Úton-útfélen mindannyian rendszeresen találkozunk különböző növénybetegségekkel. Kertünkben, gazdaságunkban olyan kórokozók és kártevők is felbukkanhatnak, melyek terméskieséshez vezetnek annak ellenére, hogy időt és energiát nem kímélve óvtuk, gondoztuk növényeinket. A betegségek gyakran a legszélsőségesebb környezeti viszonyok ellenére is helytállnak a harcban, újra és újra fejfájást okozva nekünk ezzel.
Nincs csodamódszer a növényvédelemben, bármely eszköz használatával valamilyen kompromisszumot kell kötnünk a természettel, legyen szó konvencionális technológiáról vagy biomódszerről. Létezik azonban egy olyan vegyület, melyet már dédszüleink is serényen alkalmaztak, biztos, hogy minden vidéki kissrác első gyermekkori emlékei között szerepel egy kép róla, és felhasználása sokrétű lehet. Gyümölcsösök, fehér fatörzsek... Közelítünk a megoldáshoz: ma a mészkénlé felhasználásáról lesz szó.
Mire jó a mészkénlé?
Egész évben használható rovarölő és gombaölő szer, mely a levéltetvek, pajzstetvek, levélbolhák, atkák, valamint a legtöbb gombabetegség ellen hatékony lehet (kivételt képez ez alól a peronoszpóra).
Ökológiai gazdálkodást végző gazdák nagy örömére biotermesztésben is felhasználható, egész évben alkalmazható a különböző növénycsoportok, növénykultúrák körében, úgymint csonthéjasok, almatermésűek, bogyósok, szántóföldi növények körében pedig leginkább a kalászosok esetében.
A károsítók elleni védekezés mellett elterjedt a tápanyag-utánpótlásban is, mikroelempótlóként is.
A növények klorofillképzéséhez és az aminosavak szintéziséhez egyaránt kénre van szükségük, melyet a mészkénléből vagy más néven a kalcium-poliszulfidból megfelelően hasznosítani tudnak.
A ma mindenki által ismert mészkénlé már a 19. század közepétől használatos. Élettani következményeiről kevés információ áll rendelkezésre, azonban az elmondható, hogy a rovar- és atkaölő hatás kiváltója a folyamatosan kis mennyiségű mérgező hidrogén-szulfid gőz felszabadulása, mely a mészkénlé komponenseinek vízzel és szén-dioxiddal történtő reakciója során képződik. Ez a bennük megfigyelt toxicitásban mutatkozik meg, lényegében a sejtlégzési folyamatokat blokkolja az állati szervezetekben. Gombák esetében a csírázott spórát elpusztítja, meggátolja a gomba levélszövetekbe való bejutását.
Hogyan használjuk?
A mészkénlé kertészetekben történő alkalmazása során, azért, hogy a növények felületére permetezve az jobban megtapadjon, rendszerint kevernek a vegyülethez például paraffinolajat vagy ásványi olajat. Ezt a kertészeti célú permetlevet a perzselés elkerülése miatt nem használhatjuk intenzív hajtásképződés időszakában vagy napsütéses, meleg napon.
Ezt a vegyületet már dédszüleink is alkalmazták – illusztráció: Shutterstock
A nyugalmi állapotban lévő növényre, gyakran rügyfakadás előtt, még télen vagy kora tavasszal szükséges nagy koncentrációban kijuttatni, ugyanis gombás fertőzés esetén a gombaspórák sikeresen áttelelhetnek a növények repedéseiben, réseiben, a talajban, illetve a különböző növényi maradványokban.
És ahogy a bevezetőben már szóba került a gyerekkorunkból is jól ismert fehér törzsű fatörzs: a mésztej. A higított mészkénnel a törzsek alsó részét kezelik a kártevők és kórokozók gyérítése céljából, de sok esetben, a problémásabb, korábban fertőzöttebb területeken a talajt is permetezik a célzott növény körül.
Az elmúlt hetekben frissült, Nébih által kezelt, ökológiai gazdálkodásban felhasználható inputanyagok listáján több, mészkénlétartalmú készítmény is fellelhető, melyet az engedélyokiratnak megfelelően alkalmazva kérdés nélkül használhatnak az ellenőrző szervezetekkel szerződött biogazdák is.
