországi traktorgyárukat, hogy csak néhány főbb mozzanatot említsünk. A márka nagy valószínűséggel, az első, „ráülős” fűnyírógépek vagy inkább minitraktorok megjelenésével vált ismertté Magyarországon. Azóta mind a teljes gyártmánypaletta, mind a különböző gépek, traktorok és egyéb eszközök kínálata is rohamosan bővült.

traktor

A kínálat 3 altípusból áll, amelyek számos műszaki részlete, paramétere és méretei teljesen azonosak.

Erőforrás

A kínálat 3 altípusból áll, amelyek számos műszaki részlete, paramétere és méretei teljesen azonosak. Például a soros, 4 hengeres, 6,1 literes, hengerenként 4 szelepes, saját gyártású és fejlesztésű, Kubota V6108 jelű dízelmotor, őrizve az immáron 100 éves hagyományt mint a világ egyik meghatározó, ipari dízelmotorgyártója.

A Tier V-ös emissziós szintet vízhűtéses EGR-rel, valamint DPF és SCR kombinációjával teljesíti. Takarékosabb és kedvezőbb a nyomatékkarakter, mint a típuselődé. Teljesítményeik alapesetben 130; 150; 170 lóerő, percenkénti 1900-as fordulaton, de a „Powerboost” funkcióval a teljesítmények 150; 170 és 175 lóerőre növekednek, a 20 km/óra fölötti sebességtartományban, ami közúti szállítás esetén külön előny. A maximális, 600; 689 és 711 newtonméteres forgatónyomatékaikat egységesen 1500-as fordulaton adják le.

traktor

A 170 lovas motorhoz szériában folyamatosan változó áttételű KVT váltómű tartozik, biztosítva az ideális teljesítménytartományt és optimalizálva a fogyasztást.

Erőátvitel

A váltómű már ismerős – 6 főfokozat és 5 szinkronizált tartomány –, összesen 30 előre- és 15 hátrameneti fokozattal, a 130 és 150 lóerős motorokhoz. Automatikus módban terhelésfüggő a fokozatkapcsolás, elegendő csak a műszerfalon vagy a K-terminálon beállítani a fokozatváltási tartományt. A haladási sebesség minimum 2,87 km/ó, de kúszó fokozatban 0,45 km/ó lehet. A maximális sebesség minden típusnál 40 vagy 50 km/óra, a 40 km/órához csupán 1400-as motorfordulat tartozik.

A 170 lovas motorhoz szériában folyamatosan változó áttételű KVT (Kubota Variable Transmission) váltómű tartozik, biztosítva az ideális teljesítménytartományt és optimalizálva a fogyasztást. A sebességtartomány 0,05-50 km/ó között lehetséges, míg az elektrohidraulikus irányváltó még mozgékonyabbá teszi a traktort. Közúton a KVT a multifunkciós karral vagy a gázpedálon keresztül szintén működtethető, továbbá a gyorsulás és a motor jellemzői a K-Monitoron beállíthatók. Előre- és hátramenethez egyaránt 2-2 sebességérték beállítható.

Az erőátvitelnél itt sem hiányzik a fő tengelykapcsoló automatikus oldása a megálláskor, a kuplungpedál használata nélkül.

traktor

Méretét tekintve a legnagyobbak közé tartozik, szinte csak üvegfelületekkel.

Hidraulikarendszer

Mindhárom gép zárt rendszerrel készült, a kisebb motornál 80l/min. fix szállítókapacitás van, illetve hátul 3, opcióban 4 csatlakozóval. A közepes és legerősebb motornál 110 l/min., térfogat- és nyomáskompenzált szivattyú van, hátul 4 széria vagy 6 db opciós csatlakozással, de opcióban 80/110 liter kapacitású szivattyú kérhető mindegyik típushoz. A kihajtási fordulatok hátul egységesen 540; 540eko; 1000; 1000eko, míg elöl 1000n/min.

Vezetőfülke

Méretét tekintve a legnagyobbak közé tartozik, szinte csak üvegfelületekkel. A traktor minden funkciója 7 vagy 12 collos, érintőképernyőről működtethető. A megszokott oldalsó kezelőkonzolon számos kezelőszerv félköríves elrendezést kapott a maximális ergonómia érdekében. Mind a fülke, mind a vezetőülés rugózott. A kormánymű itt is rendelkezik normál és gyors elkormányzással, a maximális elkormányzási szög 52°. Az automatikus iránytartás 20 és 3 cm pontossággal állítható be.

Teherbírás és méretek

A hátsó függesztőmű emelőkapacitása 9,4 t, az elsőé 3,5 t, de az M7003-as széria tagjai első rakodógémmel is felszerelhetők, igény szerint. Az önsúly 7660 kg-ról indul, a maximális megengedett össztömeg 11.500 kg. A méreteik egyformák: hossz 4768 mm; tengelytáv 2720 mm; teljes szélesség 2500 mm, nyomtáv 1900 mm; a teljes magasság 3030 mm.

Forrás: www.kdg.kubota-eu.com