A beltartalmi értékek alakulását, a piaci elvárásoknak megfelelő magas olajsav-koncentrációt számos tényező befolyásolja, úgymint évjárati hatás, alkalmazott agrotechnika és a megfelelő hibrid kiválasztása.
A szakértői véleményekért kattintson a fotókra!
Sólyom János vetőmag termékmenedzser
Corteva Agriscience
Magas olajsavas koncentráció jelentősége napraforgóban
A napraforgó-nemesítés számos elvárást kap a piaci szereplőktől és kihívást a körülöttünk lévő környezettől. Ilyen piaci elvárás az olajsav-összetétel szerinti besorolás (linolsavas, magas olajsavas) és a herbicidtolerancia. Ezek kombinációira kell a nemesítésnek hibridlehetőséget nyújtania. Ezek után pedig a hibrideknek a környezeti kihívásoknak is meg kell felelniük, amelyek szintén nagyon hektikusak, elég, ha csak az elmúlt évekre visszagondolunk.
Ebből a mátrixból emelem ki a magas olajsavas herbicidtoleráns Pioneer® napraforgóhibrideket.
A magas olajsavas napraforgóhibrid olajösszetételében a legnagyobb arányban az olajsav van jelen, ebből adódik e hibridkör elnevezése, ez jellemzően köztudott a gazdálkodók körében. A piac hajlandó más felvásárlási árat fizetni a linolsavas napraforgó termésének árához képest, ám ezért cserébe támaszt egy alapvető követelést: a megtermelt napraforgónak valóban legyen magas az olajsavtartalma. Ezért a gazdálkodók részéről a stabil olajsavtartalom egy teljességgel érthető elvárás.
Mitől függ a megtermelt napraforgó olajsavtartalma?
Az első befolyásoló tényező a genetikai háttér. Nemesítőink külön hangsúlyt fektetnek a szelekció során arra, hogy a kiválasztott hibridekben a legalább 90%-nyi olajsav termelődése genetikailag biztosított és lehetséges legyen.
A második pedig a környezeti hatás. Ezek közül a legfontosabbak a szemtelítődéskori szárazság és hőmérséklet ingadozása, ugyanis ezek eredményezhetik az olajsav megfelelő termelődését, illetve okozhatják az olajsavtartalom csökkenését és az e szempontból hátrányos linolsav szintjének emelkedését.
Ha nagyon röviden és egyszerűen akarom megfogalmazni: érdemes bőven rendelkezni genetikailag biztosított kiugró olajsavtartalommal annak érdekében, hogy a környezeti körülmények tudjanak miből elvenni, és még így is maradjon elegendő olajsavszint, hogy a termés megfeleljen a felvevő piac elvárásának.
A fentiek miatt általában kijelenthető, hogy a Pioneer® magas olajsavas hibrideknek kiugróan magas az olajsavtartalma. Ezt jól támasztja alá a Nébih 2024-es kísérleti eredménye, amelyben a Pioneer® napraforgók (P64HE188, P64HE144, P64HE244 és P64HE133) egyértelműen az átlagnál nagyobb olajsavmennyiséget produkáltak.
Napraforgó kisparcellás fajtaösszehasonlító kísérleti eredmények
2024
HO fajták 2024 (Kivonat)
olajsavtartalom %
|
Forrás: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
*korrigált átlag |
Az Express™* toleráns magas olajsavas szegmensben a P64HE133, a P64HE144 és a 2024-ben forgalomba hozott P64HE244 nem véletlenül vált népszerűvé a magyar termelők körében, mindhárom hibrid igazolta, hogy jól alkalmazkodik a hazai termelési körülményekhez. Ebbe a piaci szegmensbe érkezik 2025-ben az egyik legújabb magas olajsavas Pioneer® napraforgó, a P64HE188, középérésű hibrid!
P64HE133 – kiváló olajtartalom társul a magas olajsavtartalom mellé.
P64HE244 – nagyon jó agronómiai tulajdonságok jellemzik.
P64HE188 – kiváló olajtartalom, jó agronómiai tulajdonságok, magas olajsavszint egy hibridben!
