Még egy nyugodt napunk maradt az évből, legalábbis, ami az időjárást illeti. Az új esztendő változásokat fog hozni, ez teljesen biztos. Több hullámban érkezik frontrendszer a Kárpát-medence fölé, emiatt felhősebbre, csapadékosabbra, időnként pedig szelesebbre fordul az időjárásunk.

Időjárási helyzet Európában

A kontinens időjárási helyzetben továbbra sincsen érdemi változás, a frontok csak Európa északi részein teszik változékonnyá az időjárást. A Kárpát-medencében marad a nyugodt, eseménytelen időjárás, vasárnap késő délutántól, estétől azonban egy közeledő hidegfront hatására az északi tájakon már előfordulhat eső, záporeső.

Vasárnap: ködös és napos

A köd, valamint a rétegfelhőzet kiterjedése fokozatosan csökken, de a Dunától keletre csak lassabban oszlik fel, sőt az Északi-középhegység térségében egész nap megmaradhat. Emellett kisebb eséllyel Sopronnál is tartósabban párás, ködös maradhat az idő. Másutt viszont többórás napsütés valószínű a fátyolfelhők mellett. Az északi tájakon a szitálás mellett késő délutántól, estétől már eső, zápor is kialakulhat. A déli szél több helyen élénk, az Északi-Dunántúlon helyenként erős lesz.


A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult és ködös tájakon alig 2 és 6 fok között várható, az ország többi részében 7 és 15 fok közé melegszik a levegő.

Hétfő: esős és szeles évkezdés

A hidegfront felhőzete kelet felé vonul, ami mögött változóan felhős marad az égbolt. A nap első felében több helyen várható eső és zápor, míg délután a csapadékzóna kelet felé hagyja el az országot. A déli, majd az északnyugati, nyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 4 és 11 fok között alakul.

Kedd: változóan felhős

Az év második napján is változóan felhős lesz az idő, majd lassan megvastagszik a felhőzet. Helyenként előfordulhat eső, záporeső, nagyobb eséllyel az északi országrészben. Hajnalra a szélvédett tájakon ködfoltok képződhetnek. A délnyugati, déli szél nagy területen megerősödik.

Hajnalban többnyire -1 és +4, a szélvédett, gyengébben felhős körzetekben -4 és -2, kora délutánra általában 7 és 12, északkeleten 3 és 6 fok között alakul a hőmérséklet.

SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.