A fahéj jótékony hatásai

A középkorban elsősorban a krónikus köhögés és az ízületi gyulladás enyhítésére használták, napjainkban viszont gyakran javasolják a vércukorszint csökkentésére vagy kordában tartásához, valamint szívünk egészségének támogatásában is a segítségünkre lehet a fahéj. Emellett gyulladáscsökkentő, antioxidáns tulajdonságokkal is rendelkezik, véd a daganatos megbetegedéssel szemben, antimikrobiális hatásának köszönhetően pedig a paraziták ellen is hatékony.

A szív- és érrendszeri betegség évtizedek óta az első számú halálokot jelenti hazánkban, pedig ezek egy jelentős része kellő odafigyeléssel megelőzhető lenne.

A cukorbetegség – ami ha kezeletlen marad, jelentős kárt okozhat a keringésben is – szintén sokakat érint: Magyarországon több mint egymillió cukorbeteg van az adatok szerint, ám emellett a diagnosztizálatlan esetek száma akár több százezer is lehet. Ezen adatok jól mutatják, hogy mindent meg kell tennünk az e betegségeket okozó kockázati tényezők elkerülése érdekében. Ennek egyik módja, ha csökkentjük a szív egészségét veszélyeztető és a cukorbetegséget okozó metabolikus szindróma kialakulásának kockázatát.


Amerikai kutatók nemrég felfedezték, hogy a népszerű fűszer, a fahéj fogyasztása is segíthet a tragikus következményekkel járó betegségek megelőzésében. A szakemberek az eredményeket olyan korábbi tanulmányokra alapozták, melyek bebizonyították, hogy a fahéj javítja a vérnyomást, a vércukorszintet, az LDL-koleszterint, a triglicerideket, és segít az ideális testsúly fenntartásában. Ez azért kiemelt fontosságú, mert az említett öt tényező közül már háromnak a megléte hozzájárul a metabolikus szindróma kialakulásához.

A fahéjban található egészségmegőrző előnyök a benne található aktív vegyületnek, az aromás ízt és illatot biztosító fahéjaldehidnek köszönhetők. Ráadásul a kutatók bebizonyították, hogy a fahéj nem csupán a keringési rendszerre van jó hatással, hanem gyulladáscsökkentő, antioxidáns, szabadgyök-fogó, antimikrobiális, parazitaellenes és daganatellenes tulajdonságokkal is rendelkezik. Képes a rákos sejtek növekedését csökkenteni a daganatokban, illetve elpusztítani a rákos sejteket. Emellett segít szabályozni a glükózfelvételt és az inzulinrezisztenciát, lebontja a zsírt, és javítja az egyéb molekuláris folyamatokat is.

Ne vidd túlzásba a fogyasztását!

A számos előny ellenére csak mértékkel fogyasszuk a fahéjat! Ugyanis a fahéj által tartalmazott kumarin jelenléte is egy fontos tényező, mely egy természetes növényi vegyi anyag, és vérhígítóként működik. Ez sokkal nagyobb koncentrációban van jelen a cassiában, mint a ceyloni fahéjban, ami nagyon fontos lehet, ha bizonyos hepatotoxikus gyógyszereket szedsz, műtéti vagy fogászati ​​beavatkozásra készülsz, vagy ha magas a szervezetedben a vérzés kockázata, esetleg májkárosodásod van. Bár a kumarin természetes összetevő, fennáll a májkárosodás vagy a májelégtelenség kockázata, ha érzékeny vagy rá, illetve ha túl nagy dózisban fogyasztod a fahéjat.

2008-ban az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) megvizsgálta a kumarinnak a toxicitását, és megerősítette a tolerálható maximális napi mennyiségét (TDI), amely 0,1 mg kumarin testtömegkilogrammonként, tekintettel arra, hogy a kumarin nagy koncentrációban máj- és vesekárosodást okoz. Az európai egészségügyi ügynökségek arra figyelmeztetik az embereket, hogy kumarintartalma miatt ne fogyasszanak nagy mennyiségű cassiakérget.

Forrás: divany.hu

Indexkép: Shutterstock