Annak érdekében, hogy a Clearfield®** Plus technológiát kedvelő gazdálkodók se maradjanak Pioneer® magas olajsavas napraforgó nélkül, elérhető 2025-től a P64HP630 napraforgóhibrid. Mediterrán jellegű napraforgó, ennek megfelelően jól tűri az aszályos körülményeket.
*Az Express™ az FMC-Agro bejegyzett márkaneve
** A Clearfield® márkanév a BASF bejegyzett védjegye
Dr. Kismányoky András olajnövények termékmenedzser
KWS Magyarország Kft.
A növényi olajok iránti kereslet gyors ütemben növekszik Európában. A magas olajsavas napraforgó jelentősége a belőle készült olaj eltarthatóságában, kedvező egészségügyi tulajdonságában és ipari felhasználhatóságában rejlik. Az élelmiszeriparban a magas olajsavtartalmú napraforgóolajat előnyben részesítik, azonban a rendelkezésre álló készletek továbbra is korlátozottak. Gazdasági szempontól a folyamatos alapanyagigény és a linolsavas napraforgóterménynél magasabb piaci áron való értékesíthetősége vonzó lehet a hazai napraforgó-termelők számára.
A magas olajsavas napraforgók termésének olajsav-koncentrációjára számos tényező hatással van. Az évjárathatás és az alkalmazott agrotechnika nagymértékben befolyásolja a beltartalmi értékek alakulását. A hűvös, csapadékos időjárás csökkentheti, azonban a melegebb nyári éjszakai hőmérséklet kedvezően hat a kaszatok olajsav-koncentrációjára. A jól kivitelezett vetéstechnológia, megfelelő növényvédelem és okszerű tápanyag-utánpótlás is fontos szerepet játszik a napraforgóolaj minőségének alakításában.
Az ideális olajsavszintézishez megfelelő mennyiségű hő szükséges. Ez leginkább a virágzás és kaszatérés fenológiai fázisban kulcsfontosságú, azonban az idejekorán, hideg talajba elvetett, egyenetlenül kelő állományt a későbbiekben minőségi paraméterek csökkenése érheti. Fontos megjegyezni, hogy a napraforgó tápanyag-utánpótlása is jelentősen befolyásolhatja a termés minőségét. A tápanyagdózisok optimális mértéke, időzítése fontos szerepet játszik a napraforgóolaj minőségének alakításában.
A magas olajsavtartalmú napraforgóhibridek termésminőségének biztosítása egyre inkább intenzív termesztéstechnológia mellett érhető el. Évjáratonként más és más kórokozó gombák, valamint a virágzást követően mind gyakrabban megjelenő rovarfajok károsítása is minőségi romlást idézhet elő! Hatékony növényvédelmi beavatkozással biztosíthatók a termény minőségi elvárásai.
Szintén nem elhanyagolható tényező a megfelelő hibrid kiválasztása. Magas olajsavtartalmú napraforgót termesztőknek az ARNOLDES CL HO és DELICIO CLP hibridjeinket javasoljuk.
• Évjárat-stabilitás
• Kedvező olajsavtartalom
• Clearfield gyomirtás
Középérésű, magas olajsavas hibrid a Clearfield gyomirtási szegmensben. A hibrid M9 rezisztenciával rendelkezik a napraforgó-peronoszpórával szemben, a szádorral szemben E rasszig nyújt védelmet. Az ARNOLDES CL HO nagyon jól illeszkedik a portfóliónkba, mivel versenyképes terméshozamot és olajtartalmat biztosít. Nagyon jól alkalmazkodik az intenzív és félintenzív körülményekhez, így Dél-Kelet és Közép-Európa napraforgó-termesztő övezeteibe. Az alacsonyabb hibridek közé tartozik. Szárstabilitása ennek köszönhetően is nagyon jó, növényvédelmi munkák könnyen elvégezhetők az állományban.
• Alacsony magasságú HO hibrid
• Eltérő évjáratokhoz széleskörűen alkalmazkodó hibrid
• Kiszámítható és stabil hozam
• Clearfield Plus gyomirtás
A DELICIO CLP a kiszámítható hozamok hibridje. Stabilitásával és alacsony állománymagasságával, kiváló agronómiai jellemzőkkel rendelkező hibrid.
