A rózsa a virágok királynője. Kevés olyan kert van, ahol ne kapna helyet. Ez a gyönyörű virág pedig valóban uralja a kertet, szépségével, és ha jól választottunk, csodás illatával is. A rózsa pedig akkor a legvarázslatosabb, amikor tele van virágokkal. Ehhez azonban tudnunk kell, hogyan bánjunk vele. Nem mindegy ugyanis, hogy mit teszünk, miután a virágok elhervadnak, majd lehullanak a szirmaik.

Nem mindegy, hogy levágod a rózsát, vagy sem

Ahhoz, hogy a tearózsa a lehető legtöbb virágot hozza, kétszer kell megmetszeni, először kora tavasszal, másodszor pedig a virágzás alatt. Azonban egy esetben nem szabad levágni az elszáradt virágokat, és megmetszeni a rózsát. Ha a termést be akarjuk érlelni, még véletlenül se vágjuk le az elnyílt virágokat.

Ha viszont nem termést, hanem sok virágot szeretnénk, nem maradhat el az elhervadt virágok eltávolítása. A teahibrid rózsák elnyílt virágait hosszú szárral vágjuk le, a virág alatti szárrészen. Felülről lefelé nézve két háromlevélkéjű levél nő, ez alatt a következő levél öt levélkéből áll, és e levél alatt, egy centi csonkot hagyva kell a virágos szárat visszavágni. Így a szár egyik rügyéből friss hajtás fog előjönni, és ennek csúcsán lesz a következő virág. Ha így teszünk, egész nyáron tele lesz a rózsánk virággal.

rózsa

A rózsa minden kertet szebbé tesz. Fotó: Shutterstock

Ehhez azonban gondoskodni kell a rózsa tápanyag ellátásáról, hiszen a sok virághoz sok tápanyag szükséges. A rózsa a vegetációs időszakban is meghálálja a műtrágyázást, és ha nagy a szárazság, akkor feltétlenül gondoskodjunk az öntözéséről is. Ha pedig levéltetvek támadták meg, ne felejtsünk el permetezni sem.

A rózsa metszése

A rózsa esetében is nagyon fontos a helyes metszés. Tavasszal kell lemetszeni az elhalt és sérült ágakat, majd ezután a többi tövet is le kell vágnunk úgy, hogy 4-5 egészségeset hagyjunk meg. Ezeknek az egészséges töveknek olyan vékonyaknak kell lenniük, mint egy ceruza.


Ezután a rózsabokrokat harmad, vagy fél magasságra vissza kell vágnunk, attól függően, hogy milyen magas növényt szeretnénk. A kifelé néző rügy felett kell levágnunk az ágat, hogy a rügyek felfelé és kifelé tudjanak nőni. Így a bokor közepe nyílt marad, és a levegő jobban átjárja.

Az elhervadt rózsát is el kell távolítani a növényről, hiszen így a növény nem pazarol több energiát és tápanyagot az elnyílt virágra, hanem azt teljes mértékben magára, és az új virágok hozatalára tudja fordítani. Ráadásul esztétikai szempontból sem mindegy, hiszen az elhervadt virág nem a legszebb látvány. Ha pedig időben levágjuk, a szirmokat megszárítva potpourrit is készíthetünk belőlük.

Legyen a te kertedben is rózsa

A rózsának minimum 6-8 órányi napfényre és szélmentes környezetre van szüksége. Bár a rózsát jóformán egész évben ki lehet ültetni, amikor nincs fagy, a tavasz a legideálisabb időszak az ültetés számára. A rózsák az enyhén savas, tápanyagban gazdag, laza szerkezetű talajt kedvelik, amelynek jó vízelvezetése van. Ha ennek nem felel meg a kertünk talaja, adjunk érett trágyát vagy komposztot a földhöz, ahová el fogjuk ültetni.

Fontos, hogy legyünk tisztában a választott rózsa helyigényével, és ennek megfelelően keressünk helyet számára. Akkora ültetőgödröt készítsünk, hogy a földlabdás rózsa kényelmesen el tudjon férni benne. Ez átlagosan 60x60x60 cm nagyságú gödröt jelent. Az aljára tegyünk érett komposztot vagy trágyát, majd ezt takarjuk be egy vékony földréteggel, hogy ne érintkezzen a növény gyökere közvetlenül a trágyával. Vegyük ki a cserépből a rózsát, majd olyan mélyre ültessük el, hogy a földjének felszíne a talaj felszínével egy síkba kerüljön. Ezután öntözzük meg jó alaposan.

Ha szabadgyökerű rózsát vásároltunk, akkor annak a gyökereinek végeit vissza kell metszeni, hiszen általában azok károsodnak a szállítás során. Az ültetés után szórjunk a rózsa töve köré 5-7 cm-es talajtakaró anyagot, hogy jobban meg tudjuk őrizni a talaj nedvességét.

A rózsa mellett nem fogunk unatkozni

A rózsa egész évben ellát minket teendőkkel.

1. A rózsa már év elején is foglalkoztat bennünket. Januárban fel kell kupacolni a rózsa töveit, és letakarva megvédhetjük a széltől és a fagyoktól. Ez azért is fontos, mert a téli napsütés hatására túl korán megindulhat a nedvkeringés és elfagyhat a növény töve.

rózsa

Az elhervadt virágokat távolítsuk el, kivéve, ha a termésre hajtunk. Fotó: Shutterstock

2. Márciusban eljön a rózsa metszésének ideje, és amikor már elmúlnak a fagyok, meg lehet tisztítani a töveket a felkupacolt földtől. Ez az időszak a legalkalmasabb az új tövek elültetésére is. Ha tavasszal csak keveset metszünk a növényből, akkor hamarabb fog virágozni. Mivel tavasszal növekedési szakasza van a növénynek, több tápanyagra van szüksége, ezért 3-4 hetente kell tápoldatozni.

3. Májusban a talaj felszínét meg kell lazítani. Ekkor már el kell kezdenünk rendszeresen öntözni a rózsát, amennyiben száraz az időjárás. Figyeljük a rózsát, ha esetleg bármilyen kártevő, vagy betegség megtámadná, mert ez az időszak erre a legveszélyesebb. Ekkor jön el tehát a permetezés időszaka. Ha a rózsán betegség jeleit véljük felfedezni, metsszük le a fertőzött részt, és szerezzük be a megfelelő permetszert, amellyel megvédhetjük a további betegségektől és kártevőktől.

4. Szeptemberben érdemes kálimagnéziumot szórni a talajra, amely nagyon jó tápanyag a rózsa számára.

5. Ha igazán jót akarunk a rózsának, beiktatunk még egy metszést novemberben, ezután pedig meg kell védeni a rózsát a fagytól, így fedjük be földdel a rügyeket.

Rózsákban gazdag kertet kívánunk!