Kedd

Csökken a felhőzet, és délután – az északnyugati tájak kivételével – kisüt a nap. A csapadékgócok idővel kelet felé helyeződnek, a nap második felében már inkább csak az északkeleti, keleti harmadban lehet zápor, zivatar, néhol felhőszakadás. A szél megélénkül, főként zivatarok környezetében megerősödik.

A maximum-hőmérséklet általában 22 és 28 fok között alakul, de az északnyugati határszélen 20 fok körüli értékek lehetnek.

Szerda

Gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett többórás napsütés várható. Szórványosan, az Alföldön többfelé zápor és beágyazott zivatar előfordulhat, valamint délkeleten esőre van kilátás. A szél a Nyugat-Dunántúlon és zivatarok körül erősödhet meg.

A minimum-hőmérséklet 9 és 16 fok között valószínű, a maximum-hőmérséklet 20 és 25 fok között várható.


Csütörtök

Erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett napsütés várható. Szórványosan kell záporokra, zivatarokra számítani, északnyugaton azonban kisebb a csapadék esélye. A szél csak az Észak-Dunántúlon és zivatarok körül erősödhet meg.

A minimum-hőmérséklet 8 és 15 fok között várható, a maximum-hőmérséklet 20 és 27 fok között alakul.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Bagosi Sándor