A napokban a hazai sajtót is bejárták a nehéz tehergépkocsik közlekedése korlátozásának változásáról, vagyis közismertebb nevén a kamionstop időszakának módosulásáról szóló hírek.

Mint ismeretes, korábban július és augusztus hónapban minden szombaton este 22 órától kezdődött és vasárnap este 22 óráig tartott a kamionstop, idén július 1-jével viszont módosult az időpont, és már szombat 15 órától kezdődik a vasárnap 22 óráig tartó korlátozás.

Viszont azt már kevesebben tudják, hogy például a mezőgazdasági szállítások során mikor mentesülnek ezek a járművek a korlátozás alól.

gép

Az ilyen traktor+2 pótkocsi szerelvények is mentesülnek a korlátozás alól, ha terményt szállítanak betakarítógéptől – fotó: Agroinform.hu

A gépjárművek besorolását szabályozó belügyminisztériumi rendelet szabályozza a gépjárművek besorolását a forgalmi engedélyben a „J” adatmezőben. Hivatalosan ezt úgy nevezik, hogy tárgybeli járműre vonatkozó gépjármű-kategória besorolása. A nemzetközi szabályozást is figyelembe kell venni a besorolásnál, és műszaki feltételeknek is meg kell felelnie a gépjárműveknek.

Jelentősen bővült a besorolási kategóriák száma ugyanazon rendszámtípushoz tartozva. A legnagyobb bővülés a mezőgazdasági erőgépeket és szállítóeszközöket érintette.

gép

A traktorok tömeg, hasmagasság és a maximális sebesség szerint kategorizálva lettek – fotó: Agroinform.hu

A KITE-programokra ellátogató vendégek ezrei az ország legkomplexebb mezőgazdasági technológiai bemutatóját tekinthették meg Nádudvaron. A KITE Zrt. "Innovációs Napok – Porondon a jövő" címmel szakmai rendezvénysorozatot tartott Nádudvaron, gazdálkodó partnerei számára.

A programokra ellátogató vendégek a legmodernebb, valamint legjövedelmezőbb technológiák eredményeit tekinthették meg légkondicionált buszokból, több száz hektár szántóföldi kultúra bejárásával.

kép

KITE Zrt. "Innovációs Napok – Porondon a jövő" című rendezvény Nádudvaron – fotó: Agroinform.hu

Csehországban, Ceska Skalicében a Farmet gyár központjában rendezték meg az idén 25 éves vállalat jubileumi szántóföldi bemutatóját. Az újdonságnak számító munkagépek közül a Triton 600-as kapás és tárcsás művelőelemek kombinációjával tarlóhántásra és alapművelésre kifejlesztett eszköz és a Terrix 600-as 4 kapasoros szántóföldi kultivátor mutatkozott be.

kép

Óriási tömeg volt kíváncsi az elképesztő méretű Kompaktomat munkájára – fotó: Agroinform.hu

A bérmunkától az éves szerződéses szervizszolgáltatáson át – biztosan számíthat az aratási szezonban a GI-GA Farm Kft. csapatára! A kezdeti 3 fős alapító csapat mára 24 főre bővült. Ezt a növekedést csak folyamatos üzleti sikerekkel és állandó partnerkörrel lehet elérni.

Gál Istvánnal, a GI-GA Farm Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk a gazdálkodók aktuális problémáiról és a GI-GA Farm Kft. nyújtotta sikeres megoldásokról.

Bár még a gabonabetakarítás dandárja közeledik, és a napraforgótáblák most élik legszebb időszakukat, de alig néhány hónap, és a kombájnok ezeken a területeken is bevetik magukat.

Az Optigép NAS adapterek immár 20 éve ismertek a hazai és külpiacon az USA-tól Novoszibirszkig. Hatékonyan és minimális veszteséggel végezhető velük a napraforgó betakarítása. A hatsoros gépek területteljesítménye 20 ha/nap. A széles választéknak köszönhetően mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb típust.

kép

A NAS adapterekkel minimális veszteséggel végezhető a napraforgó betakarítása – fotó: Optigép Kft.

A hazai mezőgazdaságigép- és -alkatrészpiac meghatározó szereplője, az AXIÁL Kft. 2017-ben is folytatja telephelyfejlesztési programját, amely még 2011-ben vette kezdetét. A cég a napokban fejezte be kaposfői szervizműhelyének bővítését, de már dolgoznak a békéscsabai projekten is.

kép

A kaposfői szervizműhely – fotó: AXIÁL Kft.

Az Axiál Kft. most szenzációs Landini traktorajánlatokra hívja fel a figyelmüket az univerzális kategóriában, illetve a legnagyobb gépcsaládban. A Landini egyik sokoldalú típusa, az 5-100D meghajtását a Perkins 854E-E34TA 3,4 literes, 4 hengeres, turbó-intercooleres motorja biztosítja (95 LE).

Most a Landini 7-175 és 7-215 típusú traktorok is jelentős kedvezménnyel érhetők el az Axiál Kft.-nél Topcon automata kormányzási rendszerrel.

traktor

Landini 5-100D 3,4 literes, 4 hengeres, turbó-intercooleres Perkins motorral – fotó: AXIÁL Kft.

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a cikkünk témájául szolgáló önjáró rendrevágó konstrukció a kelet-német, neustadti kombinát egyik legnagyobb darabszámban, legtovább gyártott és legismertebb terméke, melynek gyártásából a hazai gépipar is jelentős részben kivette a részét.

traktor

A Fortschritt E-302 – fotó: Fortschritt-prospektus