Manapság a zöldségek és gyümölcsök szezonja szinte az egész évre kitolódik, hiszen kevés olyan található közöttük, amihez ne juthatnánk hozzá a boltok polcain. Ezért talán kevesebben tartják fontosnak, hogy eltegyenek belőlük a téli időszakra. Pedig a házilag készített lekvároknak, befőtteknek nincs párja, különösen, ha a saját termesztésű zöldség vagy gyümölcs kerül feldolgozásra.

Egyrészt pontosan tudjuk, hogy honnan származik, mint ahogyan az sem titok, hogy mivel volt, vagy éppen pont nem volt kezelve az adott növény. Másrészt mindenféle szállítási úttól mentesen, frissen szedve készíthetjük belőle a finomságokat, ami az ízükön is egészen biztosan érezhető lesz majd. Ráadásul ott van az a hozzáadott plusz, a szeretet, amit nem lehet munkaórákban vagy számokban kifejezni. A szívből készült ételt egyszerűen semmilyen, boltban kapható termékkel nem lehet helyettesíteni.

Ha nem vagy olyan szerencsés, hogy saját kerted legyen, akkor is érdemes a befőzésben gondolkodni, hiszen a saját kézzel és szívvel készített étel varázsa mindennél erősebb. Persze tudjuk, hogy a rengeteg munka és teendő mellett nagyon is nehéz belepréselni a befőzéseket a mindennapokba. De hidd el, az a pár óra ráfordítás rengeteg örömet fog okozni neked és a szeretteidnek. A csodás finomságok pedig akár ajándékként is meg fogják állni a helyüket.

paradicsom télen is

A paradicsom télen is finom. Fotó: 123rf.com

Ha júliusban előrelátó voltál, akkor egészen októberig folyamatosan terem a kertedben a paradicsom. De akár a hosszan termő, akár a már mostanában beérő fajták vannak a kertedben, jó ötlet eltenni a nyár csodás ízeiből a szűkösebb, téli időszakokra is. Adunk is néhány ötletet, a paradicsom hasznosítására.

1. A fagyasztás nagyon gyors eljárás, ha a paradicsom tartósításáról van szó. Készíts kis egységcsomagokat a téli pörköltek finomabbá tételéhez, amelybe elteszel két felkarikázott paprikát és két egész, kisebb méretű paradicsomot. Akár felengedés nélkül is beleteheted a készülő ételbe, még a főzés elején, és csodálatos íze alapján teljesen úgy fog tűnni, mintha friss paradicsomot és paprikát használtál volna. Bár a boltokban is vásárolhatsz frisset télen, de a nyáron eltett paradicsom ízében ott van a napfény íze is.

2. Az aszalás során nem csak a szokásos, süteményekbe való gyümölcsökre kell gondolni, hanem a paradicsomra is. A legegyszerűbb módszer, ha a tökéletesen érett paradicsomokat egyforma szeletekre vágva aszalógépbe teszed. Akár az otthoni sütő is megoldás lehet, bár ez a módszer egy kissé körülményesebb, mint az aszalógépes változat. Az asztalt paradicsomhoz vizet adva vissza fogja kapni hidratáltságát, de aszalt formában is felhasználhatod kenyérsütéshez, levesek készítéséhez, szendvicsekhez, salátákhoz.

3. Savanyúságként igazán különleges a zöld paradicsom. Így ráadásul azokat a még be nem érett paradicsomokat is meg fogod tudni őrizni, amelyek az időjárás miatt már nem fognak tudni beérni. A feldolgozás során használj ecetet és egészben tedd el a zöld paradicsomokat. Ne csupán sima savanyúságként gondolj rá. Kitűnő hozzávalója lehet a mexikói ételek különféle szószainak, mártásainak is.

4. Ha a paradicsomlé készítésétől az tart távol, hogy nincs kedved órákat tölteni a paradicsom héjának eltávolításával és a véget nem érő passzírozással, akkor próbáld ki ezt a fantasztikusan egyszerű receptet! A gyümölcscentrifuga igazán jó barátod lesz, hiszen egyszerűen csak bele kell tenned a megmosott paradicsomokat, és külön fogja választani a levet és a darabos részeket. Az így kapott levet már csak fel kell főznöd és gondosan sterilizált üvegekbe töltened. Csavard rá alaposan a tetőket, majd tedd az üvegeket 2-3 napra száraz dunsztba.

5. A sűrített paradicsom remek lehet a paradicsomleveshez, pizzákhoz, különféle mártogatósok elkészítéséhez, és hát a töltött paprika is elképzelhetetlen nélküle. Azonban sokan megfutamodnak a készítése elől, mert az enyhén szólva is rengeteg munkával jár. Azonban van egy jóval egyszerűbb módszerünk a sűrített paradicsom elkészítéséhez is. 4 kg paradicsomhoz két evőkanál kristálycukorra és egy evőkanál sóra lesz szükséged. A paradicsomok héját úgy távolíthatod el legkönnyebben, ha bemetszed a paradicsomot az egyik oldalon, majd forró vízbe dobod. Így egy kés segítségével pillanatok alatt megszabadulhatsz a héjától, hiszen azt egyszerűen le tudod majd húzni. Ha  maggal és a belső, magos részével együtt főzöd, az jóval több időt vesz igénybe, mintha azt is rögtön eltávolítod. Az így megtisztított paradicsomot ezután lábasba téve főzd készre.

6. Készíts saját ketchupot! Ehhez meg kell főznöd a paradicsomot, majd átpasszíroznod. Párolj meg vörös- vagy lila hagymát olívaolajon, adj hozzá felkarikázott paprikát és szárzellert. Keverj össze fűszereket, borsot, szegfűborsot, szegfűszeget, kakukkfüvet és fahéjat, és egy mozsárban dolgozd össze olívaolajjal és fokhagymával. Add a paradicsomléhez, tegyél még bele friss petrezselymet, bazsalikomot, forrald fel, majd főzd alacsony hőmérsékleten a paradicsomot 4-5 órán keresztül. Ízlés szerint adj hozzá cukrot és sót. Ha kellően sűrű lett az állaga, vedd ki belőle a zöldfűszereket és egy botmixerrel pürésítsd. Ha teljesen sima állagúra szeretnéd, szűrd át. Ezek után forrald fel, tedd steril üvegekbe és pár napra hagyd száraz dunsztban.

paradicsom eltevés

A paradicsom számtalan módon tartósítható. Fotó: 123rf.com

Pár tipp, hogy tökéletes legyen a paradicsom befőzése

  • Egyszerre nagyobb mennyiséget főzz be. A mosogatnivaló ugyanannyi lesz, ha kevesebbet főzöl be, viszont így egy alkalommal el tudod készíteni az egész éves adagot, egyszeri kellemetlenség és mosogatás árán.
  • A befőzésre szánt paradicsom ne legyen se túl érett, se túl kemény.
  • Ha eltávolítod a magokat és a hibás részeket, továbbá megfelelően sterilizálod az üvegeket, nem lesz szükséged tartósítószerre.
  • A paradicsom levét addig kell főzni, amíg el nem fő a habja. Minél rövidebb ideig főzöd, annál finomabb és annál több vitamin marad meg benne.
  • Minél sűrűbb szószt szeretnél, annál tovább kell főznöd a paradicsomot.