Tavasszal minden tele van virággal, amelyekben élmény gyönyörködni. De természetesen nem maguktól kerülnek a kertünkbe a legtöbb esetben, hanem tennünk kell azért, hogy igazán szép, virágos legyen a kertünk. Azonban, nem kell megvárni a tavaszt ahhoz, hogy gyönyörű virágok magjait vessük el. Januárban elvetheted a kerti begónia magjait is. Érdemes, hiszen nem véletlenül lett az egyik legkedveltebb dísznövény. Gyönyörű virágai mellett levelei is nagyon szépen díszítik a kerteket és az otthonokat. Így hát semmiképp ne feledkezz meg róla, és adj neki helyet a kertedben. És persze vesd el mihamarabb!

Amit a begóniáról tudni érdemes

A begónia a tökvirágúak rendjébe, ezen belül a begóniafélék családjába tartozó nemzetség. Előfordulási területe majdnem az egész világ trópusi és szubtrópusi övezeteit magába foglalja. Különösen azért terjedt el, mert nagyon közkedvelt dísznövény lett, így az emberek a világ számos tájára széthordták.

begónia virág

A begónia többféle színben díszítheti otthonodat. Fotó: Pixabay

Szobanövényként hazánkban az úgynevezett Elatior-hibrid néven ismert faj a leggyakoribb, de a begónia rengeteg változatban ismert. Őshazája Afrika, Ázsia és Amerika déli része. Európában alig egy évszázada jelent meg. A begónia azért is kedvelt, mert amikor nem virágzik, akkor is igen mutatós a lombja.

Fontos azonban tudni, hogy a begónia mérgező. A méreg legnagyobb része a gumóiban van, de az egész növény mérgező, ezért érdemes a gyerekeket és a háziállatokat távol tartani tőle.

A begónia gondozása

A begónia nem túl igényes növény, amennyiben a gondozásáról van szó, így bátran ajánljuk kezdő kertészek részére. A 15 és 20 Celsius-fok közötti hőmérsékleten érzi magát a legjobban. Trópusi növény, így a hidegebb időszakokat nem viseli jól, azonban a tűző napsütés sem a kedvence.


A begónia sok fényt igényel, így keress neki olyan helyet, ahol megkapja ezt, azonban közvetlen napfény csak rövid ideig éri. A begónia igényli a locsolást, egészen tavasztól őszig. Azonban a pangó vizet nem kedveli, így ügyelj rá, hogy egy kissé száradjon ki a földje, és csak azután öntözd meg újra.

Érdemes alulról locsolni, mert nagyon érzékeny a szára a penészedésre. Télen kevesebb vízre van szüksége, azonban amikor virágzik, igényli a magas páratartalmat. A legegyszerűbb, ha a cserepét egy vízzel telt tálcára rakod. Kéthetente adj neki tápoldatod is, amit gyönyörű virágokkal fog meghálálni.

Januárban vesd el a magjait. A begónia magjai a 19-24 Celsius-fok közötti hőmérsékletet kedvelik. A csírázási ideje 15-60 napig tart. A begóniát nem csak magról lehet szaporítani, nagyon egyszerű szaporítása módja ugyanis még a dugványozás is. Vágd apróra a dugványokat, vagy használj levéldugványt. A legjobb, ha virágzás után közvetlenül a levél alatt elvágod a hajtásokat, és vagy egy pohár vízbe teszed, vagy jól beáztatott, homokos, tőzeges földkeverékbe. Hamar, két-három hét alatt meg fog gyökeresedni, különösen akkor, ha kellő mennyiségű párát biztosítasz a számára.

Miután a növények meggyökeresedtek, ültesd át őket cserépbe. Ha a kész növényt át szeretnéd ültetni, azt mindig tavasszal tedd. A begónia gyorsan növekszik, ezért ügyelni kell rá, hogy mindig megfelelő méretű cserép álljon a rendelkezésére. Az átültetéshez tápanyagban gazdag virágföldet és humuszt használj.

Ha szobanövényként tartod a begóniát, akkor nem kell teleltetni, azonban, ha kinti növényként tartod, akkor télen teleltetésre van szüksége. 10 Celsius-fok alatt nem érzi már jól magát, a fagyokat pedig egyáltalán nem viseli el, így a fagyok beköszönte előtt érdemes visszametszeni, és kiásni a földben lévő gumóit. Tisztítsd meg a földtől a gumókat, és tárold azokat a pincében, fűrészporban. Ügyelj rá, hogy ne érjenek egymáshoz. Ha nyáron megtámadta valamilyen betegség a begóniát, akkor érdemes a gumókat lepermetezni, hogy tavasszal újult erővel kerülhessenek ki a kertbe.

Ahány ház, annyi begónia

A begóniák családjába számos faj tartozik. Némelyeknek a virágjuk csodálatos, némelyeknek pedig a lombozata.

begónia

A begónia virágai számtalan színben pompázhatnak, de mindegyik gyönyörűen néz ki. Fotó: Pixaby

1. A sudár begónia igényli a fényt, és a legalább 16 Celsius-fokos hőmérsékletet. Fontos, hogy soha ne száradjon ki, és kéthetente kapjon tápoldatot, márciustól szeptemberig. Bár szereti a párát, a leveleit soha ne permetezd, mert akkor foltossá válhatnak.

2. A királybegónia az egyik legnépszerűbb és legismertebb levélbegónia. Az első királybegóniák 1858-ban érkezetek Európába, és népszerűségük azóta is töretlen. Fontos, hogy az öntözésnél és a tápoldatozás terén is legyél vele óvatos, ne öntözd túl, és tápoldatozni is elég tavasszal és nyáron, kéthetente.

3. A mindignyíló begónia, kerti begónia vagy szőlővirág alacsony termetű egynyári növény, melyet balkonládába szoktak ültetni. Rózsaszín, piros vagy fehér színű virágai vannak, és az elnyílt virágok eltávolításán és az öntözésen kívül más teendőd nem igen akad vele.

4. A sárkányszárny begónia rendkívül dekoratív, közepes magasságú növény. Rózsaszínű vagy piros színű virágaiban egész nyáron át gyönyörködhetsz. Az elnyílt virágok maguktól leesnek a növényről, így nem igényel különösebb törődést. Félárnyékos helyen, jó vízáteresztő, tápanyagban gazdag talajba ültetve fejlődik a legszebben, mérsékelt öntözés valamint tápoldatozás mellett.

5. A gumós begónia alacsony termetű, bokros növekedésű évelő növény. Virágai piros, rózsaszín, narancssárga, sárga vagy fehér színben pompáznak. A lazább szerkezetű, kissé savas, tőzeges földet szereti. A gumós begónia fagyérzékeny növény, így teleltetni kell.

A begónia ellenségei

Ha megfelelően tartod, általában nem kell túl sok betegséggel számolni, azonban előfordulhat, hogy gondozási hiba következtében gyökérrothadás és lisztharmat támadja meg, és a fonálféreg is kedveli. A kertészetekben megvásárolható gombaölő szerek segítenek a lisztharmat kezelésében.

Ha elkezdenek hullani a begónia levelei, akkor annak általában a környezet változása lehet az oka, míg a fehér foltok megjelenésének oka az, hogy a közvetlen napfény túl nagy mértékben érte a levelet, és megégette azt.

A begónia levelein megjelenő szürke por a lisztharmat tünete. Ekkor távolítsd el a beteg leveleket és hagyd kiszáradni a talajt, majd permetezd le lisztharmat elleni gombaölő szerrel a növényt.