Vasárnap

A rétegfelhők fokozatosan felszakadnak, a látási viszonyok javulnak, azonban az Északi-középhegység tágabb térségében tartósan megmaradhat a köd és a felhőzet. Másutt többnyire napos, fátyolfelhős idő várható. A rétegfelhőzettel borított tájakon szitálás előfordulhat. A délies szél élénk, erős lesz, a Dunántúlon azonban viharos lökések is lehetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 16 és 23 fok között várható, de a tartósan rétegfelhős területeken ennél több fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetünk.

traktor

Fotó: pixabay.com

Hétfő

Többnyire napos idő várható kevés fátyolfelhő mellett, de nyugaton és az északi határvidéken lehetnek felhősebb körzetek és csupán arrafelé fordulhat elő kisebb eső, zápor. Nagy területen megélénkül a déli, délnyugati irányú szél, főként az Észak-Dunántúlon erős, viharos lökések is lehetnek. Enyhe lesz az éjszaka, a minimumok általában 11, 16 fok között alakulnak, de a szélvédett tájakon ettől több fokkal alacsonyabbat is mérhetnek.

A hőmérséklet csúcsértéke többnyire 19 és 24 fok között várható, északkeleten ettől pár fokkal hűvösebb is lehet.


Kedd

Alapvetően felhős idő várható, de hosszabb-rövidebb napos periódusok mindenütt lehetnek. Kezdetben is kialakulhat kisebb eső, zápor, viszont délutántól már többfelé lehet számítani záporokra, zivatarokra. Eleinte a déli, majd az északnyugatira forduló szelet sokfelé kísérhetik élénk, erős lökések. Zivatarok környezetében viharos lökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet hajnalban általában 12 és 17 fok között alakul, de a kevésbé felhő északkeleti tájakon ettől több fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetnek.

Délutánra általában 18 és 23 fok közé melegszik fel a levegő, a tartósabban felhős helyeken ettől pár fokkal elmaradhatnak a maximumok.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.