Németh Róbert üzletfejlesztési vezető, Nuseed
A magas olajsavas napraforgó hazai piacát az elmúlt években lassú növekedés jellemezte. A 2024-es egyharmad körüli területi arány már elegendő volt a képzeletbeli európai dobogó harmadik fokához (Francia- és Spanyolország után). E trendet a piaci árak hullámzása mellett a „HO-prémium", valamint a magas olajsavas és linolsavas hibridek teljesítménye közti rés fokozatos eltűnése is mozgatta.
A 2024 végi magas HO-árak (a közel 20%-os „HO-prémiummal" kombinálva) nagyon sok termelő fantáziáját megmozgatták. A magas olajsavas napraforgót termelők nagy része megragadta a lehetőséget és lekötötte terményét. Ugyanakkor több linolsavas napraforgót termelő váltott magas olajsavasra, és újonnan belépő gazdaságok is döntöttek a magasabb értékű kultúra mellett. Ennek alapján prognosztizálható, hogy a napraforgó-vetésterület várható növekedésének egyik motorja a magas olajsavas szegmens bővülése lesz.
A Nuseed® mint a magas olajsavas hibridek specialistája
Versenytársainktól eltérően a Nuseed® fejlesztései a nagyobb hozzáadott értékű magas olajsavas hibridek piacára koncentrálódnak. Bár kínálunk linolsavas alternatívát is, hibridjeink túlnyomó része magas olajsavas.
Hármas tulajdonságcsomag a termésbiztonságért
A Nuseed® hibridjei hármas alap-tulajdonságcsomagot ötvöznek: mindkét szülői vonalba beépített, robusztus gyomirtószer- (Clearfield® vagy szulfo), szádor- és peronoszpóratoleranciát. Ezen hozzáadott értékeknek köszönhetően jelentősen javítható hibridjeink termesztésének megbízhatósága és stabilitása a különböző termesztési körülmények (klíma, talaj, gyomflóra, kórokozók) között.
Mindhárom ajánlott Nuseed® magas olajsavas hibrid közös jellemzője a külső és belső tulajdonságok harmóniája:
- kiugróan magas olajsavtartalom (többnyire 90% fölötti!) és
- rendkívül magas termésszint társul
- a középmagas,
- jó tányérállású habitussal, valamint
- jó kórtani csomaggal.
Megbízhatóság és stabilitás szempontjából a Nuseed® magas olajsavas portfólió alaphibridje a NHK12M010, mely évek óta értékesítéseink éllovasa Európa-szerte. E jól bevált, középérésű hibrid kiemelkedő és stabil magtermést biztosít eltérő termesztési körülmények közt.
Az NHK12M010 kórtani szempontból továbbfejlesztett változata az N4H471 CL. Középmagas, jó tányérállású és megdőlésre nem hajlamos hibrid, mely magas szinten ötvözi a fontos agronómiai értékmérő tulajdonságokat.
A magas olajsavas, szulfo gyomirtási rendszerben gondolkodó termelőknek az N4H302 E nyújt nagy teljesítményű alternatívát. E hibrid még a nagyon magas Nuseed®-olajsavsztenderdekhez képes is a legmagasabb szintet képviseli. Igazi olajbajnok!
Mindhárom hibridünk kiemelkedően szerepelt üzemi körülmények között a 2024-es aszályos évjáratban is.
Véleményünk szerint az egyik legjobb ár-érték arányú alternatívát kínálják a piacon!
Profitmaximalizálás a Nuseed® ultrakorai napraforgóhibridjeivel
A klímaváltozás a sok kihívás mellett lehetőséget is ad a termelők kezébe. A korábban lekerülő kalászosok vagy borsó után jól beilleszthetők a vetésforgóba köztes növényként a kizárólag a Nuseed® ajánlatában szereplő ultrakorai napraforgóhibridek. Nagyon rövid tenyészidejük (optimális esetben 90 nap), alacsony termelési költségük extra bevételi lehetőséget biztosít.
A tavalyi kedvező fogadtatás és pozitív tapasztalatok hatására a Nuseed® 2025-ben három ultrakorai napraforgóhibridet ajánl, melyek közül kettő magas olajsavas.
Mindkét Nuseed® ultrakorai HO-hibrid
- kiváló szárszilárdságú,
- alacsony növésű,
- jó tányérállású (félig bókoló),
- jó kórtani tulajdonságokkal rendelkezik,
- rezisztens a hazánkban előforduló szádorrasszokra.
