Nyugodt, de többfelé ködös időjárással indul a jövő hét. A hét közepére ismét megvastagszik a felhőzet, amiből több helyen lehet gyenge eső, a hét végén már változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel. A hét elején a legtöbb helyen még 10 fok alatt maradnak a maximumok, a hét második felében ismét tavaszias időre van kilátása. Az ország nagy részén megszűnnek az éjszakai fagyok.

Hétfő: ködös hétkezdet

Hétfőn a látási viszonyok csak fokozatosan javulnak, az alacsonyszintű felhőzet is szakadozik, gomolyosodik, az ország nagy részén sok napsütésre lehet számítani. Csapadék nem várható, de a Kisalföld térségében megélénkülhet a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.

Kedd: terjeszkedő köd

Kedden az éjszaka többfelé kialakuló, terjeszkedő köd, rétegfelhőzet nagyobb része napközben feloszlik, így derült és napos idő várható. Nagyobb eséllyel az Északi-középhegységben és az Alföldön maradnak tartósan borult, párás tájak. Számottevő csapadék nem lesz, maximum szitálás fordulhat elő, de az is csak a borult részeken. A légmozgás többnyire mérsékelt lesz, csak az Észak-Dunántúlon és Sopron környékén lehetnek élénk, erős lökések.

A hőmérséklet hajnalban általában -6 és -1 fok között alakul, néhol ennél hidegebb sem kizárt. Napközben a napos tájakon 4 és 8, míg a borult részeken -1 és +3 fok közötti értékeket mérhetünk.


Szerda: többórás napsütés

Szerdán az éjszaka nagy területen kialakuló, terjeszkedő köd, rétegfelhőzet egy része napközben is tartósan megmarad, másutt többórás napsütés várható. Északnyugat felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet. Számottevő csapadék szerdán sem lesz, maximum szitálás fordulhat elő a borult részeken. Jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.

A hőmérséklet hajnalban -6 és -1 fok között alakul, de néhol ennél is hidegebb lehet. Kora délután ismét -1 és +8 fok közötti értékeket mérhetünk. A borult részeken lesz hidegebb.

Csütörtök: nő a csapadék esélye

Csütörtökön borult, párás, ködös reggelre ébredhetünk, de lesz, ahol derült tájra számíthatunk. Észak felől fokozatosan megnövekszik, később megvastagszik a felhőzet. Ezzel együtt megnő a csapadék esélye, több helyen lehet gyenge eső. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati, majd a nyugati, északnyugati szél.

A minimumok -4 és +1 között várhatóak, a maximumok nagyrészt 5 és 11 fok között alakulnak, északkeleten hidegebb lehet.

Péntek: erős szél

Pénteken nagyrészt erősen felhős idő valószínű, időszakosan nagyobb területén fordulhat elő gyenge eső. Többfelé megélénkül, megerősödik a nyugatias szél.

Hajnalban 1-5 fok várható, a szélvédett helyeken viszont csak -3 és 0 fok közötti értékek valószínűek. Délutánra viszont 8 és 13 fok közé melegszik a levegő, északkeleten ennél hidegebb lehet.

Szombat: napos, de szeles

Szombaton változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel. Csak kevés helyen fordulhat elő kisebb zápor. A nyugatias szél többfelé megélénkül, megerősödik. A minimumok 1 és 6 fok között várhatóak, a szélvédett vidékeken azonban mindössze -3 és 0 fok valószínű. Napközben 9-14 fokra van kilátás.

Vasárnap: száraz hétzárás

A hét utolsó napján változóan felhős időre van kilátás, több-kevesebb napsütéssel, csapadék azonban már nem várható. A nyugati, délnyugati szél több helyen megerősödik.

A minimum-hőmérséklet 0 és 5 fok között várható, a csúcsértékek pedig 10-15 fok között alakulnak.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.