Kedd

Nyugat, délnyugat felől vastagabb felhőzet húzódik fölénk. Egyre több helyen lehet zápor, zivatar, néhol akár tartósabban is eshet. A legtöbb – szűrt – napsütés az északkeleti, keleti országrészben várható. Ezeken a tájakon csak késő délután, este jelenhetnek meg a csapadékgócok. Lokálisan lehet kiadósabb csapadék. A szél többfelé megélénkül, az Alföldön helyenként meg is erősödik. Emellett a zivatarokat is kísérhetik erős, viharos széllökések.

Figyelmeztető előrejelzés - zivatarok

Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! – Forrás: met.hu

A maximum-hőmérséklet általában 20 és 27 fok között alakul, de a Dunántúl tartósabban felhős részein ennél több fokkal alacsonyabb, míg az Alföldön néhol kissé magasabb is lehet.

Szerda

Hajnalban több helyen lehet pára, köd, rétegfelhőzet. Délelőtt főként közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, délután változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel. Szórványosan záporeső, zivatar előfordulhat. A szél sokfelé megélénkül.

A minimum-hőmérséklet főként 8 és 15 fok között valószínű, a maximum-hőmérséklet 19 és 26 fok között várható.


Csütörtök

A hajnali pára- és ködfoltok megszűnését követően napos idő várható változóan felhős éggel. Helyenként eső, zápor előfordulhat. A szél sokfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon helyenként viharos lökések is lehetnek.

A minimum-hőmérséklet általában 8 és 15 fok között várható, a maximum-hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Körmöci Dániel