N4H161 CL ultrakorai hibrid tipikus állományképe augusztus végén
Másodvetésként nem a termésrekord, hanem a nyereség maximalizálása cél! A mai terményárakkal kalkulálva csupán 0,8-0,9 t/ha termésszinten van a termelés önköltsége. Tapasztalataink szerint – kedvező körülmények között – másodvetésként 2-2,5 t/ha terméspotenciál van hibridjeinkben.
Hiszünk abban, hogy a Nuseed® ultrakorai napraforgók új eszközt adhatnak a klímaváltozással és alacsony jövedelmezőséggel küszködő termelők kezébe.
További információ: nuseed.com/hu
Németh Róbert, Nuseed üzletfejlesztési vezető: +36 70 383 3852
Nuseed-vetőmag – HOZAMON TÚL (BEYOND YIELDTM)
Nuseed® a Nufarm bejegyzett védjegye. A Clearfield® a BASF bejegyzett védjegye. Fotók: Nuseed®
Szemerits Balázs fejlesztőmérnök
RAGT Vetőmag Kft.
2024 emlékezetes évként zárult a tavaszi növények betakarítását illetően, mivel több helyszínen már augusztus közepén megkezdődött a napraforgó- és kukoricatáblák betakarítása. Az elhúzódó augusztusi aszály kisebb mértékben károsította a napraforgó termését, mint a kukoricáét, nem is beszélve a toxinokkal kapcsolatos problémákról. A napraforgó év végi hirtelen áremelkedése váratlanul kedvező helyzetet teremtett, még a terméseredményeikben csalódott napraforgó-termesztők számára is.
Azok számára, akik a 2024-es aszályos év után 2025-ben csapadékosabb időjárásban reménykednek, aggasztó lehet a hír, hogy a Klímapolitikai Intézet szimulációi szerint 2025-ben az európai és hazai átlagnál is melegebb évet prognosztizálnak. Nagy valószínűséggel az elmúlt 120 év öt legmelegebb éve közé fog tartozni. Az idei várható aszályos évben a napraforgó termesztése azért lehet előnyös, mert a régiós alapanyaghiány és az ukrajnai napraforgóolaj-gyártás visszaesése miatt jelentősen emelkedett a napraforgó ára, különösen a magas olajsavas (HO) változaté. 2024 végére a magyarországi napraforgóárak a termény minőségétől függően 218 és 251 ezer forint között mozogtak, miközben jelentős érdeklődés mutatkozott a kereskedők részéről az új termések előzetes lekötésére is. A magas olajsavas (HO) napraforgó ára ez idő tájt már meghaladta a 2022 decemberében rögzített 248 ezer forintos szintet. Bár jelenleg csökkenő ártendencia figyelhető meg, nem kizárt, hogy ismét hasonló helyzet alakul ki, mint 2022 májusában, amikor a napraforgó magyarországi ára történelmi csúcsot ért el, mikor is a magas olajsavas (HO) napraforgóért 321 ezer, a linolsavas (LO) változatért pedig 261 ezer forintot fizettek tonnánként.
További előnyök, amelyek a napraforgó-termesztés mellett szólnak, hogy a növény jól alkalmazkodik a száraz időjáráshoz, és a minőségi alapanyagok iránti stabil kereslet hosszú távon is biztosítja a jövedelmezőséget a magyar piacon. Ehhez pedig kulcsfontosságú a megfelelő hibridek kiválasztása.
Az RAGT a magas olaj- és olajsavtartalmú napraforgóhibridek nemesítése mellett elkötelezett. Hibridjeink a hazai bonifikációs teszteken rendszerint 46-49% olajtartalommal és 86-88% olajsavtartalommal kerülnek betakarításra. A magas olajtartalom a termelők számára előnyös, mivel a 44%-ot meghaladó olajtartalom esetén jogosultak lehetnek a bonifikációs felárra.
