Az elmúlt bő egy hétben többször, többfelé öntöztek záporok, az ezekből lehulló csapadék azonban csak az északi országrészben enyhítette számottevően a hetek óta tartó szárazságot, az Alföldön és a Dunántúl délkeleti tájain továbbra is súlyos vagy nagyfokú aszály tapasztalható. A folytatásban sajnos ez a helyzet csak fokozódni fog, az előttünk álló nyolc-tíz napban nem várható számottevő csapadék és visszatér a kánikula is.

Ma napos idő ígérkezik fátyol-, illetve főleg a Dunántúlon gomolyfelhőkkel. Csapadék nem várható, legfeljebb késő délután, este az északnyugati határra, Alpokaljára sodródhat be egy-egy zápor, esetleg zivatar. Az északira, északnyugatira forduló szél a Dunántúlon egyre több helyen megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 37 fok között alakul, de a déli tájakon helyenként ennél egy-két fokkal nagyobb forróság is lehet.

Hétfő

Napos időben lesz részünk fátyol- és helyenként gomolyfelhőkkel. Legfeljebb egy-egy zápor, zivatar alakul ki. Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül, főleg a Nyugat-Dunántúlon időnként megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 14 és 22 fok között várható. Délutánra 29 és 37 fok közé melegszik fel a levegő, északnyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel.

Kedd

Napos időre számíthatunk gomoly-, valamint fátyolfelhőkkel. Szórványosan előfordul záporeső, zivatar. Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 14, 22, délután 29, 37 fok között valószínű.

Szerda

Napos idő várható helyenként gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. Csak egy-egy zápor, zivatar alakulhat ki. Az északkeleti szél sokfelé megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 14, 22, délután 30, 36 fok között valószínű.


SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Szóka István