Mostanában sok a változás az időjárásban. A nyarak is egyre szárazabbak, forróbbak. A száraz, forró nyár pedig nem tesz jót a kertnek. A legtöbb kertben kiég a fű, elszáradnak a virágok, és inkább egy sivatagra hasonlít, mint élettel teli, csodás oázisra. Mivel a klíma úgy tűnik, nem kedvez a csapadékot kedvelő növényzetnek, érdemes olyan irányban változtatni, hogy a legnagyobb szárazság ellenére is szép és látványos lehessen a kertünk.

A sziklakertben ráadásul az a különleges, hogy bármilyen kertben létre lehet hozni, teljesen függetlenül a talajtól és a kert méretétől, hiszen akár egy egészen apró sziklakert is igazán különleges látványt nyújt. Olyan, mint egy kert a kertben. Egy külön világ, amelynek csak a képzeletünk szabhat határt.

Ráadásul a telepítése és a fenntartása sem követel óriási kertészeti ismereteket, így hát nyugodtan belevághatnak a kertészettel még csak éppen most ismerkedők is. Sokan azonban nem bízzák a véletlenre, és szakember segítségét kérik, amivel szintén nincs semmi gond. A lényeg úgyis a végeredmény, amely örömet okoz minden nap, amikor elmegyünk mellette. Érdemes egy kis padot is kitenni mellé, hogy hosszabb időn keresztül gyönyörködhessünk benne, megnyugvást szerezve egy hosszú, nehéz nap után.

És azt se felejtsük el, hogy télen is csodás és élettel teli tud lenni a sziklakertünk, csak meg kell hozzá találni a megfelelő növényeket. Kis lámpásokkal díszítve pedig még az estéket is hangulatossá tudja varázsolni.


Ha valaki mégis maga vág bele a sziklakert készítésébe, fontos, hogy tisztában legyen annak szabályaival, hogy egy igazán szép alkotást tudjon létrehozni. Nézzük is, mire van szükség egy igazán menő sziklakerthez!

1. Az első lépés a tervezés

A sziklakertben a hagyományos ágyásoktól eltérően a növényeket kövek közé telepítjük, így az hegyvidéki hangulatot fog árasztani. Akár kaktuszokkal, pozsgásokkal is beültethetjük, és lehet egy igazi sivatagi hangulatot árasztó sziklakertünk is. Csak az ízlésünk és a pénztárcánk szabhat határt az álmainknak.

sziklakert

Egy sziklakert a kertünk ékessége, télen és nyáron is. Fotó: Shutterstock

A legtöbb sziklakerti növény könnyedén megél a tápanyagban szegény, kopár talajon és nem igényel túlságosan sok törődést sem. Ráadásul még a szélsőséges időjárási körülményeket is könnyedén elviselik, általában nem kell tápanyagozni és metszeni őket, és még a gyomlálással sem kell bajlódnunk.

Fontos, hogy a sziklakert a kertünk része legyen. Természetesen minden a kert része, amit beviszünk oda. Azonban nem mindegy, hogy hogyan illeszkednek és kapcsolódnak egymáshoz a kert különböző részletei. Fontos, hogy a sziklakert harmonizáljon a környezetével. Érdemes ügyelni a terepadottságokra, és ha van egy kis lejtő a kertben, arra telepíteni a sziklakertet. A sziklakert építéséhez különösen hasznos lejtős területet érdemes választani, mert az segít elvezetni a felesleges vizet.

Érdemes előre kimérni és megrajzolni, hogy hol nem lesz zavaró a sziklakert, azonban ügyeljünk rá, hogy ne legyen túlságosan lapos, de túl magas sem. Ne kerüljön eldugott helyre, hiszen a lényege pontosan az, hogy a kertünk egyik központi helyén nyújtson szemet gyönyörködtető látványt.

A sziklakert magassága általánosságban másfél méter, hiszen átlagosan ez a szemmagasságunk. Ha ennél alacsonyabb, esetleg felbotlunk benne, ha magasabb, akkor pedig nem kerül úgy a figyelem középpontjába, ahogyan azt szerettük volna.

Érdemes az alapterületnél is határokat szabni, mert itt bizony a méret a lényeg, és a túlságosan nagy sziklakert nem lesz olyan magával ragadó, mint egy kisebb méretű. Ráadásul a köveket célszerű olyan méretben választani, amelyeket még kézi erővel meg tudunk mozgatni. Ügyeljünk a rögzítésükre is, hiszen egy másfél méter magasból lehulló szikla igazán veszélyes lehet. Azt is vegyük figyelembe, hogy ha gyerekek, vagy háziállatok is vannak a családban, ne sérülhessenek meg, ha esetleg felmásznak rá.

Készíthetünk egészen mini sziklakertet is. Akár egy dézsát is kinevezhetünk alapnak, és abban is felépíthetjük. De kerülhet akár a kert egyik sarkába is. Létrehozhatjuk szigorú, geometriai alakzatokban, vagy akár íves formában is. Ügyeljünk azonban arra, hogy a túlságosan nagy sziklák árnyékot vethetnek a növényeinkre.

