Csütörtök

A vastag, frontális felhőzet és az összefüggő csapadékzóna lassan araszol kelet felé, ezért az ország keleti felén többnyire napos idő várható fátyolfelhőkkel. Ezzel szemben a nyugati, északnyugati tájakon borult lesz az ég és tartós eső várható. Kiadós mennyiség is hullhat. Az ország nyugati felén megélénkül, a nyugati tájakon megerősödik a szél, míg keleten döntően mérsékelt marad a légmozgás.

A maximum-hőmérséklet általában 22 és 29, de a Dunántúl északnyugati felén ennél jóval alacsonyabban, 14 és 20 fok között alakul, a nyugati határ mentén reggel, délelőtt áll be a legmagasabb hőmérséklet.

Péntek

Jellemzően erősen felhős, borult lesz az ég, csak átmeneti felszakadozások lehetnek. Többfelé kell számítani esőre, záporra, keleten akár zivatar is kialakulhat. Több körzetben kiadósabb mennyiségű csapadék is hullhat. A szél főleg a nyugati, valamint a középső országrészben erős, sok helyütt viharos lesz.

A maximum-hőmérséklet 8 és 17 fok között várható, a maximum-hőmérséklet 10 és 28 fok között valószínű, nyugaton lesz a hűvösebb.


Szombat

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, de helyenként szakadozottabb lesz a felhőtakaró. Több helyen kell esőre, záporesőre számítani. A Dunántúlon a szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, ugyanakkor keleten mérséklet marad.

A minimum-hőmérséklet 6 és 11 fok között várható. A maximum-hőmérséklet 11 és 18 fok között alakul, a tartósan csapadékos tájakon lesz a hűvösebb.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Kolozsvári Milán