Egy nappal újra közelebb van már a tél

Az első rész után folytatjuk beltéri kerti-tipp összeállításunkat, a második résszel, újabb jó tanácsokkal és megfontolandó ötletekkel. Ha szeretnénk biztosítani, hogy élelmiszer- és virág egyaránt legyen körülöttünk, annak az az egyik legjobb módja, hogy ha megtanuljuk, hogyan kell az otthonunk kényelmében magokat csíráztatni.

1. Magvető naptár, az kelleni fog

A beltéri magvetés sikere az időzítésen múlik. Ha túl későn kezdjük, oda az időelőny, de ha túl korán kezdjük, hamarosan hatalmas növények lepik majd elé az otthonunkat, hetekkel azelőtt, hogy a kinti időjárás eléggé felmelegedett volna ahhoz, hogy ki lehetne tenni őket. A legjobb stratégia, ha előre megtervezzük az ültetési ütemtervet.

Ebben a legfontosabb adat számunkra a régiónk előre jelzett utolsó fagypontja.

Ezek után persze érdemes alaposan elolvasni az egyes vetőmagcsomagokon található utasításokat, hogy megállapítsuk, hány héttel (általában tartományként van feltüntetve) e dátum előtt kell a magokat elvetnünk. Innen visszafelé haladva létrehozhatjuk a saját naptárunkat, amiben benne lesz, hogy mikor kell elültetni az egyes fajtákat.

Extra tipp: az egyszer betakarítandó növények, például a zöldségek és egyes fűszernövények esetében érdemes lehet megfontolni az ültetés két héttel vagy annál is többel történő eltolását.

A beltéri magvetés sikere az időzítésen múlik ha túl későn kezdjük, oda az időelőny, de ha túl korán, hamarosan hatalmas növények lepik majd elé az otthonunkat.

A beltéri magvetés sikere az időzítésen múlik ha túl későn kezdjük, oda az időelőny, de ha túl korán, hamarosan hatalmas növények lepik majd elé az otthonunkat. Kép: Pexels

2. Válasszuk ki gondosan a termesztő aljzatot és a tárolóedényeket

A magok számára a felhasznált termőföld határozza meg, hogy milyen lesz az életkezdés, ezért soha ne spóroljunk ennek a minőségén. Sok gyakori problémát elkerülhetünk azzal is, ha steril, betegségspóráktól garantáltan mentes palántaföldet választunk. Van olyan táptalaj is, ami nem is föld, hanem porózus szerves és szervetlen anyagok, például tőzegmoha, perlit, kókuszrost és vermikulit keveréke. Olyan keverékeket érdemes keresni, ami viszonylag könnyű és vattaszerű, mivel ez azt jelenti, hogy nem fogja meg a nedvességet, és nem vált ki potenciálisan gombásodást.

Ha a választott  anyag túl nehéz, akkor a talaj tömörödik, és kihívást jelent majd a finom kezdeti gyökerek számára, hogy átjussanak rajta.

A következő lépés annak eldöntése, hogy mibe ültessünk. Vannak egyszerű, alapvető termesztőtálcák, például hat vagy több cellás magtálcákkal. Ha nagyobb fajtákat, például paradicsomot vagy tököt kell átültetnünk mielőtt a szabadba vinnénk őket, akkor nagyobb edényeket, palántacserepeket érdemes használni.

A magok számára a felhasznált termőföld határozza meg, hogy milyen lesz a magok életkezdése, ezért soha ne spóroljunk ennek a minőségén.

A magok számára a felhasznált termőföld határozza meg, hogy milyen lesz a magok életkezdése, ezért soha ne spóroljunk ennek a minőségén. Kép: Unsplash

Ma már vannak biológiailag lebomló papírpoharak is, vagy újrahasznosított anyagok is szóba jöhetnek, például a tojástartók vagy joghurtos dobozok képében. A legtöbb anyag megfelelő lehet, feltéve, hogy az aljára vízelvezető lyukakat fúrunk, és egy másik edényt is használunk a kiszivárgó víz felfogására.

Néhány termesztő inkább kihagyja a talajt, és a magokat egyedi pelletekbe ülteti, melyek legtöbbje tőzegből vagy kókuszhéj rostokból készül, és öntözéskor kitágul.