A Clearfield® toleráns termékpalettában az RGT CHARLLOTTE, amely középérésű magas olajsavas hibrid. Közepes növénymagasság, homogén dőlésre nem érzékeny állomány és bókoló tányérállás jellemzi. A legújabb RM9+-os génrezisztenciával rendelkezik, amely teljes körű védelmet biztosít a peronoszpórával szemben. Továbbá jó betegségellenállósággal rendelkezik, tányér- és szárszklerotínia, valamint a fómával szemben. Átlagos olajtartalma 47-48%, míg olajsav tartalma kifejezetten magas, 88-89%. A vetőmagját már a második éve drazsírozott, frakcionált formában is kínáljuk, ami nemcsak az egységes és könnyű vetést teszi lehetővé, hanem az erőteljes homogén kelést is segíti.
Az RGT CHARLLOTTE napraforgó hibridünk a bólyi fejlesztői kísérletben a 2021-es évben 4,89 t/ha-t ért el, valamint ugyan ebben az évben az IKR Agrár Kft. országos kísérletében 7 hely átlagában szintén első helyen végzett. A 2022-es aszályos évben üzemi szinten is kimagaslóan teljesített. Olajtartalma pedig az átlagnál magasabban végzett.
IKR Agrár Kft. országos napraforgó kísérlete CL-és CLP típusú napraforgók (17) termésrangsora és az olajtartalmak 8 ill. 7 kísérlet átlagában – 2021
RGT CHARLOTTE CL
Az RGT GUILLERMO CLP középérésű, magasolajsavas Clearfield® Plus gyomirtású hibrid. Jó teljesít minden területen. Extenzív és intenzív technológia mellé is ajánljuk. Robusztus növénymagasság, félig bókoló tányérállás, nagy termőképesség mellett magasfokú betegség ellenállóképesség jellemzi, fómával és tányér-szárszklerotiníával szemben is. RM5-es génrezisztenciával rendelkezik peronoszpórárval szemben. Kiemelkedő szárerőssége miatt dőlésre nem érzékeny, homogén növényállományt képez. 60000-65000 közötti tőszámmal vethető. Jó fejlődési eréllyel és termékenyüléssel rendelkezik. 2021. évben az etei (Komárom-Esztergom megye) fajtasorban 5,07 t/ha termésátlaggal az elsőhelyen végzett. 2022-ben ugyan ebben a fajtasorban 3,42 t/ha eredménnyel szintén első helyen szerepelt. 2023-ban az IKR Agrár Kft. független országos kísérleti hálózatában a kísérletben szereplő magas olajsavas hibridek közül a legjobb terméseredménnyel 3,65 t/ha-ral végzett, a legmagasabb 48.9%-os olajtartalom mellett. Ebben a kísérletben 40 hibrid összesítésében a második legjobb eredményt érte el.
Termésrangsorok és az olajtartalmak az olajösszetétel szerinti csoportokon belül /2023. IKR Agrár Kft. 8 kísérlet, 40 hibrid/
Az RGT LLUCIUS SX már a közép-kései éréscsoporthoz tartozó, magas olajsavas express gyomirtású hibrid. A tribenuron-metil-toleráns napraforgókhoz viszonyítva közepes növénymagasságot képvisel, félig bókoló tányérállással. A hibridet magasfokú betegség-ellenállóképesség jellemzi. Különösen magas védettséget élvez fómával, rozsdával, valamint fehérpenészes szár- és tányérrothadással szemben. Továbbá RM9-es védettsége van peronoszpórára, és A-G rasszig rezisztens a szádorral szemben. Jó fejlődési eréllyel és termékenyüléssel rendelkezik. Kiemelkedő szárerőssége miatt dőlésre nem érzékeny, homogén növényállományt képez. Olajtartalma átlagosan 47%-os, míg olajsavtartalma eléri a kiemelkedő 88%-ot. A vetésmennyiséget érdemes a termőhelyi viszonyokhoz igazítva a lehető legmagasabb értékre optimalizálni (60000–65000 tő/ha). Az RAGT országos fejlesztői kísérleteiben 2024-ben 4,43 t/ha terméshozamot ért el.
További információ: ragt-vetomag.hu
Varga Gábor termékfejlesztő
SAATEN-UNION Hungária Kft.
