Magyarországi Partnertalálkozót szervezett az Odisys Bt. Kecskeméten a SOLIS gyárnak, gyári képviseletnek. Hernek Zoltán, ügyvezető, tulajdonossal beszélgettünk az esemény előzményeiről.

A szakember elmondta, hogy hónapokkal ezelőtt kaptak egy megkeresést a gyár részéről, miszerint Budapestre szerveznék a következő konferenciájukat, ahol az összes európai márkaképviselet ott lenne.

A konferencián a piaci helyzetről, újdonságokról, fejlesztési eredményekről, trendekről szokott szó lenni – részben marketing, részben kapcsolattartási céllal. A mostani alkalom azért különleges, mert a gyár felső vezetése, tulajdonosai azt kérték, hogy a nemzetközi konferencia előtt a magyarországi partnerekkel, viszonteladókkal találkozhassanak.

Kíváncsiak voltak a megfordítható kormányzású SOLIS-okra, az ügyvezető szerint majdnem "szétszedték a gépet", hogy megnézhessék miként működik.

Befektetés a jövőbe

A márka 9 éve van Magyarországon, ma már 1700 SOLIS traktor dolgozik hazánkban, azaz nagyon beszédes, hogy minden harmadik eladott kistraktor (90 LE -ig kategóriában) ma már SOLIS.

A SOLIS a világ ötödik legnagyobb traktorgyára, a globális terveik között szerepel, hogy a harmadik helyre kerüljenek fel, hiszen a gyártási kapacitás jelenleg még félgázon megy – pillanatnyilag évi 151 ezer traktor gyártásánál tartanak. Új üzemcsarnokot építettek, ide költözik be az új öntöde, és az új robotizált összeszerelő sor. Mindez hatalmas befektetés a jövőbe, de ezzel elérhetik, hogy az évi 300 ezer darab traktort is képesek legyenek gyártani.

Elképesztő eredményeket értek el a SOLIS traktorokkal

Az Odisys Bt. teljesen egyedülálló dolgot hozott létre a megfordítható kormányzással, amely rendszer beépíthető a Solis 50 és 60, illetve a 75-90 lóerős modelljeibe is. Növeli a komfortot, a biztonságot, kényelmes és praktikus.

További információkat a SOLIS traktorokról az Odisys Bt. alábbi elérhetőségein szerezhet:

ODISYS Bt. – Hernek Zoltán – Gépértékesítő

odisys