Végiggörgetve a közösségi oldalakat, minden második bejegyzést egy szamócás fotó kísér, szedd magad programok, bolti leárazások, kisboltos túlárazások, saját termesztés kertben, balkonban, befőzés a gyerkőccel, nagymamával, sütik és egyéb ínyencségek.

Ha már elegetek van a szamóca vs. eper szóháborúból, a fotókból vagy magából a szamócás finomságokból (létezik egyáltalán olyan, hogy elég?), akkor a jó hír, hogy ma csavarunk egy kicsit a témán, és pimpózunk. Ugyanis nyitott szemmel járva pimpós fotókba is ütközik az ember, de még nyitottabb szemmel a valóságban is találkozhat vele.

Az indiai szamóca jellemzői

Biztosan létezik növény, mely titkon szamóca szeretne lenni, ez az indiai pimpónak vagy más néven indiai szamócának majdnem sikerült is, legalábbis elég jól álcázza magát. Persze csak nagyon távolról vagy természetben ritkán járók körében.

Az indiai szamócát kertekben természetes talajtakaróként hasznosítják, ugyanis zárt sarjtelepeket alkot, ezáltal a kopár területeket gyorsan képes benőni. Előnye továbbá, hogy taposásálló.

Télállóságának köszönhetően az enyhébb teleken is zöld takarót alkot. Kertészetekben díszcserjék alatti talajtakarónak is alkalmazzák, de javasolják sziklakertbe és akár erkélyre is cserépbe, hiszen dísznövényként is megállja helyét.

indiai szamóca

Indiai szamóca – fotó: Shutterstock

Nézzük meg részletesebben elterjedésének történetét, morfológiáját és ismertetőjegyeit!

Dél- és kelet-ázsiai faj, mely Európában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Afrikában is meghonosodott. Európába először Angliába hozták be 1805-ben, ám azóta már több országban inváziós fajként tartják nyilván. Magyarországon a Füvészkertben ültették először a 19. század első felében, majd az 1920-as évekre Somogyban bizonyítottan kivadult. Jelenléte napjainkban leginkább városi környezetben jellemző, a keleti határvidéken, Észak-Dunántúlon és Budapesten bukkan fel nagyobb mértékben.

Az indiai szamóca kb. 10 cm magas lágyszárú, évelő, fagytűrő, talajtakaró növény. Tövéből hosszú, akár 50 cm-es indákat fejleszt, a csomókon legyökerező sarjnövénykéket fejleszt. Sötétzöld levelei tőállóak, nyelük hosszú, hármasan összetettek, csipkés-fűrészes szélűek. Sárga virágai áprilistól egészen szeptemberig nyílnak, terméseket nyár közepétől őszig hoz. A magányos virágok a levelek hónaljából nőnek ki.


Hogy miért is keverhető össze laikusok számára az erdei szamócával?

Áltermése hasonlít, színe élénkpiros, felülete rücskös, akár 2 cm nagyra is megnőhet, de többnyire sokkal kisebbek. Azonban ez a gyümölcs kerek, nem konyul le a száron, hanem felfelé mered, a levél nem takarja el. Bár ehető, de nagyobb mennyiségben emésztési zavart okoz, hashajtó hatású.

Szerencsére gyümölcse számunkra többnyire ízetlen, száraz-szivacsos, ezért egyébként sem csalogatja egy-két kóstolásnál tovább a kíváncsi pimpólátogatókat. Ellenben a hangyákkal és madarakkal, akik előszeretettel terjesztik fogyasztás után magvait. A termésen kívül a növény többi része gyógyhatású, levelei összezúzva borogatásként használhatók rovarcsípésekre, kelésekre.