A napraforgó a hazai vetésszerkezetben megbecsült kultúra, amellyel termelési sajátosságai és jó jövedelemtermelő képessége miatt előszeretettel számolnak a gazdaságok. Napjainkban a modern hibridek adottságainak köszönhetően változatos termelési lehetőséget kínál a nemesítés a gyakorlat számára. Ilyenek a korszerű gyomszabályozási technológiákba illeszthető, speciális gyomirtószer-ellenálló; ipari vagy étkezési; valamint olajprofil – linolsavas (LO) vagy magas olajsavas (HO) – alapján választható hibridek.
A napraforgó-termesztők számára az egyik legfontosabb előny, hogy a hibridek és technológiák széles választékának köszönhetően a lehető legoptimálisabb megoldásokat használhatják a gazdaságuk és piaci környezetük sajátosságai szerint, biztosítva a magas termelési szintet és a versenyképes jövedelmet. A termesztéstechnológiával, a termesztési céllal és az értékesítési lehetőségekkel kapcsolatos változatos tényezők rugalmasságot és alkalmazkodási lehetőséget biztosítanak a döntések meghozatalához. Ez a szempont kiemelten fontos, mivel a piaci igények és a környezeti tényezők folyamatosan változnak.
Az elérhető olajprofilról akkor dönt a termelő, amikor kiválasztja a minden szempontból legmegfelelőbb hibridet. Tehát a termelési ciklus kezdetén már elköteleződik a termés minőségi adottságai mellett azzal, hogy a hibridválasztással a linolsavas vagy a magas olajsavas árutétel előállítását részesíti előnyben.
Jól érzékelhetően egyre vonzóbbak és évről évre erősödnek a hazai napraforgó-vetésterületen a magas olajsavas hibridek. A SAATEN-UNION a piac és a termelők jól értelmezhető igényeit figyelembe véve megbízható hibrideket– SOPHIA CL (HO) és a DUET CL (HO) – kínál a magas olajsavas szegmensben az olajprofil szerint piacorientált termeléshez.
A SOPHIA CL (HO) nagy termőképességű, modern hibrid, amely kimagasló és nagyon stabil olajsavtartalommal rendelkezik, így bármelyik termelési körzetben ideális választás a megbízhatóan magas minőség előállításához. A hibrid a termőhelyi adottságokhoz jól alkalmazkodik. Csúcshozamra képes, generatív (bőtermő) típus, amely meghálálja az intenzívebb termelési körülményeket, és ha az igényeit kielégítjük, széles spektrumban, 55–60 ezres tőszámon kifejezetten eredményesen termeszthető.
A DUET CL (HO) kínálatunk évek óta elismert tagja, amit a termelési körülményekhez való nagyon jó alkalmazkodóképességének és a legváltozatosabb körülmények között is nagyon stabil hozamának köszönhet. A DUET CL (HO) univerzális hibrid, amely a technológiai, termőhelyi, évjárati alkalmazkodóképességének és jó általános betegségekkel szembeni ellenállásának köszönhetően egyike a legmegbízhatóbb és legkiegyenlítettebb teljesítményt nyújtó hibrideknek. A DUET CL (HO) jól megbirkózik a kitettebb termőhelyekkel, és a takarékosabb technológia ellenére is stabil és átlagon felüli hozamra számíthatunk a használata során.
A DUET CL (HO) a legváltozatosabb termesztési körülmények között is stabilan terem – fotó: SAATEN-UNION Hungária Kft.
A SOPHIA CL (HO) és a DUET CL (HO) hibridek kedvező agronómiai adottságaik révén versenyképesek és sikeresen megállják a helyüket a köztermesztésben. Ezen hibridek használatával a magas olajsavas napraforgó biztonságos és nagy hatékonyságú termelése valósítható meg. Mindkét hibrid remek választás azok számára, akik stabil hozamra és kiváló olajsavtartalomra törekednek.
További információk elérhetők a SAATEN-UNION napraforgóhibridjeiről itt.
Sziegl Péter fejlesztőmérnök
Syngenta Kft.
A szántóföldi növénytermesztés legutóbbi 3 éve az aszályok (2022, 2024) és az alacsony terményárak (2023) miatt jövedelmezőség szempontjából komoly kihívásokkal nézett szembe. Ezért különösen fontos olyan termesztési lehetőséget találni, ami relatív biztonsággal és hozzáadott értékkel bír, ilyen a magas olajsavas (HO) napraforgó.
