A csótány nem az az állat, amelyiknek szívből örülünk, ha feltűnik az otthonunk falai között. Sőt, gondolkodás nélkül elmondhatjuk, hogy senki nem látja szívesen az otthonában. Így hát mindent megpróbálunk elkövetni, hogy még véletlenül se tegye be hozzánk egyetlen lábát sem, hiszen a csótány feltűnése nem sok jót jelent.

Azonban, vannak olyan apróságok, amire ha odafigyelünk, meg tudjuk védeni magunkat és otthonunkat a csótányok támadásaitól. Mert az, hogy állatbarátok vagyunk, még nem jelenti azt, hogy hangyákkal és csótányokkal legyen tele az otthonunk. Úgyhogy, támadásra fel, a csótánymentes otthonért.

Tudj meg mindent a csótányról

A világon körülbelül 4000 fajta csótány él. A legtöbben a trópusokon honosak, de a sarkvidékeket leszámítva az egész világon találkozhatunk velük. És sajnos a konyhánkban is. Szerencsére hazánkban a kisebb méretűek lelhetők fel, de Afrikában még a 6 centiméter hosszúságot is képesek elérni.

Magyarországon 3 fajtája ismert, az amerikai, a német és a konyhai csótány. Azonban van repülő változata is, amelyet erdei csótánynak nevezünk.

  • Az amerikai csótány már a megismerkedésünkkor átver minket, hiszen nevével ellentétben Afrikából származik. A középkorban kezdték elterjeszteni őket a hajósok, így nekik "köszönhetjük", hogy ma már a világon mindenhol találkozhatunk velük. 2-4 cm hosszúak, jellegzetes csápjaik és tüskés lábaik tipikus csótány külsőt adnak nekik. Nagyon kedvelik a meleg, száraz épületeket, ahol könnyen elszaporodnak.
  • A német csótány imádja a lakásokat, az éttermeket. Afrikából behurcolt faj. Nem onnan ismerjük meg, hogy imádja a sört és a focit, hanem hogy az egyetlen csótány, amelyik a plafonon is képes járni. A párás, meleg helyeket szereti, ahol sok táplálék vár rá. Azonban a szabadban nem él meg.

  • A konyhai csótányt svábbogárnak is szokták nevezni. Színe a vörösesbarnától egészen a feketéig terjedhet, mérete 20-27 mm közötti. A konyhai csótány beszennyezi az ételeket és betegségeket is terjeszthet.
  • Az erdei csótány ne tévesszen meg senkit, mert bár repül, nem egy angyali teremtés. Invazív faj, hazánkban főleg Budapest környékén, a természetben él. Imádja a fényt, és szívesen repül be a kivilágított szobákba. Viszont a szúnyogháló hamar kint tudja tartani.

A csótány éjszakai életet él. Az éjjeli dorbézolását pedig nappal elbújva heveri ki. Általában magányos, de ha jól érzi magát, akkor nagyon könnyen el tud szaporodni.

csótány

A csótány jelenléte egyáltalán nem biztató az otthonunkban. Fotó: Shutterstock

A kifejlett példányok hazánkban elérhetik a 20-27 mm-es hosszúságot, színezetük a vöröses sötétbarnától a feketéig terjed. A hímek szárnya nagyjából a potroh kétharmad részééig ér, míg a nőstényeknek nincs szárnya. Azonban a hímek sem mennek sokra a szárnyaikkal, mert mindhárom típus röpképtelen. Fejük pajzzsal védett, rágószájszervük van és nagy, összetett szemeik, amelyekkel kiválóan látnak. Csápjaik hossza akár a testük hosszúságával is megegyezhet. Lábaik futólábak, melyek segítségével igazán gyorsak, különösen, amikor üldözzük őket.

Az éhezést annyira jól tűrik, hogy akár hetekig is kibírják táplálék nélkül, azonban a vízzel már nem ez a helyzet, hiszen pár nap alatt szomjan képesek halni nélküle. A hím csótány igazi úriember, ha párválasztásról esik szó, hiszen a párzást hosszan tartó udvarlási ceremónia előzi meg. A nőstény petéit megkeményedő kokonba helyezi. A petetokban 16-28 pete foglal helyet, melyet 1-6 napig cipel, ezt követően pedig elrejti. A lárvák 2-4 hónap múlva kelnek ki és 1-3 év alatt válnak ivaréretté.

