Villanyvezetékekre, épületekre, utakra dőlt fák, villámcsapástól kidőlt kémények, kilyukadt tetők jelzik a vihar útját az ország főként déli-délnyugati részén, különösen a Balaton környékén, Somogy, Veszprém és Zala megyében - jelentette a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a tegnap esti viharról.

Ságvár és Siófok között több helyen fák dőltek a 65-ös főútra, és hasonló akadályok kerültek a Ságvárt és Ádándot összekötő útra is. Makónál a 43-as főúton akadtak gondok az útra dőlt fákkal, a 7-es főúton, Balatonkeresztúrnál is emiatt kérték a tűzoltók segítségét, míg Keszthelyen kandeláber dőlt ki a viharban a Gagarin utcában.

Csombárdon a jég verte el egy Kossuth utcai ház tetejét, Bábonyban nagyfeszültségű vezetéket döntött ki a vihar a Dózsa György utcában. Szentgotthárdon a posta tűzjelzője riasztott be a hatalmas esőzés utáni beázáskor, Balatonfenyvesen pedig két fa dőlt ki egy gyermektáborban, szerencsére sérülés nem lett az esetből. Hetesen, a Vikár Béla utcában a jég rongálta meg a tetőt, Fonón, a Petőfi utcában pedig egy melléképületre dőlt egy fa. Siójuton a felhőszakadásban harminc centi magasan állt a víz egy Kossuth utcai házban. Nagykanizsán, a Berzsenyi Dániel utcában két fa is villanyoszlopra dőlt, a sávolyi vasútállomás közelében pedig villámcsapástól gyulladt meg az erdő. Madarason egy házba csapott a villám, de szerencsére nem okozott nagyobb kárt.

Többfelé teniszlabda nagyságú jég hullott és a jégeső jelentős károkat kokozott a szántóföldeken.

jégeső

Jégeső Baranyában – Mikula László/Facebook

jégeső

Jégeső Bács-Kiskun megyében – Fotó: Simon Péter/Facebook

jégeső

Jégeső után Bács-Kiskun megyében – Fotó: Simon Péter/Facebook

Jégeső

Jégeső után Bács-Kiskun megyében – Fotó: Simon Péter/Facebook