Az AGROmashEXPO-n a Farkas Szerviztechnika Kft. ügyvezetőjével, Farkas Gáborral beszélgettünk. Az idén 20 éves cég a kiállítási terület két "szigetén" képviseltette magát számos újdonsággal, meglepetéssel és extra kedvezményekkel várva az érdeklődőket.
Sok újdonságot láthattunk, például bemutattak egy ajándéknak is jól beillő dekorációs edényt, valamint egy lengyel partnerük által gyártott polietilén hajót, ami alapból evezőkkel volt ellátva, de elektromos- vagy benzinmotorral is felszerelhető.
Az olasz Emiliana Serbatoi gyár képviselője is jelen volt a kiállításon, akitől megtudtuk, hogy ők rendelkeznek a legnagyobb szállítható tartályspektrummal: van 150 literes, 220 literes normál kivitel, illetve létezik pickupos kivitel is. A 440-es alaptartály több színben is elérhető: a megszokott kék-narancssárga, vagy sárga-szürke, de zöld-fekete színben is. Alapvetően raklapméret kialakításúak, ebből adódóan könnyen, egyszerűen szállíthatóak.
Tartályaik magas minőséget képviselnek; gyártójuk a legbiztonságosabb és legprecízebb tartályt is megalkotta ezekkel a 900, illetve 900+100-as tartályokkal, illetve ugyanennek a "kistestvérével" a 600-as ADR változattal. Öt évig tökéletesen használhatóak közúti, vízi és vasúti szállításra, majd ezt követően tárolásra. Nagy teljesítményű szivattyúval vannak felszerelve (85 liter/perc), szűrő, mérőóra, illetve egy pisztoly is van rajtuk. Többféle tömlőhosszal kaphatóak.
AdBlue tartályok
A szállítható tartályok közül még elhozták a kiállításra az AdBlue vonalat is, ezek is 110, 220 és 440-es méretben érhetőek el, szintén 12 voltos vagy 230 voltos szivattyúval. A kisebb változat létezik tekerős szivattyúval, manuális pisztollyal is, hogy ha esetleg valaki nem akarja árammal működtetni. A többi változatnál javasolt az automata pisztoly, hogy a feltöltések még nagyobb biztonságban történjenek.
Megtekintettünk egy 1500 literes AdBlue tartályt is, ami már a telepített tartályok, vagy telephelyi tartályok egyike, de mobil kútnak számít, mert nem a földben van, tehát könnyen, egyszerűen áthelyezhető. 1500, 2500 és 5000 literes is elérhető ebből a változatból, ugyanúgy, ahogy a gázolaj tartályból is el lehet érni a nagyobbakat, a 2500-as, 5000-es, vagy tízezres kabinetes változatot is. A gazdaságos ECO tartályok mindegyike tisztítható fedéllel rendelkezik.
Mindegyik kabinetes tartály alapból egy 60 vagy 80 literes szivattyúval van ellátva, digitális órával, szűrővel és 6 méter tömlővel rendelkezik.
Fontos kiemelni saját fejlesztésű tankoló automatájukat, az FTS rendszert, melynek egyedülállósága abban rejlik, hogy több cég készletét is képes elkülönítetten kezelni, jelzést küld a készlet fogyásáról és egyéb fontos változásokról és 24 órában távolról felügyelhető.
Láttunk még:
- egy 7500 literes tartályt: alapfelszereltsége 70 literes szivattyú, mechanikus óra, (de lehet kérni digitális órával is), 10 mikronos vízleválasztó és szennyszűrő, automata pisztoly, 6 méter nyomótömlő, de elérhető 8-10 méterrel és tömlődobbal is. Ugyanígy elérhető tankoló automatával is. Ezekhez a rendszerekhez tudnak sima, egyszerű rovátkákkal mutató szintjelzőt adni, ami alapból a tartály tartozéka, de felárért akár olyan kijelzős szintjelzőt is biztosítanak, ami két változatban is elérhető: a normál változatban kiírja a kijelzőn a mennyiséget, és plusz-mínusz fél centi pontossággal, és van egy online változata is, ahol különböző riasztásokat is be lehet állítani
- emelőket
- Nitrosol tartályt, amelyről kiderült, hogy az idei évben még piacra kerül a 28 ezer literes kapacitású változat is, ami a legmagasabb tartály lesz, amit valaha gyártottak, a „Szivar"
- 10 ezer literes víztartályt, amit alapból fehér, vagy fekete színben lehet elérni, 1000 litertől egészen 22 ezer literig
- akkumulátoros kézi zsírzót, ami mutatja a bejuttatott anyag mennyiségét is
- egy 5000 literes kármentő tartályt
Többek érdeklődésére elárulták, hogy a kiállításon látható növénytartó edény és a sokak által megcsodált csónak nem csupán dekoráció, hanem új termékük.
További részletek a videóban.
Az idén 20 éves születésnapi akciója a kiállítás után is folytatódik, február 28-ig, részletekért keresd weboldalukat, a tankoljon.hu-t.
A Farkas Szerviztechnika Kft. tevékenységéről és termékeiről további információkat az alábbi elérhetőségeken szerezhetsz:
FARKAS SZERVIZTECHNIKA Kft.
- Cím: 8600 Siófok Kele u. 116.
- Weboldal: https://tankoljon.hu
- Telefonszám: +36 30 377 93 02 / +36 30 74 20 915 / +36 84 510 524
- E-mail: info@tankoljon.hu