A csótányok azért különösen veszélyesek, mert mindenbe belemásznak. Kedvelik az emberi és állati ürüléket, a rothadó élelmiszert, így a különféle baktériumok és más mikroorganizmusok rendkívül veszélyes hordozóivá válnak. Nem véletlenül rossz a hírük, hiszen bizonyítottan hozzájárulnak a tífusz, vérhas és lepra terjedéséhez is.

Miért jönnek be az otthonainkba?

A csótányok ritkábban jelennek meg a kertes házakban, inkább a társasházakban érzik igazán jól magukat, ahol a legnagyobb nyugalommal járkálhatnak a lakások között. Imádják a közös szellőzőrendszert és nagy hívei a szemétledobónak. Ilyenkor különösen nagy veszélyben vagyunk, hiszen mindenhol beindult a fűtés, ami nagyon hívogató számukra a kinti hidegek idején. Kedvelik a párás, nedves helyeket, így nem csak a konyhában, de a fürdőben is szívesen élik életüket.

A csótányok rendkívül könnyen alkalmazkodnak a környezetváltozáshoz, és akár szélsőséges körülmények között is eléldegélnek. Ha nem jut számukra kellő eleség, egymás elfogyasztásától sem riadnak vissza. Abban azonban ne reménykedjünk, hogy a probléma magától megoldódik, mert felzabálják egymást, ugyanis nagyon gyorsan szaporodnak. Sajnos a vegyi anyagokhoz is igen könnyen képesek alkalmazkodni, így a változatosság gyönyörködtet elv alapján érdemes változtatni az ellenük bevetett fegyvereken.

csótány

Van, amikor csak a vegyszeres irtás segít a csótány ellen. Fotó: Shutterstock

Így vedd fel a kesztyűt a csótány ellen

Bár a csótány megjelenését nem lehet 100%-ig megakadályozni, az esélyét csökkentheted.

1. A csótányok a legtisztább, legrendezettebb otthonokban is megjelenhetnek, így az, hogy valakinél csótány van, nem jelenti azt, hogy az illető rendetlen. Minden esetre, ha rendszeresen takarítasz, nagyobb eséllyel tudod elkerülni a jelenlétüket. Az ételmaradékok nagyon vonzóak számukra, így ezeket ne hagyd elől. Ügyelj a mosogató lefolyójára, és a tűzhely környékére is.

2. Ha lakásban laksz és van szellőző, tegyél rá hálót. Ezen nem fognak tudni átjutni.

3. Tisztítsd rendszeresen a lefolyókat, hiszen a letapadt ételmaradék igazi csemege a konyhai csótányok számára.

4. Vásárolj csótánycsapdát. Ebbe könnyen beleragadnak, így ha felmerül a gyanú, hogy a családtagokon kívül más is járkál a lakásban, könnyen bizonyosságot tudsz szerezni róluk. Azonban a csapdákat tedd a gyerekek és a háziállatok számára elérhetetlen helyre.

5. Ha csótányirtás van a házban, ne maradj ki belőle. Hiába vagy a vegyszerek ellen, ha a többi lakást lekezelték, a csótányok a te otthonodba fognak menekülni.

6. A csótány állítólag utálja az uborkát. Így tegyél egy szeletet belőle abba a sarokba, ahol észlelted a csótányt. Az uborka illata a csótányok számára kellemetlen, így a wellness központokban biztosan nem láthatsz majd a szemén uborkakarikával pihenő példányt, és a te, uborkás területedet is el fogják kerülni.

7. Sajnos a csótányt te magad is behordhatod az otthonodba. Sok élelmiszer vagy tartós fogyasztási cikk dobozán lehetnek petetokok, így azok kikelhetnek nálad, így érdemes a vásárolt termékek csomagolását tüzetesen átnézni.

8. Készíthetsz saját kezűleg is csapdát. Keverj össze három rész bórsavat egy rész porcukorral. A cukor a csótányokat csalogatja, míg a bórsav megöli őket. Bár a bórsav nem mérgező az emberekre vagy a háziállatokra, irritáló hatású lehet, ezért ne érintkezzetek vele.

9. A csótány nem kedveli a borsmenta- és a teafaolaj illatát sem. Hasonlóan ellenérzései támadnak az illatos macskamenta láttán is.

10. Ezzel szemben imádja a kávét, amelynek illata képes előcsalogatni őt. Tegyél nedves kávézaccot papírpoharakba, majd tölts meg egy edényt vízzel és helyezd bele a poharakat. Éjjel a csótányok a kávé illata miatt be fognak mászni a vízbe.

11. Ha úgy érzed, hogy magadtól nem boldogulsz, mindenképp kérd szakember segítségét.

Mindenkinek csótánymentes otthont kívánunk!