Ha nagy mésztartalmú köveket választunk, akkor semmiképp se telepítsünk a sziklakertünkbe mészre érzékeny növényeket, míg ha szilikát tartalmú köveket választunk, a savas talajt előnyben részesítő növények számára lesz ideális.

2. Elő az ásóval

Első lépésként jelöljük ki a sziklakert területét. Ezután ássuk fel a talajt, körülbelül 30 cm mélyen, és távolítsuk el a gyomokat. Majd töltsük fel a gödör helyét sovány, kavicsos földdel, és formázzunk belőle dombokat és völgyeket. Amikor ezt mind elvégeztük, zárjuk le egy réteg kopár, köves termőfölddel a területet, majd helyezzük el a nagyobb sziklákat.

Amennyiben a sziklakertünket lejtős területen alakítottuk ki, gondoskodjunk lépcsőkről, hogy nehogy megcsússzon a felszín.

3. Fény nélkül nincs sziklakert

Mivel a sziklakertben nem csak kövek vannak, hanem növények is élnek, fontos, hogy kellő mennyiségű fényben lehessen részük. Ezért érdemes a kert egyik világos szegletét kiválasztani a számukra. A déli-dél-nyugati tájolás a legideálisabb, de ha megfelelően választjuk ki a növényeket, akár egy árnyékosabb helyen is jól érezhetik magukat.

4. Óvatosan a vízzel

A sziklakerti növények nagy többsége nagyon jól viseli a szárazságot, sőt, kifejezett ellensége a pangó víz. Nagyon fontos, hogy a gyökereik soha nem állhatnak vízben, mert az a növények pusztulását okozza. Emiatt fontos, hogy egy drénréteg kerüljön kialakításra, hogy az képes legyen elvezetni a csapadékot és az öntözővizet.

sziklakert

A sziklakertbe kerüljenek speciális növények, hogy igazán szépen mutasson. Fotó: Shutterstock

5. Nem minden növény alkalmas a sziklakertbe

A sziklakerti növények válogatásakor ügyeljünk rá, hogy speciális igényeknek kell megfelelniük, így ne a hagyományos dísznövényekben gondolkodjunk. Azok ugyanis nem fogják jól érezni magukat a sziklakertben, és nem is fognak jól mutatni ott.

Tartsunk nagy távolságot a növények között, mivel többségük nagyon gyorsan terjeszkedik, és szőnyegként fogja befutni a köveket. A növények telepítése után szórjunk egy réteg kavicsot a tövekre, hogy bent tudjuk tartani a vizet, és megóvjuk a növényeket a gyomoktól.

Klasszikus sziklakerti növények a párnás évelők, amelyek gyorsan beborítják a talajt és a sziklákat. Kiváló választás lehet a kerti pázsitviola, a ternye, az árlevelű lángvirág, vagy a sárgavirágú délszaki kutyatej. Ezek a növények már kora tavasszal virágba borulnak. De szép lehet pár hagymás is, mint amilyenek a vadtulipánok. Érdemes olyan növényeket is beültetni, amelyek nyáron is díszítik virágaikkal a sziklakertet.

Remek lehet a kökörcsin, vagy a hérics. De akár fűszernövényekben is gondolkodhatunk. Ha a sziklakertünket elég napfényes helyre telepítettük, akkor a kakukkfű is jól fogja érezni magát, de örökzöldekkel, akár törpefenyővel is díszíthetjük, ha megfelelő hozzá a sziklakert mérete.

6. Egységben az erő

Hiába látunk rengeteg csodaszép követ, az igazán szép sziklakerthez egyféle köveket érdemes használni, hogy az egységes képet mutasson. Ha sokféle követ teszünk bele, akkor az inkább lesz egy random módon összehordott kavicshalom, mint szépen megtervezett, igényes sziklakert.

7. Mulcs is kelleni fog

A sziklakert kialakításához nagyon fontos a mulcs, amely eltakarja a földet, és segít, hogy ne száradjon ki a talaj. Azonban ne a hagyományos anyagokban gondolkodjunk, mert azzal teljesen el tudjuk rontani az összképet. A legjobb megoldás, ha olyan apró kőzetet alkalmazunk mulcsként, amely nagyon hasonlít a sziklakert szikláinak anyagához.

8. Télen sem kell aggódnunk

Mivel a telepített növények nagy része a hegyvidékeken fordul elő, a sziklakerti növények nagy része könnyedén elviseli a hideget és téli időjárást. Azonban, ha nincs hó, amely megvédené őket a fagyoktól, érdemes lombbal lefedve védeni őket egészen addig, míg el nem jön a tavasz.

A sziklakert tehát egész évben széppé varázsolja a kertet, és a gondozása sem vesz el túl sok időt, így érdemes egyet kialakítani a kertünkben.