Számos védett faj fennmaradását segítik a kerti dísztavak, különösen akkor, ha nincsenek telezsúfolva egzotikus halakkal. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (HUN-REN ÖK) kutatóinak a lakosság bevonásával készített tanulmánya arra is rávilágít, hogy európai összevetésben a magyar kertekben épített tavacskák a nagyobbak közé tartoznak.

Sokan építenek a kertjükben néhány négyzetméteres mesterséges tavakat, amelyekben sokszor értékes életközösségek alakulnak ki, ezzel szolgálva a vízi élőlények fennmaradását és terjedését, akár még nagyvárosi környezetben is. A HUN-REN ÖK munkatársai az ilyen vízi életterek ökológiai szerepét kutatják, céljuk felhívni a figyelmet a e kis tavak fontosságára, és megmutatni, hogy ezek milyen ökológiai funkciót tölthetnek be. A tanulmány vezető szerzője elmondta: a kutatás egyik legfontosabb tapasztalata, hogy

a kerti tóban akkor alakulhat ki igazán értékes vízi ökoszisztéma, ha nincsenek benne halak – különösen egzotikus halak –, amelyek elfogyasztják a kisebb állatokat, azok táplálékát és petéit.


A kutatók által készített online kérdőívet 753-an töltötték ki értékelhető módon, melyekből kiderült, hogy a legtöbben azért építenek tavacskát, hogy abba később majd halakat telepítsenek, és e cél határozza meg a víz kezelésének módszereit is.

A különleges halak valóban esztétikus látványt nyújtanak, azonban a halastavak életközössége valójában szegényesebb, mint azoké, ahol a kétéltűek és a gerinctelen fajok nagy ragadozó nélkül élhetnek és szaporodhatnak.

A válaszokból az is kiderült, hogy a hazai városi kerti tavak átlagos területe húsz négyzetméter, amivel európai összehasonlításban a nagyobbak közé tartoznak. A vidéki városokban épített tavak rendszerint nagyobbak, mint a budapestiek.

A kerti tavakban rendszerint tófóliával vagy műanyag aljzattal burkolják a meder fenekét; sokan telepítenek vízparti növényeket, például sást, ami búvóhelyként segíthet a kisebb állatoknak.

kerti tó

A legtöbben azért építenek tavacskát, hogy abba később majd halakat telepítsenek – fotó: Shutterstock

„Ideális esetben a kerti tóba nem telepítenek halakat, de el kell fogadnunk, hogy a legtöbb ember éppen a halak miatt kezd bele a tóépítésbe. Ugyanakkor vannak módszerek, amelyek segítségével úgy alakíthatók ki a tó jellemzői, hogy az alkalmas élőhelyet teremtsen a többi állat számára is. A legfontosabb, hogy ültessünk növényeket is, amelyek között elrejtőzhetnek az őshonos élőlények, így kisebb arányban esnek a halak áldozatául" – emelte ki Andrew Hamer, a Vízi Ökológiai Intézet munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

Forrás: pecaverzum.hu