A HO napraforgóhibridek termesztésének hozzáadott értékét a HO prémium adja, amihez egy minimum olajsavértéket kell elérni, ami általában 82%. Tehát a HO napraforgó jövedelmezőségét három tényező adja össze:
A termés a HO napraforgóknál is a legmeghatározóbb jövedelmezőségi elem. Sokáig a HO hibridek termése nem érte el a legjobb linolsavasok szintjét, de a Syngenta két ismert hibridjével is megtörte ezt a "trendet", és az SY Excellio és SY Experto azóta is a legnépszerűbbek közé tartoznak.
A legújabb Syngenta HO generáció pedig még ezt a szintet is felülmúlta termésben, legyen az a CL szegmensben a SY Barilio, illetve a HO SU szegmens újdonságai, a Subeo, Suliano, Suvideo szuper trió.
Bár HO hibridekről beszélünk, a jövedelmezőségben komoly szerepet játszik az olajtartalom is. Elmondhatjuk, hogy a SY Barilio, Subeo, Suliano, Suviedo négyes nemcsak a HO, de a teljes napraforgó-portfolió szempontjából is stabilan kiemelkedő olajtartalommal bírnak, nem ritkán >50% szinten.
1. táblázat: Subeo hibrid olajtartalma Syngenta demonstrációs és fejlesztői mezoparcellás kísérletekből (Magyarország, 2024.)
|
2. táblázat: Suliano hibrid olajtartalma Syngenta demonstrációs és fejlesztői mezoparcellás kísérletekből (Magyarország, 2024.)
|
3. táblázat: Suviedo hibrid olajtartalma Syngenta demonstrációs és fejlesztői mezoparcellás kísérletekből (Magyarország, 2024.)
|
4. táblázat: SY Barilio hibrid olajtartalma Syngenta demonstrációs kísérletekből (Magyarország, 2024.)
|
Összességében, ahogy a linolsavas, úgy a HO portfólió szempontjából is a Syngenta teljes kínálattal rendelkezik, így mindenki megtalálhatja a neki legmegfelelőbb hibridet:
A Syngenta HO hibridek a prémiumhoz szükséges olajsavszintet biztonságosan hozzák, de emellett még további tényezőkre is figyelni kell, mint a linolsavas beporzás és keveredés elkerülése.
A tradicionálisan HO-termelők jelentős része a teljes területen HO napraforgót termel, ami nagy biztonságot ad a linolsavas keveredés elkerülésére, de a szomszédos linolsavas tábla távolságára nekik is figyelniük kell.
Akik mind lino, mind HO napraforgót termelnek egy időben, a vetőgép tisztasága, a napraforgó-árvakelés minimális szintre történő csökkentése, a 300 m-es izolációs távolság megtartása, a kombájn tisztasága, a szállítás, szárítás és tárolás műveletei, mind fontos elemei a megfelelő olajsavszint biztosításának.
A Syngenta szolgáltatásai, mint a Cropwise Seed Selector (táblára szóló hibrid ajánlást nyújt, az adott tábla körülményeihez legjobban alkalmazkodó és teljesítő hibrid ajánlásával), a Cropwise Nutrition program (táblára adaptált N-utánpótlási javaslat) és a 6 t program (termelőkkel közös agrotechnikai fejlesztések) a Syngenta hibridek potenciáljának maximális és gazdaságos kihasználásában segítenek.
A Syngenta HO napraforgók magas termésszintje miatt érdemes élni a termés egy részének szerződéses lekötésével, illetve a kiemelkedő olajtartalom olajprémiumot is biztosíthat, így olajra is érdemes szerződni. Akár linolsavas, akár magas olajsavas hibridről legyen szó, két vezérlő elvünk van: jövedelmezőség és biztonság.
A Syngenta hibridjeiről még többet megtudhat ide kattintva.
Clearfield® a BASF bejegyzett védjegye.
Express® az FMC bejegyzett védjegye.
Az A.I.R. a Syngenta bejegyzett védjegye.
KÖRKÉRDÉS programunkkal újra jelentkezünk hétről hétre. Olyan témákat helyezünk fókuszba, melyek a gazdálkodók számára támpontot adhatnak az inputanyag-beszerzés terén, valamint az egyes agrotechnológiai kérdésekben.