A hidegfrontot követően csak átmenetileg esik vissza a hőmérséklet. Keddtől ismét melegedés várható. Csütörtökig nem kell esővel számolni, a hét második felében azonban már lehetnek záporok, zivatarok, és némileg a meleg is enyhülhet.

Hétfő: szeles hétkezdet

A hét első napján száraz, túlnyomóan derült idő várható helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az északi, északnyugati szél ismét sokfelé megélénkül, amit néhol erős lökések is kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 31 fok között várható.

Kedd: nem melegszik

Kedden derült, napos száraz időre számíthatunk, helyenként kevés fátyolfelhővel. Az északi szél többfelé megélénkül, majd mérséklődik a légmozgás. A hajnali 9-17 fokról 27-31 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szerda: újabb hőség

Szerdán már újra melegszik az idő. Derült, napos, száraz idő várható. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban 10 és 19, délután 30 és 34 fokokat mérhetünk.


Csütörtök: záporos nap

Derült, napos időre számíthatunk, majd fátyolfelhők érkeznek, az északnyugati határ közelében gomolyfelhők is megjelenhetnek, ott nem kizárt egy-egy zápor, zivatar sem. A déli, délnyugati szél sok helyütt megélénkül, Sopron környékén erős lökések is lehetnek. A minimumok 13 és 21, a maximumok 32 és 37 fok között alakulnak.

Péntek: hétvége előtti kánikula

Az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett sok napsütésre van kilátás. Szórványosan előfordulhatnak záporok, zivatarok. Az északnyugati, nyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A hajnali 16-23 fokról délutánra 31-38 fokokat mérhetünk.

Szombat: mérséklődik a meleg

Az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés, illetve a fátyolfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk. Szórványosan ezen a napon is kialakulhatnak záporok, zivatarok. Az északnyugati, északi szelet gyakran élénk, erős lökések kísérik. Hajnalban 15-23 fokra ébredhetünk, délután 29-35 fokig melegszik a hőmérséklet.

Vasárnap: néhol záporos

A hét utolsó napján napos időre van kilátás gomoly- és fátyolfelhőkkel, néhol záporral, zivatarral. Sokfelé megélénkül az északi szél. Hajnalban 13-20, délután 29-34 fok várható.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.