A szöcskék, sáskák és tücskök mind egyazon rendbe, az egyenesszárnyúak közé sorolhatók. A legnagyobb különbség a sáskák és tücskök, illetve a sáskák és a szöcskék között van: a sáska a tojókampós egyenesszárnyúak alrendjébe, a másik kettő öregcsalád a tojócsövesek közé tartozik. Az imádkozó sáskának egyikhez sincs semmi köze: a fogólábúak egyetlen hazai képviselője.

Imádkozó sáska

Az imádkozó sáska egzotikus rokonai közül egyeseket díszállatként tartanak, másoknak a biológiai növényvédelemben lehet komoly szerepe. Az imádkozó sáska kíméletlen ragadozó, melynek fontos szerepe van az egyes ökológiai rendszerekben. Első lábai is arra szolgálnak, hogy a prédát, amely akár egy hüllő vagy pici madár is lehet, gyorsan megragadja vele.

imádkozó sáska

Imádkozó sáska – fotó: Shutterstock

Sáskák

A sáskák kizárólag növényekkel táplálkoznak. Legjobban a fűféléket kedvelik, márpedig az embernek is alapvető táplálékai a gabonafélék, melyek nagy része (például a búza) a sáska egyik nagy kedvence. Az egyiptomi vándorsáskák különösen nagy pusztítást képesek okozni, ugyanis egy nap alatt akár 150 kilométert is megtesznek, és hatalmas rajaik annyi növényt falnak fel egy nap alatt, mint több tízezer ember.

A sáskák ciripelő hangjukat úgy adják ki, hogy a lábukat a szárnyaikhoz dörzsölik, de nem mindegyik faj ciripel. A sáskák csápjai rövidebbek, mint a szöcskéké és tücsköké, hallószerveik máshol vannak, és a ciripelő hangot is más módon adják ki.


Szöcskék

A szöcskék egyes fajai ragadozók, mások főként növényt esznek, de előfordulnak vegyes táplálkozásúak is. Egyes fajok szárnya nem alkalmas a repüléshez, ezek a szöcskék Magyarországon természetvédelmi oltalom alatt állnak.

A legnagyobb hazai szöcskefaj a védett fűrészlábú szöcske, amelynek csak a nőstényei élnek nálunk, és szűznemzéssel szaporodnak. A hazánkban élő 43 faj közül 13 védett. A sáskákhoz hasonlóan a szöcskék is ciripelnek, utóbbiak hangja kissé áthatóbb, megnyúltabb.

szöcske

A hazánkban élő 43 szöcskefaj közül 13 védett – fotó: Shutterstock

Tücskök

A tücskök szinte kizárólag növényevők, de nem visznek véghez akkora pusztítást, mint a sáskák. A növények gyökereinek megrágásával azonban nagy károkat okozhatnak. Leggyakrabban a lótücsök károsítja az élelmiszer- vagy takarmánycélú növényeket. Magyarországon nem védettek, összesen 10 fajuk él hazánkban.

Forrás: greendex.hu