3. A magok előkészítése ültetés előtt

Néhány magra extra figyelmet kell szentelnünk, mielőtt elültetjük őket. Van olyan, amit be kell áztatni egy éjszakára meleg vízbe, vagy más intézkedéseket kell követnünk ültetés előtt. Ha régebbi vetőmagot használunk, bölcs dolog csírázási tesztet végezni úgy, hogy néhányat nedves papírtörlőre helyezünk, majd egy zárható zacskóba tesszük, és körülbelül egy hétig figyeljük, hogy kiderüljön, hány százalékuk mutatja a növekedés jeleit.

4. Ültessünk a megfelelő mélységbe

Túl sok kertész rontja el a magvetést azzal, hogy túl mélyre ültet, majd az eredmény gyenge csírázás lesz. Néhány fajtának, például a tátikának, bizonyos salátáknak és egyes paprikafajtáknak fényre van szükségük ahhoz, hogy egyáltalán kicsírázzanak. Megint csak olvassuk el figyelmesen a csomagolást, és álljunk ellen a kísértésnek, hogy szemre beállítsuk az ültetési mélységet, a pontosságban ugyanis csak az ültető vonalzó segíthet. A legjobb, ha ültetés előtt csak benedvesítjük a talajt, és közvetlenül utána adunk hozzá még több vizet. Ez biztosítja, hogy a magok beágyazódjanak a palántakeverékbe, és készen álljanak az indulásra.

Ha nagyobb fajtákat, például paradicsomot vagy tököt kell átültetnünk akkor nagyobb edényeket, palántacserepeket érdemes használni. Ma már vannak biológiailag lebomló papírpoharak is, vagy újrahasznosított anyagok is szóba jöhetnek, például a tojástartók.

Ha nagyobb fajtákat, például paradicsomot vagy tököt kell átültetnünk akkor nagyobb edényeket, palántacserepeket érdemes használni. Ma már vannak biológiailag lebomló papírpoharak is, vagy újrahasznosított anyagok is szóba jöhetnek, például a tojástartók. Kép: Unsplash

5. Gondosan címkézzünk, fotózhatunk is!

Az ültetés után minden egyes vetőmagtálcát címkézzünk fel a növény fajtájával és a dátummal egy növénycímkével. Lehet, hogy azt hisszük, hogy emlékezni fogunk arra, hogy mi hol van, de nem fogunk. Tényleg nem. Nem, sajnos még te sem.

6. Fedés és hő a jobb csírázás érdekében

Felgyorsíthatjuk a magok csírázását, ha a beltérben üvegházi körülményeket teremtünk egy műanyag kupolafedéllel. Ez mind a nedvességet, mind a hőt a magok közelében tartja, így azok gyorsabban csíráznak. Távolítsuk el a fedést teljesen, amint a csírák közel érnek a fedélhez.

Egy másik módja a magok gyorsabb megnövesztésének a fűtött csírázószőnyeg. Ez akkor lehet hasznos, ha viszonylag hűvös helyiségekben indítjuk el a magokat, mivel a tálcákat átlagosan tíz fokkal melegebben tartja, mint a levegő hőmérséklete. A legjobb eredmény érdekében helyezzünk egy-egy szőnyeget minden tálca alá, és vegyük le őket róla, amint a levegő hőmérséklete tartósan 15-20 fok közé emelkedik.

Alternatív megoldásként a magtálcákat a hűtőszekrény tetejére is helyezhetjük, így azok magukba szívják annak hőjét.


A palántáknak nincs szükségük kiegészítő fényre, amíg ki nem csíráznak, ekkor már áthelyezhetjük őket egy jobban megvilágított helyre. Cikkünket nemsokára folytatjuk további top-tippekkel a beltéri kertészkedéshez és saját haszonnövényeink felneveléséhezHa lemaradt volna róla, az első részt ide kattintva olvashatja!

(Forrás: ruralsprout)

https://www.agroinform.hu/hazikert/a-mai-vilagban-szukseg-lehet-ra-haszonnovenyek-a-lakasban-57962-001?