A tegnapi hidegfront ma már elhagyja hazánkat, helyette szárazabb, ámde hidegebb levegő érkezik. A jövő héten ismét jelentősen menő a fagyveszély, ami nagy károkat okozhat a gyümölcsösökben. Több reggelen is előfordulhat köd és pára, ami jelentősen megnehezítheti a közlekedést.

Vasárnap: napos hétzárás

Reggelre 3 és 8 fokra ébredhetünk. Az ország keleti harmadában délelőtt még sok lesz a felhő, majd idővel csökkenni kezd a felhőzet, ismét kisüt a nap. Csapadék csak kevés helyen várható. Másutt többórás napsütésre van kilátás, amit a Dunántúlon vékony felhőzet zavarhat meg. Utóbbi helyen estefelé megvastagszik a felhőtakaró, néhol gyenge eső sem kizárt.

Az északnyugatira forduló szél több helyen megerősödik, vasárnap este mindenhol mérséklődhet a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 17 fok között valószínű.


Hétfő: felhősen indul a hét

Hazánk délnyugati felén-harmadán nagyobbrészt erősen, máshol változóan felhős idő valószínű. Néhol előfordulhat eső, zápor. Az északi szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között alakul, északkeleten azonban akár -4 fokig is lehűlhet a levegőt. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 10 és 15 fok között valószínű, de az északkeleti vidékeken alacsonyabb értékeket is mérhetünk.

Kedd: ismét napos idő vár ránk

Általában gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Eleinte délnyugati lehetnek erősebben felhős körzetek. Helyenként előfordulhat eső, zápor. Az északi, északkeleti szél megélénkül, néhol időnként megerősödik. Hajnalban többnyire -2 és +6, a szélvédett, hidegre hajlamosabb helyeken -5 és -3 fokot mérhetnek. Kora délután sem lesz túl meleg, alig 7 és 13 fok lesz a jellemző.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.